Nemzetközi hírek

A nemzetközi ADRA 2020. február 17-i hírközlése szerint a COVID-19 koronavírussal megfertőzöttek száma meghaladta a 71 000-et. Az esetek 99%-a Kínában volt, világviszonylatban az elhalálozás elérte az 1700 főt.

Az ADRA azon dolgozott, hogy felkészítse az ázsiai lakosságot a védekezésre. Azokat a közösségeket, ahol az ADRA jelen volt, nem érintette az új koronavírus, de a szervezet előkészítette a vírus terjedésének minimalizálását.

„A Hongkong-i ADRA Iroda helyzetfelmérést fog végezni. Szorosan együtt fogunk dolgozni a kínai kormánnyal és a helyi hatóságokkal, hogy betartsuk a hatályos irányelveket és megóvjuk a személyzetünket” – nyilatkozta Mario Oliveira, a nemzetközi ADRA vészhelyzet-menedzsmentjének igazgatója.

„A Kínai Adventista Egyház segítséget kért tőlünk, és mi kapcsolatban vagyunk velük, hogy kielégítsük a szükségleteket.”

Oliveira testvérünk elmondta azt is, hogy Ázsiában az ADRA képzést fog tartani a fertőzés kockázatainak csökkentéséről, továbbá előkészületi tervek folynak Afrikában és a csendes-óceáni régióban, hogy a vírust legyőzzék.

A Fülöp-szigeteken az ADRA egy üzletmenet-folytonossági tervet kezdeményezett, és figyelemmel kíséri a helyzetet; az ázsiai regionális ADRA Iroda kockázatelemzést végzett az ország részére.

„Az egészségkockázati tényezők ellen a legjelentősebb védekezésünk a higiéniával kapcsolatos oktatás és a higiéniai gyakorlatok alkalmazása” – jelentette ki.

Az ADRA együttműködik különböző szervezetekkel – mint például az Adventist  Community Services (Adventista Közösségi Szolgálat),  az Airlink, a Hongkong Adventist Hospitals (Hongkong Adventista Kórházak), a World Vision China szervezet – annak érdekében, hogy N95 légzésvédő készülékeket juttassanak el kórházakba és egészségügyi intézetekbe, Közép- és Kelet-Kína több tartományába, ahol a legnagyobb a fertőzési ráta.

Az N95 légzésjavító egy proaktív készülék, mely formailag hasonlít a hagyományos arcmaszkhoz, de elsősorban az egészségügyi szakemberek által alkalmazandó. A készülék megszűri a levegőben található apró, vírusokkal és baktériumokkal fertőzött részecskéket.

„Az egészségügyi dolgozóknak nagy szükségük van az N95-ös légzésvédőkre, de a kereslet növekedése miatt nehéz hozzájutni. Azon dolgozunk, hogy beszerezzünk ilyen készülékeket a gyártóktól, hisz ezek eszközül szolgálnak a több ezer beteg kezelése során.

További célunk: az alacsony bevételekkel rendelkezők, az idősek és a hajléktalanok részére tervezett segítségnyújtás” – mondta el Oliveira testvérünk, aki arra bátorít, hogy mindenki legyen proaktív és igyekvő abban, hogy a saját és mások megfertőződését elkerülje, mivel a vírus terjedése továbbra is fennáll.

 

Lőrincz Melinda
ADRA munkatárs

 

 

Kérjük, rendelkezzen adója 1%-ával
az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány javára!

Az összeget hasznos programokra, a kedvezményezettjeink javára fogjuk felhasználni.

Ez esetben is idevág a szólás, mely szerint „sok kicsi sokra megy” !

Adószámunk: 19661414-1-42

Nagyon köszönjük a támogatottaink nevében!