Sajid velünk imádkozott. Látható volt, hogy beszélgetésünk megérintette a szívét.
Budapesten nagy esőzés volt. Hánykolódtam és forgolódtam az ágyamban, képtelen voltam aludni, miközben a Keleti pályaudvaron éjszakázó menekültekre gondoltam.
Már egy ideje a menekültek – a Szíriából, Irakból és Afganisztánból elindult több százezer ember, akik kétségbeesetten próbáltak eljutni Nyugat-Európába az elmúlt évben – foglalkoztatták a gondolataimat. Szeptemberben csatlakoztam egy adventista csoporthoz, akikkel napi szinten szendvicseket készítettünk és kiosztottuk a menekülteknek a Budapest-Keleti pályaudvaron.
De most, miközben próbáltam elaludni, a gondolataim folyton a megázott menekültek körül forogtak.
Fáznak, fáradtak? Vajon ők sem tudnak aludni?
Végül, a kora reggeli órákban megkértem a férjem, hogy menjünk ki az állomásra, hátha van a menekültek között valaki, aki eljönne hozzánk, hogy vegyen egy meleg fürdőt, és aludjon egyet egy kényelmes ágyban.
Nem voltunk biztosak abban, hogy ez egy jó ötlet. De kértük Jézust, hogy mutassa meg az Ő akaratát, és vezessen minket egy olyan személyhez vagy egy családhoz, akiknek szükségük van erre. Gondoltuk, jobb lenne egy családot meghívni, mivel a gyerekeknek több törődés kell. Az én két gyermekem mélyen aludt otthon.
Az állomáson észrevettük, hogy a menekültek jó része már elutazott. De még így is sokan voltak ott, további induló vonatokra várva. Egy nagyobb, afgán csoport nem jutott fel a vonatokra, ezért elhatároztuk, hogy őket kérdezzük meg, elfogadják-e a vendéglátásunkat.
Ahogy egymás után kérdezgettük a családokat, egy Sajid nevű fiatalemberrel találkoztunk, aki beszélt angolul. Ő segített nekünk fordítani.
A menekültek alig várták, hogy vonatra ülhessenek, ez volt az egyetlen céljuk. Senki nem akarta elhagyni az állomást. De legalább Sajid örült, hogy velünk jöhetett.
Míg kimostuk a ruháit és átázott takaróját, megismerkedtünk. Beszéltünk neki Jézusról és reménységünkről, miszerint meglátjuk Őt visszatérni a felhőkben, hogy elvigye az övéit az Ő országába. Mondtuk Sajidnak, hogy Jézus szereti őt, és Jézus szeretete motivált bennünket, hogy segítsünk a rászorulókon.
Sajid imádkozott velünk. Láttuk, hogy a beszélgetésünk megérintette a szívét.
Vendégünk tele volt aggodalommal. Sok nehézségbe ütközött, míg Budapestre ért, és félt a további akadályoktól. Feladta az eredeti tervét, hogy vonattal utazzon tovább, és remélte, hogy egy taxisofőr elviszi őt Németországig. De ez az út drága lett volna, és ehhez nem volt elegendő a pénze.
Mondtuk Sajidnak hogy mi hisszük, hogy Jézus vele lesz, ha kérjük Őt. Többször is imádkoztunk együtt.
Reggel későn keltünk, majd délután visszamentünk a vasútállomásra. Amint leparkoltunk, egy osztrák rendszámú autó parkolt le a miénk mellé. Megtudtuk, hogy a sofőr, Patrick, az osztrák ORF televíziónál dolgozik operatőrként. Patrick elmondta, hogy egy osztrák konvojt jött filmezni, akik éppen most érkeztek, hogy menekülteket szállítsanak Ausztriába, térítésmentesen.
Sajid szkeptikus volt az Ausztriába való utazást illetően, még akkor is, ha ez az út ingyen volt, mivel eltökélte magában, hogy taxival fog utazni, egyenesen Németországba. Én biztattam, hogy gondolja át, hiszen Patrick segítőkésznek tűnik, és Isten küldhette őt, válaszként az imáinkra.
Több gyülekezeti taggal együtt gyűjtöttünk pénzt Sajidnak, egy testvérnő egy kis csomagot is készített neki ruhákkal és egyéb szükséges dolgokkal.
Sajid eljutott Bécsbe. Megérkezésekor Patrick várta, és elhívta az otthonába, majd segített neki, hogy továbbutazhasson vonattal Németországba.
Sajiddal a mai napig tartjuk a kapcsolatot Viberen, és nagyon kedves velünk.
Jelenleg a német nyelvet tanulja, és készül, hogy munkát vállaljon Németországban.
„Nem az-é az igaz istentisztelet, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad?” (Ézsaiás 58:7).
Moldován Zsuzsa,
az ASI Magyarország önkéntese
Forrás: Az Adventis Review online kiadásában 2016. március 24-én megjelent cikk fordítása.
