A Tiszáninneni Református Egyházkerület Szerencsi Idősek Otthonában 2026. október 10-én 10 órai kezdettel – az idősek hónapja alkalmából szervezett programsorozat részeként – ünnepélyes istentiszteletet tartottunk. Az évtizedek óta tartó kapcsolatunknak köszönhetően jó barátságok szövődtek, és mindig nagy örömmel fogad minket az intézet vezetése, lelkésze és az idősek is.
Az ünnepség kezdetén Juhászné Tóth Anikó intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket, majd a „Jöjj mondjunk hálaszót” című énekkel és Szőllősi Árpád lelkésztestvérünk imájával kezdtük meg az istentiszteletet. A gönci testvérek gyerekei „csengettyűs” szolgálattal készültek, ezt követően a Ker-Songs Együttes énekszolgálatai következtek.
Az első igehirdetéssel Balázs Pál – az otthon lelkésze – szolgált 2Krónikák 34–35. fejezetei alapján, mely szerint visszatekinthettünk arra az időszakra, amikor Jósiás király elődei idejében a nép eltért Istentől, idegen isteneket, bálványokat imádtak és Isten törvénye teljesen feledésbe merült. Jósiás király elhatározta, hogy helyreállítja a Jeruzsálemi templomot. A munkálatok során Hilkijá főpap megtalálta a törvénykönyvet, amit Sáfán írnok felolvasott a királynak, aki felismerte, hogy milyen súlyosan megszegték az Istennel kötött szövetséget. Bűnbánata jeleként megszaggatta ruháit, majd összehívta Júda, Jeruzsálem vezetőit és a teljes népet a templomba. A király maga olvasta fel a törvénykönyvet a nép előtt, és ünnepélyes keretek között fogadalmat tettek, hogy teljes szívvel szolgálják az Urat. Ezután radikális reform következett, a bálványokat összetörette, a pogány papokat kiűzte és újra bevezették a páska ünnepét.
A történet tanulságaként leszögezte, hogy olvassuk mi is a Bibliát, Isten törvényét, annak fényében vizsgáljuk meg életünket és igazítsuk hozzá.
Az igeszolgálatok között vers és énekek dicsőítették Istent.
A második igehirdetéssel Szőllősi Árpád testvér szolgált. Kiemelte az anyák és nagymamák szerepét lelki életünk alakításában. A mindennapi életből hozott egyik példa Zorán nagymamája volt, aki imádkozni tanította őt, amikor még templomba járni is félő volt. Egy ilyen háttérrel született meg a sokak által kedvelt ének „Kell ott fenn egy ország”. A Bibliából említhetjük Timótheus példáját is, akinek az édesanyja és a nagymamája is név szerint szerepel a Bibliában, mint akik nagy hatást gyakoroltak Timótheus hitéletére. A mindennapi élet nehézségei, betegségei közepette figyelmünket arra az országra irányította lelkésztestvérünk Jelenések 21. fejezete alapján, ahol már nem lesz betegség, nehézség, fájdalom, elmúlás.
Az ünnepség végén a Ker-Songs Együttessel közösen énekeltük az „Egy nap mindent újjá teszel” című éneket. Balázs Pál lelkész imádkozott, és mindkét lelkész igével búcsúzott.
Az idősektől ajándékkönyvekkel búcsúztunk. Mindenki kapott Ellen White Jézushoz vezető út és Morris Venden Egyedül Jézus című könyvéből.
A vezetők és a dolgozók részére összesen 110 csomag készült, melyek kisebb-nagyobb könyveket tartalmaztak (2027. évi naptár; Adventista úttörők élete; E. G. White: Az apostolok története; E. G. White: A legjobb út; Kornelius Novák: Keresztül-kasul az élet színterén; Doug Batchelor: Bizonyosság, valamint a Taníts minket imádkozni).
Az intézmény tárgyi feltételeinek javítása érdekében két hűtőszekrényt vásároltunk.
Hálánkat fejezzük ki Isten iránt azokért a jó szándékú, segítőkész testvéreinkért, akik segítségünkre voltak az ajándékozásban, mert a mi kis csoportunk erre, ebben a formában képtelen lett volna.
Isten után köszönettel tartozunk testvéreinknek: Ambrus Andrásnak, Nagy Istvánnak, továbbá az ADRA-nak, valamint természetesen a mi kis csoportunk anyagi áldozata tette lehetővé mindezt.
Kívánságom, hogy Isten Szentlelke tegye maradandóvá szolgálatunkat a jelenlévők számára.
Imádkozom azért is, hogy a könyvek olvasása által a megajándékozottak Istenben találjanak megnyugvást és lelki felüdülést.
Akácosiné Nagy Ágnes
a szerencsi csoport vezetője









































