Idén a fiatalok korosztályok szerint vehettek részt a tinédzsereknek, valamint a fiatal
felnőtteknek szervezett táborokban. A két tábor közel 300 résztvevője egy-egy héten
keresztül izgalmas programokon vehetett részt, ahol lehetőség volt kapcsolatépítésre,
sportolásra, kikapcsolódásra, fizikai és lelki feltöltődésre. A táborok tematikáját követve az
előadások, szemináriumi és csoportos beszélgetések mind hozzájárultak ahhoz, hogy a
résztvevők újraértelmezzék a keresztény szabadságot, valamint az új élet áldását és
lehetőségét.
Hálásak vagyunk és köszönjük mindkét tábor szervezői csapatának és az előadóknak a
kiváló munkát, amin keresztül a táborok résztvevőinek sok élményben és tapasztalatban
lehetett része.
k.p.

![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)








