
A szerbiai ADRA „kerekeken guruló iskolája” segítségével a távoli és szegény közösségekben élő roma gyerekek is részt vehetnek az oktatásban
A projekt közel 200 roma gyermeknek biztosít hozzáférést az oktatáshoz, leküzdve a szegénységből és a távolságból adódó akadályokat. A szerbiai mozgó tanterem közel 200 roma gyermeknek teszi elérhetővé az oktatást, akik közül sokan a nehezen…

ADRA segély Mianmarban a halálos földrengés után
Március 28-án 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart, amely több mint 2000 ember halálát okozta és kiterjedt pusztítást végzett. Az epicentrum Sagaingban volt, és a rengéseket Thaiföldön, Kínában és Indiában is érezni lehetett.

I. Országos adventista cserkésznap
Micsoda véletlen, hogy 2025. február 22-e épp szombatra esett. Így a világ összes cserkészével együtt mi, adventista cserkészek is összegyűlhettünk és egyenruhát ölthettünk ezen a napon, Bi-Pi, a cserkészet alapítója születésnapján. A Terézvárosi Gyülekezet izgalmas…

Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány akcióterve 2025-re
Az ADRA Alapítvány egy világszéles humanitárius hálózat része, amely segélyezési és fejlesztési programokkal segíti az embereket több mint 130 országban. Isten jellemét mutatja be, ahogyan jobb életkörülmények megteremtéséhez segíti azokat, akiket a szegénység és egyéb…

ADRA Jelenlét Pont – Bojt
Az ADRA Alapítvány 2021 júliusában kezdte meg segítő és fejlesztő tevékenységét a Hajdú-Bihar Vármegyei Bojt településen, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat konzorciumi partnereként, a Felzárkózó Települések nevű, országosan kiemelt projekt keretein belül.

Részvétel a Misszió Expón
A Hetednapi Adventista Egyház Dunamelléki Egyházterületének szervezésében az október 26-án megrendezett Hitéleti konferencián, a délutáni interaktív Misszió Expón az egyház segélyszervezete, az ADRA Alapítvány is jelen volt.

II. Magyar–Afrika hét
Megrendezésre került a második nagyszabású Magyar–Afrika hét október 14–21. között Budapesten és más városokban. Az eseményen európai parlamenti képviselő, több minisztérium, továbbá afrikai, valamint hazai egyetemek képviselői vettek részt, és 16-án, az Oktatási és Nemzetközi…

ADRA Jelenlét Pont Bojton
A bojti munkatársak számos programelemet szerveznek a Jelenlét Ponton, melyek mind azt szolgálják, hogy a helyi családok egészségesebbek, életvitelük kiegyensúlyozottabb, tartalmasabb, hétköznapjaik színesebbek, gazdagabbak legyenek.

Fejlesztési munka Kovácsvágáson
Ahogyan a korábbiakban már beszámoltunk róla, a Felzárkózó települések programban, melynek keretében a Magyarország 300 legszegényebb települését segítő konzorcium tagjaként, az ADRA Alapítvány a Hajdú-Bihar vármegyei Bojton valósít meg fejlesztési programot.

Az én vándorlásom esztendeinek száma…
Ünnepélyes istentiszteletet tartottunk a Tiszáninneni Református Egyházkerület Szeretetszolgálata, Szerencsi Idősek Otthonában 2024. november 9-én. Az ünnepséget az intézményvezető, Tóth Anikó nyitotta meg, majd a Ker-Songs Együttes ének-zenei szolgálata színesítette, és természetesen költeményt is hallhattunk.

ADRA Charity Run
A 39. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál keretein belül jótékonysági futást szerveztünk október 13-ára, mely eseménnyel szeretnénk felhívni a figyelmet a kenyai SUNCEP (Special Underserved and Needy Children Empowerment Program – Különleges Igényű, Fogyatékossággal Élő Gyermekeket…

Segélykoncert
A 2019-es Kenyai Statisztikai Hivatal szerint a Migori megyében fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek száma 49 123 fő, a legmagasabb a régióban. Kenyában kevés és költséges a speciális iskola, általánosságban a szülők nem tudják megoldani…

Felzárkózó települések program
2024. október 13-án a Hajdú-Bihar vármegyei Bojton lévő ADRA Jelenlét Ponton első alkalommal került megrendezésre az őszköszöntő fesztivál, Tomanko Pajkeripe címmel. A rendezvényt a helyi önkormányzat, valamint a kisebbségi önkormányzat is támogatta eszközökkel, a szervezésben…

Árvízvédelmi tevékenység
A 2024 szeptemberében az Európa felett lévő ciklon meghatározó befolyással volt Közép-Európa időjárására. A rendkívüli mértékű esőzések, több folyó vízgyűjtő területéről lezúdulva hatalmas kihívást és azonnali veszélyhelyzetet jelentett Ausztria, Csehország, Lengyelország és Románia számára is.

ADRA tábor, hátrányos helyzetű gyermekek számára
Idén július 22-től 28-ig valósult meg az ADRA nyári élménytábor, mely az ADRA gyermekvédelmi programjai közül a legnagyobb jelentőséggel bír. A norvég Utekontakten Nittedal partnerszervezetnek a szakembereivel és a HÁLA programjuk (Prosjekt Takknemlighet) önkéntes résztvevőivel…

Felhívás
Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány 2024-ben is élménytábort szervez hátrányos helyzetű gyermekek számára, akik enélkül nem jutnának nyaralási lehetőséghez.

ADRA jelenlét a Glow-teljesítménytúrán
Az Alapítvány – mint a korábbi években már annyiszor – az idén is meghívást kapott Várgesztesre, a Glow-teljesítménytúra szervezőitől a rendezvényen történő megjelenésre.

Gyermekprogram Tatabányán
Az ADRA gyermekvédelmi programjának keretében egy találkozót szerveztünk Tatabányán 2024. május 11-én, melynek a helyi gyülekezet adott otthont. Nem az első ilyen alkalom volt ez, hiszen az elmúlt években szerveztünk hasonlót, így a szervezést illetően…

TAVASZI HÍREK A Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolából
Ünnepélyes húsvéti istentiszteletre gyűltek össze az iskola diákjai, tanárai és a mátészalkai körzet gyülekezeteinek tagjai 2024. március 23-án. A délelőtti és délutáni alkalmakon a különböző szolgálatok Jézus megváltó áldozatáról szóltak.

Raktárürítés az ADRA Alapítványnál
Az év első hónapjai sok civil szervezetnél kezdődnek a készletek átvizsgálásával. Így történt ez a mi esetünkben is. A korábbi projektekből megmaradt adományokat összesítettük, illetve az időközben érkezett felajánlásokat is rendszereztük, így április hónap folyamán…