Bejegyzés

Gyermek-szombatiskolai videók hétről hétre

Interjú Mihalec Dórával, a Gyermekszolgálatok Osztályának vezetőjével

Pár hete tűnt fel, hogy valami nagyon jó készül a Facebookon a gyerekek számára. Én is rákattintottam, hogy megnézzem a videót a Gyermekszolgálatok oldalon, és akkor fedeztem fel Mihalec Dóri virtuális szombatiskoláit.

 

– Honnan jött a zseniális ötlet, hogy gyerek-szombatiskolákat tegyetek közzé a Facebookon?

– Mivel a gyerekek sem mehetnek a koronavírus miatt gyülekezetbe, szombatiskolára, ezért gondoltam, hogy jó lenne, ha nekik is tudnánk valamit nyújtani, ami célzottan nekik szól, az ő nyelvükön. Bár ők is nézhetik az istentiszteleteket, de jó, ha van a korosztályukra szabott mondanivaló, bibliai üzenet.

 

– Miért pont videókat készítetek Gáborral, a férjeddel?

– Jelenleg a gyerekek otthon tanulnak, ezért arra gondoltam, hogy ez majd picit tehermentesíti a szülőket. Máskor ezt nem találnám jó megoldásnak, de most, hogy a szülők sokat foglalkoznak a gyerekekkel, együtt tanulnak velük, ez az óra felszabadulhat a szülők számára.

 

– Kikre gondoltál elsősorban egy-egy videónál?

– Az első videó ovisoknak szólt, azóta a kisiskolásoknak készítünk új tartalmakat. Az ovisok szombatiskolai történetét a GraceLink-rajzfilmek feldolgozzák, amelyek szintén megtalálhatóak a Facebook oldalon. Mivel jelenleg a kisiskolásoknak még nincs ilyen, ezért választottuk ezt a korosztályt. Egyébként a visszajelzések alapján az ovisok is szívesen nézik a videókat, ezért igyekszünk nekik is érdekes történeteket belevinni. Az ovis lecke bibliai történeteiből Ősz-Farkas Ábel is készít videókat, nagyon érdekesen, kerettörténetbe ágyazva, amit szintén nagyon szeretnek a kicsik. (Természetesen ez is megtalálható az oldalon.) Nagyon hálás vagyok a segítségéért, és ugyanezt mondhatom el Czinege Erikának is, aki a legkisebb 0–3 éves korosztálynak dolgoz fel bibliai történeteket ötletesen, látványosan, az életkori sajátosságokat figyelembe véve.

Az általunk készített videó mindig a kisiskolás szombatiskola témáit veszi alapul, és azt dolgozzuk fel Gáborral hétről hétre. A saját leckéjükben a gyerekek nyomon követhetik, a hét folyamán többször is elővehetik a történeteket. Elképzelhető, hogy a kialakult helyzet miatt, nem minden gyerekhez jutott el a lecke, ezért feltettük az adventista.hu oldalra ezeket, a Gyermekszolgálatok Osztálya fül alá (minden korosztály számára), innen letölthetik a szülők.

 

– Már 7 szombatiskolát tettetek ki a Facebookra. Melyik volt a kedvenc témád közülük?

– A teremtésről szóló, ez nagyon változatos, eseménydús lett: a kertünkben csináltuk meg hozzá a képek egy részét, a kutyusunk is szerepelt benne mint vendégstatiszta, és a saját fotóink közül válogattunk hozzá. Ebben nem egy konkrét bibliai történet szerepelt, hanem egy kitalált történettel szerették volna a lecke írói rávezetni a gyerekeket a szombatünneplés szépségére. A bibliai történetekhez lehet képeket találni a neten, de ehhez nem. Így azt találtam ki, hogy fogom a mintás kartonjaimat, maradék textiljeimet, néhány játékkockát és berendezek egy szobát. A történet szereplői pedig a gyerekeim régi Playmobil figurái lettek. Többféle helyzetben, a történethez igazodva fotókat készítettem, és ezekkel illusztráltam utána a történetet.

 

– Ez nagyon sok fejtöréssel járhat, míg kitalálod, miről szóljon egy rész, és elkészítitek…

– Inspirációként német nyelvű online gyerek-istentiszteleteket szoktam nézni (például, hogy hogyan köszönnek be), és a kézműves ötletekhez is sokat keresgélek a neten.

Egy rész több mint 80 snittből, jelenetből áll, ezeket én vágom össze. Korábban ilyet nem csináltam, de most megtanultam, hogyan kell ezt csinálni. Egy kb. 40 perces rész elkészítéséhez három, három és fél nap szükséges (az előkészületeket is beleértve). Ugyanúgy, mint egy szombatiskolai óra megtartásánál, a videó elkészítésénél is nagyon nagy segítség a gyermekek leckéjéhez tartozó Tanítói melléklet. Természetesen az itt található feldolgozási ötletek nagy részét át kell alakítani, hiszen ezek gyülekezeti alkalmakra íródtak. És hát a videózásnál nincsenek jelen gyerekek (legfeljebb, ha Gábor vagy én eljátsszuk a gyereket). De a kukacbáb például teljesen saját ötlet. Az első alkalommal szükség volt rá, azután pedig benn maradt, mert a kisebbek mindig nagyon várják a kukactörténeteket.

 

– Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig?

– Szoktam kérni fotót a gyerekektől az elkészített kézműves alkotásaikról, és sokan küldenek is. Vagy elmondják, hogy nagyon tetszik nekik a szombatiskola. Tegnap például egy nagyon aranyos videót kaptam Erdélyből, mert onnan is nagyon sokan nézik a videókat. Egy kislány üzent nekünk rajta, hogy nagyon szereti a szombatiskolát, és azért imádkozik, hogy a karantén ideje alatt végig tudjuk csinálni a videókészítést. Ez sok erőt ad nekünk.

Máskor szülők hívnak föl, és átadják a telefont a gyerekeiknek, mert a kicsik kérik, hadd beszélhessenek velünk. Egész kis rajongótáborunk van…

A visszajelzések alapján van, ahol a gyerekek megnézik péntek este, szombat délelőtt és még hétköznap is a szombatiskolát. Ez nagyon jólesik nekünk.

A visszajelzésekből tudjuk, hogy más keresztény közösségek tagjaihoz is eljut az üzenetünk. Az Éjféli csoda című lecke egy pünkösdi lelkésznek annyira tetszett, hogy megosztotta saját közössége oldalán is. Egy kicsit izgultunk, hogy vajon hogyan fogadják majd ezek az emberek az Isten különleges ajándéka című videót, amely a szombatról szól, de Istenre bíztuk a dolgot. Eddig ezt a részt nézték meg a legtöbben, 5900-an.

Egy magyar ortodox zsidó család is elkezdte követni Izraelből az oldalt, de Loma Lindáról is írt egy magyar hölgy, hogy a gyerekei nézik a szombatiskolákat.

 

– Hogy tervezitek, ezután is folytatjátok majd a videókészítést?

– Amint ismét járhatunk gyülekezetbe, a gyerekeket „visszaadjuk” a szombatiskolai tanítóiknak, hiszen a személyes kapcsolatot, példát semmi sem pótolhatja. A tanítóknak bizonyára jól jött ez a kis pihenés, és a viszontlátás örömével, megújult erővel, felkészülten állnak majd a gyermekek elé. Mi is nagyon várjuk már, hogy végre megint személyesen találkozzunk gyülekezetünkben a kicsikkel!

 

– Köszönöm szépen, Dóri, a válaszokat! A jó Isten adjon még sok-sok ilyen frappáns ötletet nektek!

 

Czinkota Orsolya, Debrecen

https://www.facebook.com/Gyermekszolgalatok/

Leszek a barátod!

Szuper Szombat, 2019.

Ha egy kisgyereknek feltesszük a kérdést, hogy mi szeretne lenni, általában a következő foglalkozásokra számítunk: tűzoltó, állatorvos, fodrász, énekes, kukásautó-vezető. Postás szinte senki sem szeretne lenni. A 2019. október 12-én megtartott Szuper Szombaton viszont egy olyan ember mutatkozott be Postás Vendel személyében, aki szerint postásnak lenni a legjobb dolog a világon. Vendel igazi szenvedéllyel végzi a munkáját: a levelek, az üzenetek és a hírek továbbítása élete fő célja.

Vendel azt is elárulta, hogy nagyon sok emberrel találkozik a munkája során, de vannak olyan emberek, akiket ő nem kedvel. Nem szereti például a kutyatulajdonosokat… Ezzel már el is érkeztünk a társadalmi problémához, mert mindenhol, minden városban, minden faluban élnek olyan emberek, akiket nem kedvelnek, akiket kitaszítanak a közösségből, ezáltal a társadalom szélére kerülnek. Maguk a gyerekek is találkozhattak már olyan személlyel az iskolai közösségükben vagy az osztályukban, akit senki sem szeret. Akik mellé senki sem akar ülni, akik nem vesznek vagy vehetnek részt a közös játékokban, akiket senki sem hív meg a szülinapi partijára. Mit tehet egy keresztény gyermek, ha tanúja egy ilyen dolognak, vagy talán ő maga az elszenvedője? A probléma nem új keletű, a Jézus korabeli emberek is elutasították az olyan személyeket, mint a vámszedő, a béna vagy a samáriai férfi. Jézus azonban tetteivel és szavaival egy új utat mutatott. Kinyitotta az ajtót olyanok számára is, mint a pogányok és a kitaszítottak.

A Szuper Szombaton bemutatott bibliai történetek egyik üzenete ez volt: Isten hozott: de, és ha nélkül! Isten hozott Jézusnál, Isten hozott a hit és a bizalom földjén

A gyerekek Jézus példáján keresztül megtanulták, hogyan nyújthatnak segítséget egy magányos, kiközösített embernek, azzal, hogy felajánlják neki a barátságukat. „Leszek a barátod!” – mondta Jézus a vámszedő Máténak. A történetek bátorságot adtak a kitaszítottak oldalára állni és a barátságunkat felkínálni.

 

A gutaütött ember történetéből megtudhattuk, hogy az Istennel való barátság nagyon sok erőt ad. Az Istenbe vetett bizalomnak ereje van, fejleszti az önbizalmat, és képessé tesz, hogy megbirkózzunk az élettel. A béna ember még lábra is tudott állni. Az Istennel való barátság azoknak is erőt adhat, akiknek esetleg rosszabbak a jegyei, vagy a többiek nem szeretik őt valami miatt. A legnagyszerűbb dolog, ha Jézust a barátunknak nevezhetjük! A legós rajzfilmben megtekintett irgalmas samaritánus történetéből is bátorságot meríthettek a résztvevők, hogy a kiközösítettek oldalára álljanak.

Természetesen Róka Robi, a kedves, de olykor szófogadatlan kis bábfigura is jelen volt, és neki is meg kellett tanulnia, hogy szeresse azt, aki nem mindig kedves hozzá, sőt!

A gyülekezeti és iskolai gyermekcsoportok pedig lelkesen, színvonalas énekekkel, versekkel, zeneszolgálattal gazdagították és tették változatosabbá a napot. Ezúton is köszönjük a felkészítő tanítóknak, tanároknak!

A résztvevő gyerekek már azzal egy baráti tettet hajtottak végre, hogy egy játékukat odaadták egy rászoruló gyermeknek, amelyet az ADRA Alapítvány összegyűjtött és budapesti Bokréta Gyermekotthon Szlávi Utcai Lakásotthonába továbbított.

A játékért cserébe a gyerekek egy barátság kártyát kaptak, ahová felírhatták az elérhetőségeiket, majd az ebédszünetben kerestek valakit, akinek továbbadták a kártyát a következő mondat kíséretében: „Leszek a barátod! Bármikor hívhatsz és írhatsz nekem.” Az így kialakult baráti párokat a Szuper Szombat fotósa, Kőszegi Zsófi lefotózta. Közöttük sorsoltuk ki az ajándékcsomag nyerteseit.

Az ajándékcsomag nyertesei, a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola diákjai: (első sor, balról jobbra) Lukács Jenő 5. osztály, Sarkadi Levente 5. osztály, (második sor balról jobbra) Lukács Krisztián 3. osztály, Oláh Kende 5. osztály

 

A délután folyamán a Naposoldal Alapítvány munkatársainak és önkénteseinek köszönhetően a különböző ügyességi, mozgásos feladatoknál a lelkes gyereksereg kipróbálta, hogy képesek-e arra, amire egy vak, siket-néma vagy egy mozgáskorlátozott ember képes. A következő feladatokkal tehették magukat próbára: kerekesszékes akadálypálya, szimulációs szemüveg, a vak emberek által játszott csörgő labda és bocsa játék, párosító játékok és illatok felismerése vakon. Nagy népszerűségnek örvendett az a helyszín, ahol a gyerekek megismerkedhettek a Braille-írással és a nevüket is leírhatták ily módon, illetve a vakvezető kutyusok életét bemutató állomás, ahol meg is lehetett simogatni a kutyust.

 

A kisebbek a kézműves foglalkozásokon „Leszek a barátod!” felirattal pólót festhettek maguknak, és idén sem maradt el az arcfestés sem!

A délutáni gyermekfoglalkozással párhuzamosan szülőmegőrző működött, ahol Miklya Luzsányi Mónika a jelenlévő szülőknek „Gyökereinket a családban kapjuk – Értékek és értékre nevelés a keresztény családokban pluralista ellenszélben” címmel tartott előadást.

Végezetül egy szülői levél: „Nagyon jó érzéssel, lelkiekben gazdagabban távozunk az idei Szuper Szombatról. Tudjuk, hogy rengeteg munka és felkészülés van e mögött a pár óra mögött, aminek részesei lehettünk. Nagyon aktuális volt a témaválasztás is, hiszen egyben bibliai és társadalmi nevelést is kaptak a gyerekek. Köszönjük munkátokat, lelkesedéseteket és mindenekelőtt a sugárzó szereteteket!”

Örömmel és szeretettel várjuk a gyermekeket és kísérőiket a 4. Szuper Szombaton 2021-ben is!

Mihalec Dóra, Gyermekszolgálatok Osztálya

És akkor ismét Szuper Szombat!

Ha 2018. március 31-én szeretnétek egy emlékezetes, országos gyermeknapot, azaz Szuper Szombatot a közelebbi és a rég nem látott barátaitokkal tölteni, ha szeretnétek a bibliai ismereteiteket kibővíteni, ha szeretnétek vidám, mókás játékokban részt venni vagy esetleg kézügyességeiteket próbára tenni, akkor itt a helyetek! Az istentisztelet csak nektek, gyerekeknek szól, mókás jelenetekkel gazdagítva, a kisebbeknek bábelőadással színesítve. A jó hangulatról a vidám gyermek- és ifjúsági énekek is gondoskodnak.

Az időgépet ezúttal is beizzítjuk, ami különböző bibliai helyszínekre repíti utasait. Hogy hova, az legyen a nap meglepetése, de annyit elárulok, hogy egy hajó várakozik majd a színpadon… Lehet, hogy Jack Szpenót kapitány itt is tiszteletét teszi? Csak nem itt is a nagy kincset keresi? Psszt!

Helyszín: Budapest XIII. kerület, József Attila Művelődési Központ, József Attila tér 4.

Kapunyitás 9.30-kor

10.00–12.00 gyermek-istentisztelet (jelenetek, bábelőadás)

12.00–13.00 ebéd

13.00–15.00 ügyességi, mozgásos játékok, kézműves foglalkozások

Mivel a művelődési ház 375 személy befogadására alkalmas, ezért gyülekezeti gyermekcsapatokat várunk, néhány gyermektanító kíséretében. Várjuk azon gyermekcsapatok jelentkezését, akik a délelőtt folyamán maximum 3 percben énekkel, jelenettel készülnének!

Jelentkezni március 15-ig lehet a gyermekszolgalatok@gmail.com e-mail címen Mihalec Dóránál a következő adatok megadásával: gyülekezet, gyermekek létszáma, kísérők létszáma, amennyiben a csapat készül: az ének vagy jelenet címe.

A regisztrált gyerekeket és kísérőiket szeretettel látjuk egy egyszerű ebédre.

Várjuk az önkéntes jelentkezőket, valamint a szülőket a rendezvény lebonyolításához! Legyen ez a nap egy felejthetetlen élmény gyermekeink számára!

 

Mihalec Dóra
Gyermekszolgálatok Osztályának vezetője

 

Tanévnyitó Újbudán

Csodálatos ünnepben volt részünk! Gyülekezetünk gyermek-szombatiskolájában együttesen köszönthettünk négy első osztályos és két egyetemi tanulmányait megkezdő fiatalt. A kis elsősök Bibliát kaptak ajándékba: Szentírást, melynek bölcs tanácsai elkísérik őket egész életükön át. A fiatalok bátorító üzenet, „tekercset” kaptak, majd közösen kértük Isten áldását, vezetését tanulmányaikra. 

A gyermekek zenei és versszolgálatai még színesebbé tették ezen alkalmat. Igei gondolatokban lelkészünk, Simon Zsolt vezetett 2Tim 3:14–15 alapján: „De te maradj meg azokban, amiket tanultál és amik reád bízattak, tudván kitől tanultad, és hogy gyermekségedtől fogva tudod a szentírásokat, melyek téged bölccsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.” 

A Biblia üzenete egy szóval: Jézus! Kegyelem, szeretet, üdvösség. Közeledj Istenhez a Biblián keresztül, s így lesz gyümölcstermő életed.

Kovács Zsuzsa