A Campus fesztiválmisszió margójára
Idén már harmadjára mentünk ki a debreceni Campus fesztiválra az egyház sátrával, így sok régi ismerős arc jött kint velünk szembe, és köszönt ránk, vagy emlegette föl, hogy mi már bizony találkoztunk, sőt még beszélgettünk is tavaly! Jó érzés volt felismerni például azt az anyukát a három kis szőke, copfos kislányával, akik mindjárt az első napon célirányosan beugrottak hozzánk, ahogy tavaly és tavalyelőtt is tették.
2018. július 18. és 22. közöttre nyertük meg ismét a részvételi lehetőséget civil sátorként a Campus fesztiválra, és megint a mienk lehetett a szokásos helyünk a kemping felé vezető út mellett, a dübörgő rockszínpad szomszédságában.
Ez évben különösen sok problémával kellett szembenézni és azonnal orvosolni a helyszínen, és érezhető volt, hogy az ördög is minden tehetségét latba veti, hogy akadályozza a szolgálatunkat. Ezt láttuk a tavalyihoz képest jóval kevesebb számú vendégben, a sátrunk felborulásában vagy beázásában. Ezek mind kissé megnyirbálták a kedvünket, de engem például a péntek esti kis közös imánk is erősített, hogy ha már néhány fiatalban nyomot hagyunk, ha csak páran hallanak az egyházunkról és Istenről, már akkor is lehet, hogy megéri kijönni és vállalni ezt a kimerítő helytállást. És az Úr megsegített, megerősített, és ötleteket is adott a károk helyrehozására!
Számomra az egyik legkedvesebb tapasztalatot a régi vendégismerősök felbukkanása jelentette, akik mind örömmel nyugtázták, hogy ismét itt vagyunk, ahova ők bátran beülhetnek, és nyugodtan beszélgethetnek velünk két koncert között – vagy helyett. De jó visszaemlékezni arra a lányra, akinek annyira megtetszett a sátrunk hangulata az egyik éjjel, hogy meg akarta tudni, hol találkozhat velünk majd az év többi részében is. Esetleg arra a társaságra, akik komoly erkölcsi témákat feszegettek, még félig ittasan is. Vagy a szombat éjjeli utolsó srácra, aki egy mondatával plusz értelmet adott a kint létemnek.
Hálás vagyok a hosszú várakozások közben a jelenlévő barátokkal folytatott beszélgetésekért is, mert ez a közös élmény, az együttes szolgálat kovácsol össze egy közösséget, és tesz bátor hívőkké, akik ki mernek lépni az adventista burokból, hogy megismertessék azt a környezetükkel, hogy van egy másfajta élet, egy másfajta béke és elégedettség, amit csak a jó Istentől kaphatnak meg.
Czinkota Orsolya
