Bejegyzés

Majális Keszthelyen

A hosszú hétvége sok szabadidős tevékenységre adott lehetőséget. Ilyenkor számunkra egyértelmű, hogy kilátogatunk a Balaton-partra. Sétálni a friss levegőn, belegázolni a hűs vízbe – mert muszáj kipróbálni, mennyire melegedett fel –, főleg, mert látjuk, van, aki már fürdik benne. Persze alkalom lehet ez a misszióra is.

Többéves kapcsolatunk van már a keszthelyi színház csapatával, biztos ezért jutottunk eszükbe akkor is, amikor segítségre lett szükségük. Felkerestek minket azzal, hogy április 30-án délután gyermekprogramot szeretnének a Balaton-parton, amelyet velünk szeretnének  lebonyolítani. Mi természetesen igent mondtunk, és elkezdtünk készülni. Mivel alig egy héttel előtte ünnepelte az értelmes világ a Föld napját, arra gondoltunk, mi lenne, ha mi is ehhez csatlakoznánk, és újrahasznosítható dolgokból készítenénk varázslatos, új darabokat. Üvegeket, WC-papír gurigákat, régi zoknikat, gombokat és anyagdarabokat kezdtünk gyűjteni. Tele voltunk ötletekkel, és reménykedtünk, hogy az odalátogató kisgyerekek is osztják majd a lelkesedésünket.

Azon a mesés délutánon gurigákból állatokat varázsoltunk: cicákat, süniket, baglyokat. Az egyszerű befőttesüvegek szépséges asztali díszekké, tároló edénykékké változtak. A zoknik pedig életre keltek: kicsi, színes emberkék, polipok, hóemberek lettek belőlük, apró vagy éppen nagy gombszemekkel nézve a világra. A maradék anyagokból szemüvegtok, mobiltartó készült, egy kis leleménnyel. Aki velünk töltötte ezt a néhány délutáni órát, biztosan nem ment haza üres kézzel, és közben élveztük a napsütéses Balcsi-partot és bámulhattuk a csillogó vizet.

P. T.

Régészeti előadás-sorozat Keszthelyen

Az előző év tavaszán kerestük meg először dr. Gürtler Kata régészt és teológust, hogy tartson bibliai történeteken alapuló előadásokat; akkor Jézus születése, élete és halála volt a téma. A komoly érdeklődésre való tekintettel, ismét felkerestük a régésznőt, vállalna-e az idén is hasonló sorozatot, amire ő örömmel mondott igent. Mivel ő maga is a Filiszteusok földjén kutat, arra gondoltunk, talán ez adhatná az idei témát.

Két előadáson vagyunk túl, amelyeknek a keszthelyi Balaton Színház ad otthont.  Eddig a világ hét csodájáról hallhattunk, valamint Ábrahám vándorlásáról és életéről, megtekintettük azokat a helyszíneket, amelyeket a Biblia is megemlít, és a valóságban is léteztek, hiszen régészeti bizonyítékai vannak. Úgy tűnik, a keszthelyi embereket érdekli a régészet, mert sokan eljöttek az előadást meghallgatni, így lehetőségünk van nyilvánvalóvá tenni számunkra is, hogy a Biblia nem csupán mese, az abban foglaltakat tudományosan is alá tudjuk támasztani. Meggyőződésem, hogy ez még egy keresztény ember számára is szükséges időnként.

Imádkozunk, hogy az Úr minél több érdeklődőt küldjön ezekre az alkalmakra, hogy minél több emberhez juthasson el az evangélium jó híre, akár a tudomány segítségével is!

P.T.

 

Reformáció Keszthelyen

Ebben az évben minden a reformációról szól. Luther Márton munkássága gyakorlatilag az egész akkori Európára hatással volt, és a mai napig komoly visszhangja van. Az azóta eltelt 500 év nagy idő az emberi történelemben, tekintve az emberi élet rövidségét, mégis megpróbáltuk 3 előadásba sűríteni.

Új lelkészünk, Frend László vállalta a korántsem egyszerű feladatot, hogy ezt a több száz évnyi anyagot az emberek közé viszi, és erről mesél nekik mindössze három órában. A látogatóink száma változó volt, de az érdeklődésük biztató, hiszen az előadás után többen még maradtak beszélgetni, kérdéseikre pedig igyekeztünk válaszolni. Könyvekkel is megajándékoztuk őket, hogy mélyíthessék ismereteiket ebben a témában és imádkozunk, hogy a jó Isten vezesse őket a bölcsesség és megértés útján.

 

Pétervári Tünde

Jézusról tudományosan Keszthelyen

A Hévízi Gyülekezet már egy ideje gondolkodott azon, hogyan lehetne megszólítani azokat az embereket, akik mindent a tudomány oldaláról szeretnek megközelíteni. De hogyan tegyük a tudomány középpontjába Jézust, Megváltónkat? Mivel az emberek észrevehetően jobban foglalkoznak Istennel a vallási ünnepek közeledtével, ezt kihasználva a húsvét, Jézusunk kereszthalála és feltámadása emlékünnepe előtti  időszakra kértük fel dr. Gürtler Kata régészt, hogy egy három alkalomból álló előadás-sorozatot tartson meg ebben a témakörben. Mindannyian nagyon vártuk, hogyan lehet a régészet és a történetírás eszközeivel bebizonyítani, hogy a Bibliában leírt események valósak.

A régésznő szerint az evangéliumok és a történeti régészeti források mindenben egyeznek. Ő maga teológiát végzett régész, és elsősorban az Ószövetséget kutatja, szentföldi ásatásokon is dolgozik, ahol a filiszteus kultúra egyik városállamát ássák. Jézus életéhez kapcsolódóan azt állítja: a régészeti leletek alátámasztják az evangéliumok tartalmát. Hiszen folyamatosan ássák Jeruzsálemet, ahonnan Jézus utolsó hetének valós helyszínei kerülnek elő. Már tudják, hol mondta ki Pilátus az ítéletet, hol vetett véget életének Júdás, és a via dolorosa helye is pontosodott.

Jézus mint történeti ember biztosan létezett, erre utalnak a régészeti bizonyítékok és a történeti források. Azt hiszem ez a válasz a fent feltett kérdésemre. Nekem ugyan soha nem volt kérdés Krisztus léte, de örülök, hogy a tudományban annyira bízó emberek is megkaphatták ehhez a bizonyítékokat.

P. T.