A tavalyi sorozatok sikere után, lelkesen és várakozással készültünk a körzet három gyülekezetével (Zalaegerszeg, Hévíz és Nagykanizsa), a tavaszi folytatásra. Hálásak vagyunk az előadók segítő hozzáállásáért, a hasznos témákért, és jó érzés, hogy már várnak bennünket a korábbi érdeklődők.
Öröm volt tapasztalni a nagyszámú vendéget a sorozatok első előadásán. Nagykanizsán különösen sokan, majd százan vettek részt Juhász Zsolt nyitó előadásán, a mikrobiomról.
Bízunk a sikeres folytatásban, és szeretnénk párhuzamosan főzőköröket indítani, ahol gyakorlati oktatást kaphatnak az érdeklődők, és személyesebbé válhat velük a kapcsolatunk.
Nagyon örülünk, hogy hozzánk közel, Balatonlellén, az üdülőben lesz megtartva a Kék Zóna életmódtábor.
Reméljük, hallgatóink közül is többen ott lesznek velünk!
Frend László
Forrás: DET Hírháló (2026. március 6.)

![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)








