Minden életnek és közösségnek megvan a maga középpontja, egy pont, ahol minden összpontosul, és egy cél, amely körül minden forog. Közösségünk számára ez a középpont egyértelműen Krisztus, és az Ő képviselete, azaz a misszió.
Újból és újból fel kell tennünk a kérdést: Ki vagy mi van életünk, szolgálatunk középpontjában? Szükséges, hogy mélyrehatóan elgondolkodjunk önmagunkról, adventista identitásunkról és közösségünkről, arról a feladatról, amit a világban szeretnénk betölteni.
Hiszem, hogy hitvallásunk alapja Krisztus imádata és tanításainak mindennapi gyakorlása. Az önmagunkat Krisztusnak alárendelő élet nem csupán egy vallásos szertartás, hanem napjaink minden területét átható életforma.
Az Unióbizottság év végi plenáris ülése – ahol az Unióbizottság tagjain kívül az osztályvezetők, intézményvezetők mellett az egyházterületek bizottságai is részt vettek – ugyanezt a felfogást tette magáévá.
Ahogyan a legutóbbi népszámlálás adatai is ezt mutatják, hogy nem feltétlenül a vallásos emberek lettek kevesebben (közöttük az adventisták), hanem azok száma nőtt meg, akik nem akarják felvállalni Isten és egyháza iránti elkötelezettségüket. Ez egy aggasztó jelenség, ami kijózanító a vezető testületek számára, de ébresztő kell legyen gyülekezeti közösségeinknek és minden egyes testvérünk számára is..
A személyes és családi istentisztelet helyreállítása a hetednapi adventisták között korunk legsürgetőbb szükséglete. Minden ebből következhet csak.
Manapság az olyan technológiák kihívásával nézünk szembe, amelyek bár bizonyos hatékonyságot, előnyöket és kényelmet biztosítanak, egyre inkább lefoglalják az időnket, miközben megváltoztatják a gondolkodásunkat is. Az eszközöktől és a médiától, különösen a közösségi médiától való széles körben elterjedt függőség miatt túl sokan váltak szorongó, ingerlékeny, magányos, stresszes, depressziós, kialvatlan és életükkel elégedetlen emberré.
Ironikus módon a személyes és a családi istentisztelet ellenkező hatást vált ki. Megnyugtatja elménket, csökkenti a magányt, csökkenti a stresszt, növeli a békét, kielégíti érzelmi szükségleteinket és megelégedettségre tanít.
Az Unióbizottság által elfogadott „Vissza a családi oltárhoz!” kezdeményezés célja, hogy testvéreink és barátaink figyelmét felhívja a technológiai- és médiafüggőség negatív hatásaira, valamint a lelki életre és jólétre gyakorolt hatásaira. Célunk ezzel az is, hogy közkinccsé tegyük a mentális, fizikai, szociális, érzelmi és lelki egészség megőrzésével kapcsolatos, bevált gyakorlatokat, hogy megerősítsük Istennel való közösségünket és erősítsük az érte tett erőfeszítéseinket.
A Szentírásban Illés Kármel-hegyi diadaláról szóló elbeszélésben gyakran figyelmen kívül hagyunk egy rejtett gyöngyszemet, amikor arra várunk, hogy a történetben a hatalmas tűz aláhulljon és megeméssze az áldozatot. 1Királyok 18:36 azt írja, hogy Illés „az esti áldozat idején” imádkozott, hogy tűz hulljon le az égből, hogy Isten megmutassa, Ő Izrael Istene – az egyetlen igaz és élő Isten.
Beszédes tény, hogy Illés az esti áldozatig várt, hogy újjáépítse Izrael összetört oltárát, és ismét keresse Isten kegyét, közben hagyta, hogy Baál prófétái egész nap jajgassanak, miközben megcsonkították magukat. Ez nem volt véletlen. A reggeli és esti istentiszteletek alkalmai Izrael számára lelki életük meghatározó elemei voltak, melyek a napi kétszeri istentiszteletet által áhítatos ritmust adtak a nép számára. Illés nemcsak Izrael gyülekezetének közösségét, hanem az egyéneket és a családokat is hívta az igaz imádat oltárához, Isten naponkénti, rendszeres imádásának oltárához.
A Hetednapi Adventista Egyház hasonló válsággal néz szembe a személyes és a családi istentisztelet területén. Túl sok családi oltárunk elhanyagolt, összetört vagy nem is létezik. A hetednapi adventisták körében végzett 2018-as, világméretű felmérés kimutatta, hogy az adventista otthonok mindössze 34 százaléka vesz részt rendszeres reggeli és esti istentiszteleten, és a gyülekezeti tagok mindössze 52 százalékának van egyáltalán személyes áhítata.
Őszintén fel kell tennünk a kérdést magunknak: Képes-e egy egyház, amelynek a végidei üzenete az istentiszteletre, imádatra összpontosul – lásd Jelenések 14:6–12 –, átadni egy ilyen ünnepélyes üzenetet, ha tagjai nem gyakorolják hűségesen a személyes és családi istentiszteleteket? Más szóval, hatékonyan tudjuk-e hirdetni azt, amit sokan nem gyakorolnak naponta?
Küldetésünket tehát csak akkor tudjuk betölteni, ha személyesen, családi közösségben és a gyülekezetben is rendszeres és élő imádattal fordulunk Isten felé.
Az elmúlt évek kihívásai sokat gyengítettek testvéreink és gyülekezeteink missziós elkötelezettségén. Kísértés és veszély, hogy berendezkedjünk egy megszokott vallásos életre, amely jól begyakorolt rutinokból áll, nem mozdít ki bennünket komfortzónánkból és tiszteletben tartja egyéni tartózkodásunkat.
Az Unióbizottság arra hívja a testvéri közösséget, hogy személyes lelki életünk megújulását kövesse az Istenért való cselekvő élet megelevenedése is. Gyülekezeteink közösségei váljanak a missziót szervező központokká, ahol a középpontban Krisztus imádata és az Ő küldetése áll.
Ócsai Tamás
unióelnök
