Két missziós lelkületű testvérnő

A debreceni lelkészszentelésen bemutattam egymásnak két testvérnőt, akik nem ismerték egymást, de én ismertem mindkettőt és tudtam, hogy nagyon hasonló lelkületűek.

Nagyon megbecsülendő és tiszteletre méltó mai világunkban és egyházunkban, ha idős testvéreink példamutató életét látjuk magunk előtt. Bartha Sándorné Jolánka néni 89. évében járva igazi utazó nagykövet. Kamut a lakóhelye, de a berettyóújfalui körzet hat gyülekezetében igehirdetőként szolgál. Utazásai alatt a buszon beszélget emberekkel, könyveket osztogat, és sok-sok tapasztalatot szerez ilyenkor. Mindig lehet rá számítani. Mitelle Ernőné Rózsika néni 85. évében járva szintén missziós lelkületű tagja egyházunknak és vezetője a Telkibányai Gyülekezetünknek. Ő Budapestet járva osztogatja a könyveket és hirdeti az áldott reménységet az embereknek.

Szeressük és becsüljük meg őket, és még azt a sok idős testvért egyházunkban, akik annak idején szenvedtek is a hitükért, de nem hagyták el sem hitüket, sem egyházukat a próbák alatt. Most pedig az idős kor hozta terhek alatt is boldogan szolgálják az Urat, aki így szól majd ama napon övéihez: „Jól vagyon jó és hű szolgám!”

 

Farkas Attila