Id. Szilvási József Pécel Város posztumusz díszpolgára lett

2023. augusztus 20-án id. Szilvási József (1923–2011) kitüntető címét – a városi ünnepség keretében – fiai vehették át, abból az alkalomból, hogy az Adventista Teológiai Főiskola és az egyház országos központja 25 év óta működik a városban.

A Szilvási házaspár az 1980-as években költözött Pécelre, hogy idős napjaikra gyermekeikhez közelebb legyenek. Egész életükben a közösség fejlődésének előmozdításáért dolgoztak, de nyugdíjas éveik elejét különösen erre használták fel. Lelkesedésüknek és előrelátásuknak köszönhető a péceli egyházközpont és főiskola helyének kiválasztása és megvásárlása. Éveken keresztül gondozták a telket, és irányították a parkosítás kialakítását.

Gyermekeiknek köszönhetően, akik közül ketten – József és András – az egyház és a főiskola vezetőiként is szolgáltak, Pécel nemcsak egy egyházi intézménnyel és helyi gyülekezettel gazdagodott, hanem olyan családokkal is, akik a város jólétét munkálják.

id. Szilvási testvér életének végéhez közeledve kérte utolsó kívánságának teljesítését, hogy az Adventista Teológiai Főiskola parkjába egy liliomfát (magnólia) ültethessen. 2010. május 11-én ültette el a fát, aminek csodálatos virágai hosszú időn keresztül hirdetni fogják azt a boldog reménységet, ami állandó mosolyt csalt az arcára.

A Pécel Város posztumusz díszpolgári címének elnyerése alkalmából 2023. szeptember 2-án a család, a főiskola és az egyház vezetése egy emléktáblát helyezett el a fa árnyékában. Hisszük, hogy id. Szilvási József és Anna néni áldozatos szolgálata nemcsak Pécel Város díszkönyvében került feljegyzésre, hanem a mennyei könyvekben is.

 

ATF