Április 13-a van, a Pallagi Úti Idősek Házában járok, hogy megkérdezzem, milyen élmények maradtak meg az ott lakók szívében a nárciszosztásról. A kapu automatikusan nyílik, már várnak. Az intézményvezető, Kmetty Béláné Éva kedvesen fogad, az osztályvezető főnővérek útbaigazítására segítséget kapok Kerekes Zsuzsanna személyében, és felkeresünk négy idős lakót, hogy megkérdezzük őket a múlt heti „meglepetés ünnepről.”
Rácz Lili Ilona – „A virág a legszebb ajándék, virágot legutoljára anyák napjára kaptunk. Nagyon szeretem a virágokat, jómagam is szedtem sok nárciszt, mert volt, hogy húsvétkor a locsolóknak nárcisszal kedveskedtünk. A Naplóban megjelent egy cikk a múlt heti ünnepségről, ezt a cikket a virágon levő címkével gondosan őrzöm.”
Farkasné Miskolczi Beáta – „Az ünnepség megható alkalom volt, nagyon boldog voltam. Három évig nem láttam, csak fényeket, de most láthatom Isten csodálatos világát. A virágok a jó Istent dicsérik, segítői, eszközei a Teremtőnek. Hálás vagyok Istennek azért, hogy újra láthatok, csodálhatom a színeket, és hogy részesülhettem abból a jóságból, amit Önök diákok segítségével hoztak hozzánk. Már régóta figyelemmel kísérem ezt a kezdeményezést, melyet végeznek a beteg emberekért, tiszteletreméltó, felbecsülhetetlen munka. Én is a Dienesben végeztem és nagy szeretettel gondolok az ott tanuló új nemzedékre. Az idős, beteg embereknek kimondhatatlanul sokat jelent ez a szolgálat, amit Önök végeznek.”
Szabó Dániel – „Meglepő volt, hogy virágot kaptam, mert ilyet általában csak nőknek szokás adni, ám egy meglepetés virágcsokor arra is jó, hogy sok szép emlék visszatérjen hozzánk. Mint például egy régi szép nóta, amit most el is énekelek: »A rózsa azt jelenti hű vagyok/A szegfű azt, hogy a Nap ránk ragyog/A nefelejcs, hogy el ne felejts/S a gyöngyvirág, hogy a tiéd vagyok.«
A régi időkben is szokás volt egymásnak virágot adni, egyszerű, olcsó, szép ajándék egy saját kezűleg szedett csokor virág. A szeretet a csokorral átadódik, mert a virág az egymáshoz való tartozás jele. Őszintén szólva, meglepett a nárcisz csokor, de most jött el az ideje, hogy visszakapjam…”
Guba Tiborné Mária – „Ez az élmény nekem szívbe markoló volt nagyon, váratlanul ért, megrendítő volt. Rengeteg virágot hoztak, kivonult az egész kertészet. Gratulálok a szervezőknek, hogy eszükbe jutott ilyen sok idős embernek örömöt szerezni, mindenkinek köszönöm szépen hogy gondoltak ránk.
A gyermekeim Észak-Írországban élnek, ahol a nárciszok vadon teremnek. Szerettem volna meglátogatni a drágáimat, ám a betegség közbe szólt. Amikor a diákok megajándékoztak engem is egy csokor nárcisszal, olyan érzésem volt, mintha a gyermekeim üzentek volna általuk…”
Szőllősyné Nagy Annamária
ReményPont
irodavezető
