Bejegyzés

Log in. Log out. – Pizzás ifi

Istent imádni gyűltünk össze február 29-én Kondoroson Békés megye több gyülekezetéből
regionális ifjúsági napra. Szombat délelőtt egy mindenki számára gazdag lelki élményt
nyújtó alkalom kereteiben kapott helyet a gyermek-istentisztelet, a dicsőítés és Isten szava.
Fürj György és Palotás Kristóf vezetésével együtt gondolkodtunk az egészséges kapcsolódás
és céltudatos visszavonulásról az életünkre vonatkozóan. Az ebédet egy séta követte, majd a
délutáni alkalmon a dicsőítés mellett lehetőségünk volt jót beszélgetni, kiscsoportokban
megosztottuk egymással gondolatainkat, tapasztalatunkat.
Az esti sportot és sorversenyt követően a Kondoroson tartott ifi alkalmak
hagyományához híven a közösségi ház kemencéjében sült pizzák által nyújtott
gasztronómiai élményben lehetett részünk.
Köszönjük a gyülekezetnek, hogy lehetőséget adott erre a programra, és hálásak
vagyunk Istennek azért a jóért és szépért, aminek a részesei lehettünk!
k.p.

Formálj! – Regionális ifjúsági nap

2016. november 12-én Kondoroson került megrendezésre a Békés megyei ifjúsági találkozó „Formálj!” címmel. A reggeli órákban közösen, kisebb csoportokban tanulmányoztuk a Bibliát, majd a későbbi órákban zeneszámok, versek és kórusdalok színesítették a programot. Az igei gondolatokat Palotás Kristóf lelkész osztotta meg velünk, aki új színben tárta fel előttünk Isten átformáló szeretetének erejét. 

A gyülekezet testvérnői bőséges vendéglátásban részesítették a fiatal vendégeket.

Imaszobánkban lehetőségünk volt csendes perceket Istennel tölteni. Az esti órákban  sportvetélkedőkkel és szabad sporttal zártuk áldásokban gazdag, élménydús szombatunkat.

Man Eszter Csilla

Húsvéti jótékonysági hangverseny

Jótékonysági hangverseny került megrendezésre 2016. március 25-én, Kondoroson.  A Megmentő szeretet cím összhangban volt a dalcsokorral, ami a Hetednapi Adventista Egyház Békés-Csongrád megyei összevont kórusának előadásában hangzott el, valamint az elhangzott igei gondolatokkal.

Valamennyi dal központjában Jézus önfeláldozó szeretete, a húsvéti történet állt. A programra főként a város lakosait hívtuk meg, akik közül – az Úrnak hála – a meghívást elfogadva, többen is megjelentek. A jótékonysági est végén került sor az összegyűlt adományok felajánlására, Bokor Ákos és családja számára. Ákos daganatos megbetegedéssel küzdött és kemoterápiás kezelésen esett át ez elmúlt hónapokban. Az ezzel járó anyagi terhek enyhítése céljából jött létre ez a hangverseny. A hangversenyen összegyűlt pénzt Ákoska szülei vehették át Ribárszki Péter, Kondoros város polgármesterének a köszöntésével, jókívánságával.

A gyülekezet tagjai a hangverseny végén egy szeretetvendégséggel kedveskedtek a jelenlévőknek, így az est egy közös, személyesebb, áldásosan eltöltött alkalommal zárult, amikor a vendégek és a kórustagok számára egyaránt lehetőség nyílt arra, hogy új kapcsolatokat alakítsanak ki, és megoszthassák egymással az Úrral szerzett tapasztalataikat is.

Man Eszter Csilla