A Születés temploma Betlehemben, Erzsébet és Mária találkozásának helye Ein-Karemben, az Olajfák hegyi Mennybemenetel kápolna, Gecsemáné kertje, Absalom emlékoszlopa a Kidron-völgyében, a Via Dolorosa, a kerti sír, a Holt-tenger, a Boldogmondások hegye, Kapernaum, Kána, Názáret, Megiddó romjai… – helyszínek, ahol november 15–22. között huszonhét fős zarándokcsoportunk számára megelevenedett a Szentírás.
Ám utunk legkülönlegesebb állomása a Jordán melletti Yardenit volt, ahol tavaly Palik Tímea utastársunk eldöntötte, hogy átadja életét Jézusnak, idén pedig ugyanitt keresztsége nyomán összeért a menny és a föld. Csoportunk rögtönzött kórusának szolgálata, az elhangzott költemények, a 4 éves Alenka éneke az angyali karokkal együtt áldotta az Örökkévalót Timi döntéséért, aki a parton összesereglett nagy sokaság előtt vallotta meg hitét: „Én ott leszek a mennyben, mert megmostam ruhámat a Bárány vérében!”, majd Marik András és Tóth Szilárd közreműködésével alámerítkezett a Jordán vizében, s lett Isten családjának és a Békéscsabai Gyülekezetnek a tagja.
Timi keresztsége így erősített meg mindannyiunkat a Krisztus melletti elköteleződésben, és a reptéren egymástól búcsúzva mi is úgy köszöntünk el: „Én is ott leszek!”
T. Sz.

![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)








