„Mert, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:20)
2026-ban is elérkezett a sokak által várva várt falunap Farmoson, amelyre gyülekezetünk is mindig lelkesen készül. Az idén minden tagunk kivette a részét a szolgálatból és a feladatokból.
Az önkormányzat segítségével sikerült helyet biztosítani az egyház mozgó egészségbuszának, a VitalBusznak, ahol az egészségügyi méréseken kívül ételkóstolással, valamint könyvajánlóval és könyvajándékozással is vártuk az érdeklődőket.
A rendezvényen egy másik sátorral is jelen voltunk, ahol a gyermekek „lelki-ügyességi” játékainkat próbálhatták ki. Aki mindegyikben próbára tette magát, tombolasorsoláson vett részt, amelyen értékes, igés feliratú használati és dísztárgyakat nyerhetett. Ajándékkönyveink itt is szép számmal fogytak.
Valóban megtapasztaltuk: ahol hittel meghívják Istent, Ő ott van. Bár a falunapon nem volt nagy tömeg, a komoly érdeklődőknek minőségi időt és figyelmet tudtunk szentelni, értékes beszélgetéseket folytatva velük. Igen, Isten ott volt köztünk!
Hisszük, hogy Jézus hamar visszatér, új eget és új földet készít, ahol reménységünk szerint az érdeklődők közül is többen ott lesznek majd. Addig is velünk van a mindennapokban.
Henter Barna











