Bejegyzés

Az a bizonyos 7 kulcs

Így, február közeledtével mi az, ami elsőként eszedbe jut? A Valentin-nap, nem? Vagy más szóval, a szerelmesek napja. Hogy miért fontos ez most? Először is emlékeztetlek, hogy február 14-e Valentin-nap, szóval ne felejts el kedveskedni szerelmednek valami aprósággal! Másodszor pedig szeretnék egy házaspároknak szóló programról mesélni.

Január 15-én dr. Mihalec Gábor (párterapeuta és lelkész) látogatott el a lovasberényi művelődési házba, ahol megtanultuk, mi a viharálló házasság titka. A pandémia különbözőképpen hatott a házasságokra, voltak, akik még közelebb kerültek egymáshoz, mások eltávolodtak. Gábor 7 „kulcsot” adott át nekünk, melyek szükségesek a viharálló kapcsolat eléréséhez.

Ezalatt a körülbelül másfél óra alatt olyan értékes gondolatok és hasznos tanácsok hangoztak el, amikkel még inkább közelebb kerülhetünk társunkhoz ahelyett, hogy távolodnánk.

Míg a „nagyok” tanultak, addig a kisebbeknek Mihalec Dóra tartott gyermekfoglalkozást.

Az előadás után lehetőségünk volt a „PÁR-percek” c. könyvét dedikáltatni, illetve néhány szót váltani Gáborral.

Köszönjük a hasznos tanácsokat dr. Mihalec Gábornak, köszönjük az érdeklődést mindazoknak, akik jelen voltak, és nem utolsó sorban köszönetet mondunk azoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak az esemény létrejöttéhez!

Azonban azok se csüggedjenek, akik most nem tudtak eljönni, hiszen megjelent Gábor „Viharálló szerelem” c. könyve, amivel ti is megkaparinthatjátok a viharálló házasság 7 kulcsát!

Találkozunk legközelebb egy újabb szuper programon!

 

Gutveiler Nikolett