Nemzetközi hírek – ADRA
Pápua Új-Guinea felföldjét 2018. február 26-án a Richter-skála szerint 7,5-ös fokozatú földrengés rázta meg, mely 122 ember életét követelte, és több mint 143 000 embertársunkat érintett. 17 000 főt kellet kitelepíteni és 64 000 embertársunk élelmezése került veszélybe.
A helyi ADRA munkatársai együttműködésben dolgoztak az Adventista Egyházzal, az Adventista Légi Közlekedési Szolgáltatások szervezetével, az Egyház Partnerségi Programjának tagjaival, valamint Pápua Új-Guinea kormányával, hogy egy hónapra elegendő élelmet tudjanak szállítani a nélkülöző családoknak.
Ivóvíz-programok – Évente több mint 800 000 kisgyermek veszti életét a tiszta, biztonságosan fogyasztható ivóvíz hiánya miatt.
Mao 43 éves, Sri-Lankán él, és 15 gyermeket hozott a világra. Sajnos 8 gyermekét már eltemette, mivel a fertőzött víz hasmenést és gyomorbetegségeket okozott. Ivóvíz nagy távolságra van Mao otthonától, ezért gyakran a közeli tóból vettek vizet, hogy szomjukat enyhítsék. Ez a vízlelőhely valójában egy piszkos állóvíz, egy pangó tavacska. A leginkább veszélyeztetett korosztály az 5 éven aluli gyermekek, akik alultápláltak és az immunrendszerük még nincs megerősödve, így csak ritkán tudják legyőzni a betegségeket. Mao története csupán egy a sok ezer közül.
Világszerte 2,1 billió embertársunk él úgy, hogy saját otthonában nincs ivóvíz!
Nagy szükség van anyagi segítségre, ezért a nemzetközi ADRA adományokat gyűjt a „Minden vízcsepp számít” nevezetű kampánnyal, hogy az ADRA ivóvíz-programjai minél több helyen megvalósulhassanak.
(Lőrincz Melinda)