Bejegyzés

Korlátozások – istentiszteletek

Zavarba hozzák a hívő embereket az események ebben az évben. Látjuk, hogy a világban formálódik egy kereszténységellenes hangulat, többféle módon. Fizikailag is, lelkileg is. Terrortámadások a kereszténység ellen Európában és a világon többfelé, azután a genderelmélet erőszakos fellépése, a nyugat sajátos marxista fordulata, Európa útkeresése, Amerika zavarodottsága; nem is érdemes sorolni tovább. Bibliai szempontból azt is mondhatnánk, hogy semmi sem az, aminek látszik vagy mondja magát stb. Ráadásul itt van ez a vírus, ami uralja a világot, már második hullámban tör ránk, és korlátozza a közös, megszokott istentiszteleteinket, mindennapi mozgásunkat. A mostani korlátozás csak a vírus miatt van, nem vallási alapon!

Egyre teljesebb a kilátástalanság. Egyházunk is keresi önmagát, mert nem működhetünk úgy, ahogyan eddig megszoktuk, a gyülekezetek sem, de a világszervezet sem. Az internet nagy segítség a vírushelyzetben, de az evangélium képviselésének nem ez a megszokott tere.

Felvetődik bennünk a kérdés: El fog múlni a Covid19-időszak, és visszaáll minden közel a megszokott helyzetbe? Vagy már most a „nehéz időkben” vagyunk és/vagy a „rostálás” is elkezdődött, az Isten iránti hűségünk „rostáltatik”?

Nehéz megállapítani, pontosan milyen időben vagyunk, de egyre világosabban látjuk, mit jelent, hogy 1844 óta a végidő korszaka érkezett el. Próbában vagyunk mindannyian, hogy mennyire tartjuk fontosnak a közös istentiszteleteken való részvételt, akár még virtuálisan is. Mennyire tartjuk fontosnak, hogy közösen beszéljük át a heti bibliatanulmányunkat. Nagy a kísértés, hogy arra gondoljunk: ha majd elmúlik ez a helyzet, akkor visszatérünk a régi gyakorlatunkhoz, de addig nem. Majd magunkban elolvassuk, átgondoljuk a tanulmányt, az Igét, most az is elég. Néha ezt még reálisnak is érezzük.

Fontos ilyenkor, hogy Krisztusra nézzünk, és ne az eseményekre! Ne ijedjünk meg az eseményektől, ne azokra tekintsünk, hanem Isten hatalmát és kegyelmét, eljövetelét tartsuk szem előtt. Ne feledkezzünk meg arról a tanácsról, amit Jézus adott: az utolsó idők próbái között Ő mellettünk lesz. Talán arra gondolunk: van még időnk a második adventig, vagy annyira várjuk az eljövetelt, hogy nem vesszük észre, már letelt a felkészülési időnk. „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok” (Mt 24:42) – figyelmeztetett Jézus.

Timótheusnak azt írja Pál 2Tim 1:12-ben, hogy „mert tudom, kinek hittem”. A jó sáfár tudja, hogy Ura egészen biztosan hazajön és a jutalma vele van.

Most a felbolydult, megzavarodott világban azt akarja a kísértő elérni, hogy lelki közömbösségbe merüljünk. „Legyen gondunk arra, hogy egymást buzdítsuk a szeretetre és a jó cselekedetekre, nem hagyva el összejöveteleinket, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap” (Zsid 10:24–25, ÚRK) – tanácsolja Pál az utolsó időkben élőknek.

Az nem kérdés, hogy az utolsó időkben élünk. Mennyi van még hátra? Nem tudjuk, nem is tudhatjuk. Ezt nemcsak mi látjuk így, akik olvassuk a Bibliát, hanem ahogy hallom mindenfelől, azok is, akik hit nélkül élik az életüket. „Nehéz idők álltak be”, minden kifordult magából, olyan gyorsan változik minden a világban, hogy nem is tudjuk felmérni a változásokat. Ha ez így megy tovább, egyre gyorsabban fog minden körülöttünk változni, tehát most kell megerősíteni magunkat, mert később csak még nehezebb lesz megmaradni hűségesen az Úr mellett.

Viszont a jó sáfár a fejében, a szívében tudja, hogy Ura jön hamarosan. Szolgálatából nem engedi kizökkenteni magát.

Az Úr velünk van ebben a hitünket próbáló időszakban is! Kérjük is, hogy erősítsen meg a rostálás idején!

 

Zarka Péter
sáfársági osztályvezető

A genderkérdés, mint vallási jelenség

Nagyon érdekes korszakban élünk. A tudomány ma is vallási köpönyeget ölt magára, így láthatóvá válik, ki állhat a háttérben.

Hasonló tüneteket mutat a mostani genderjelenség ahhoz, ami az evolúció kapcsán indult el a 19. században. Történelmi távolságban – mintegy két évszázadra visszatekintve – már tudjuk, hogy az evolúció gondolata is tudományos alapú kutatásként indult. Mintha semmi köze nem lett volna valláshoz, ideológiához, hithez. Megfigyelések, hipotézisek, tudományos vizsgálatok, kutatások, következtetések. Mi lehetne ezzel a baj? Az ember kérdéseket tesz fel. A tudomány eszközeivel keresi a válaszokat.

Nagyon hamar kiderült, hogy ez a tudományos alapú evolúciós hipotézis vallási jellemzőket öltött magára, szinte vallássá változott. Ideológiai harcba kezdett a kereszténység istenképével, a teremtés határozott tagadásával. Ennek a tudományos kutatásnak és következtetéseinek politikai, jogi, gazdasági, katonai, szociális, egzisztenciális következményei lettek. Így nyilvánvalóvá vált, hogy milyen ihletés állhatott a hátterében. Hamar megjelent az evolúció társadalmi megfogalmazása is a marxizmus eszmerendszerében és a II. világháború erőszakos, ideológiai indíttatású népirtó erőfeszítéseiben. A tudományos kutatások erőszakosságba torkolltak.

Szinte két évszázada van köztünk az evolúció eszmeisége, és a hatása ma dominál a tudomány világában meg a közgondolkodásban. Most is csak legfeljebb értelmes tervezettségről beszélnek, de nem a Tervezőről, aki megvalósítja terveit. Ez a gondolkodás az idődimenziót és a törvényszerűségeket emeli fel teremtői rangra – évmilliárdok alatt a törvényszerűségek elvégzik feladatukat. Nem ismerik el azt a tudóst, aki nem fogadja el az evolúció alapállását, hanem a Teremtőt tiszteli. Ugyanakkor egyre többen a civil életben sem tartják józannak, haladónak azt, aki Istenben hisz.

Úgy is fogalmazhatunk, hogy a tudomány a vallás köpönyegét öltötte magára, egy izmus lett belőle, ateizmus, ideológiává vált, ami a kereszténység környezetét nehezen viseli el.

Napjainkban ugyanennek a jelenségnek vagyunk a tanúi a genderelmélet kapcsán. Egy úgymond társadalomtudományi elméletet fogalmaztak meg pár évtizede, és útra indult ez a gondolat. Simone de Beauvoir francia feminista és egzisztencia filozófus 1949-ben írt egy könyvet „A második nem” címmel. Ebben a könyvben még nem szerepel a gender kifejezés, de a könyv gondolataira épül fel a genderfilozófia. Ennek lényege, hogy a biológiai nemre ráépülő viselkedésmód az, ami az embert nővé vagy férfivá teszi. Majd Robert Stoller, pszichoanalitikusnak 1968-ban jelent meg egy könyve „In Sex and Gender” címmel. Ebben írja le a gender, a társadalmi nem fogalmát, ezzel kezdett ismerté válni.

Egyszerűen szólva a genderelmélet felveti azt a gondolatot, hogy nemcsak a biológiai nemek léteznek – férfi és nő –, hanem vannak társadalmi nemek is, amelyek „olyan tanult (nem biológiai) tulajdonságok, szerepek, viselkedésmódok halmazai, amelyeket a társadalom elvár az egyéntől, biológiai neme alapján”[1].

A biológiai nem, igen egyszerű – férfi és nő. Azt mondhatjuk, ez a természetes felállás, amit látunk, ismerünk, ami a teremtéskor Isten célja volt. A társadalmi nemeket viszont sokkal összetettebbnek, elvontabbnak látják, több tucatról is beszélnek, sőt, a számuk egyre nő, hiszen még csak nemrégiben kezdtek el azon gondolkodni, hogy mennyiféle társadalmi nem is létezhet. Az idő előrehaladtával még gazdagodni fog a társadalmi nemek sora. Ne felejtsük el, ez a felfogás ráépül a valóságos két nemre, és kaput nyit a fantáziának és a vágyaknak. Már az LMBTQ név sem egyszerű és teljes mozaikszó, hiszen még több betű hozzátevését is pedzegetik (LMBTQQIAAP). Vagyis újabban megfogalmazódott, kitalált társadalmi nemek hozzácsatolása is a képben van már.

Hogy miért kell idő ahhoz, hogy kiforrja magát egy gondolat? Ezt egy példával szeretném megvilágítani. A mag példájával. A szó, a gondolat is egy mag, ami megfogalmazódik, elhangzik, és akkor az emberek értelmében talajra talál, elindul a fejlődés, a szárba szökés, a gyümölcstermés útján. Idő kell, míg az emberek végiggondolják, érvelnek mellette, ellene. 1949-ben valaki leírja „a második nem” gondolatot egy könyvben, majd egy másik ember 1968-ban egy következő könyvben továbbfűzi a gondolatot, és természetesen hozzá is tesz valamit, aztán egy idő után kialakul a szivárványmozgalom, aminek mára egy érdekes jelensége megjelenik egy mesekönyvben, és a folyamat így halad tovább!

Talán ebben az évben vált társadalmunk számára igazán láthatóvá a genderelmélet jelenléte. Az előző években még csendesebb volt ez a hang, ami fokozatosan erősödik. Jellemzően erőszakos módon lépett be a társadalmunkba. Mintha vallásháború kezdődött volna el abban a pillanatban, ahogy megjelent a médiában, mi pedig egyre többször szembesülünk vele a mindennapokban, noha az állítások szerint ez tisztán társadalomtudományi szakterület. Aki viszont ezt nem hajlandó elfogadni, azt az a vád éri azonnal, hogy ideológiai alapon lép fel a tudománnyal szemben.

A bűn világának egy jellemzőjére mutatnék rá, vagyis arra, hogy amit látsz, az nem az, aminek látszik, hanem valami más. Ez a hatás ismert a Bibliából, hiszen Lucifer indította el ezt az utat a mennyben. Mindenki tudta, tapasztalta Istennel kapcsolatban, hogy Ő a szeretet Istene. Lucifer mégis elhintette azt a vádat, hogy Isten más, nem a szeretet Istene. Ez a gondolat, mint mag elindult az útjára az angyaloknál és az embereknél. Ki-ki elgondolkodott ezen – angyal, ember –, és meghozta a maga döntését ezzel kapcsolatban. A bizalmatlanság „magja” növekedésnek indult. Volt angyal, aki meghozta a döntését és Isten mellett maradt, volt, aki nem. Az ember sajnos elfordult Istentől a kísértéskor. Lucifer rászedte, félrevezette Évát, Ádám pedig tudatosan döntött, talán félve attól, hogy elveszítheti Évát.

Ettől kezdve földi életünk egyik fontos jellemzője a megtévesztő látszat. Ez húzódik meg ma a legújabb genderelmélet mögött is. Azt állítják a képviselői, hogy ez csak egy tudományos megfigyelés eredménye, csakhogy az azt el nem fogadókkal szemben vallásos féltékenységet mutatnak. A tudomány alakja magára öltött egy „vallásos” köpenyt, és úgy mozog, reagál, mint egy ideológia.  Azonban ha a genderelméletet valóban csak tudományként értelmeznék a képviselői, akkor nyugodtan le lehetne ülni velük párbeszédet folytatni, és más véleményt is meg lehetne fogalmazni a genderelmélet mellett, hiszen a tudományos nézetek közt megszokott a különböző iskolák megléte, a különböző értelmezési lehetőségek szabadsága. Erőszakos fellépésük azonban leleplezi a mögöttes szándékot, leleplezi ki és mi áll mögötte. (Számomra ez mintha a középkor szomorú időszakát jelenítené meg.)

Manapság gyakran beszélnek összeesküvés-elméletekről. Más szempontot vetnék fel ezzel kapcsolatban. Azt látom, hogy ezek a jelenségek egy közös ihletőre utalnak, a „karmester” nem egy földi háttérhatalom, hanem a mennyből kivetett háttérirányító munkálkodik, akire az jellemző, hogy nem segítő, hanem romboló szándékkal lép fel.

Véleményem szerint az is jellemzi a legújabb mesekönyvet – ami a genderelmélet egy újabb lépése –, hogy a gyermekek énképe kialakulásának korszakában megzavaró szándékkal lépjen fel, az „érzékenyítés” köpönyegét magára öltve. Meseként mutatják be, csakhogy megzavart emberképpel szembesítik a formálódó gyermeket, hogy mielőtt még magára találna, értené ki is valójában, összezavarodjon és egy összekevert mintát lásson maga előtt. Ha valaki zavart képet lát gyermekkorában, mikor fog kitisztulni a kép?

Jól tudjuk a Bibliából, hogy Jézus, Isten Fia az Éden kertjében is nyíltan az ember elé állt, őszintén beszélt velük, segítette az emberpárt. A Vádló viszont elbújt egy kígyó álcája mögé, Éva nem is láthatta, kivel beszél. Nem segíteni akart az embernek, hanem meg akarta zavarni a gondolkodásában. Sajnos ez sikerült is neki. A lehető legrosszabbat tette az emberrel. Viszont Isten az evangéliumokban újból nyíltan elénk áll, a segítségünkre jön. Jézus már előre megbocsát nekünk, mert tudja, hogy milyen zavar van a fejünkben, a szívünkben.

Milyen sokat jelent, hogy a mai, bonyolult világot a Biblia „szemüvegén” át értelmezhetjük! Így nem zavaros számunkra a világ mai állapota, nem érthetetlen, hanem el tudunk igazodni az események, érvelések között, és várhatjuk az Isten helyreállítását, adventjét. Isten ezen a téren is segít, hogy jobb sáfárok lehessünk. Hát nem az a sáfár feladata, hogy ismerje meg Istenét, ismerje meg önmagát és azt a világot, amibe beleteremtette az Úr?

 

Zarka Péter
sáfársági osztályvezető

[1]Antoni Rita: Tisztázzuk: mi a gender-elmélet?

Hitünk sáfárai vagyunk

Ezzel kapcsolatban az a kérdés, hogy a hit ajándék Istentől vagy nekem is van benne részem?

Érdemes belegondolni Ef 2:8 gondolatába: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez”.

Tehát az Ige azt mondja, a hit ajándék. Akkor az. Viszont próbáljuk megérteni az ajándék természetét. Amikor kapok egy ajándékot, akkor tulajdonképpen mi is történik? Isten ad nekem egy ajándékot, akár a hitet, mint az efézusi gondolatban, tehát olyan kiváltságot kaptam, amely el sem vehető tőlem? Nem is vagyok érte felelős? Vagy az a kérdés, mit teszek azzal az ajándékkal, amit kaptam? Elfogadom, élek vele, megváltoztatom, semmibe veszem, megtagadom?

Vegyük a fának a példáját, akár annak a fának, aminek az árnyékában megformálta Isten Fia Ádámot és felsegítette a földről, miután életet lehelt az agyagtestbe. Kinek köszönhető a fa és így annak árnyéka? Világos, hogy a Teremtőnek. Ha százalékban akarnám kifejezni, mert ez a mi gondolkodásunkban lényeges, akkor egyértelmű, hogy 100%-ot kell mondanunk. Vagyis az ajándék, példánkban a fa, teljes egészében Istennek köszönhető.

Hol található Ádám része az ajándékot illetően? Bizonyára nem Isten 100%-ából kell kiporciózni valamennyit, mondjuk 1%-ot, hanem ettől függetlenül keresendő. Bizonyára abban a pluszban keresendő Ádám része, ami csak az ember esetében van meg. Ádám erkölcsi felelősségében, ami abból a tényből következik, hogy Ádám Isten képére és hasonlatosságára lett megteremtve.

Egy madár is használja ugyanazt a fát, de annak semmi felelőssége nincsen a fával kapcsolatosan, csak rászáll, fészket rak rajta, belecsipeget a fa gyümölcsébe. De egy madárnak nincs felelőssége a fával kapcsolatban, mert nem Isten képére és hasonlatosságára lett megteremtve.

Térjünk vissza a hit ajándéka kérdéskörhöz.

Gondoljuk át Mártha, Lázár testvére hitét a feltámadásban. Mártha megkapta a hit ajándékát Jézus Istenségét, hatalmát illetően? Mi van avval a szadduceus párti rabbival, aki szintén ott figyelt a Lázár sírja előtti tömegben. Neki is megadatott a hit ajándéka, vagy sem? Hitt a feltámadásban?

Mondhatjuk, hogy Mártha boldog lehet, mert tőle el sem vehető a hit ajándéka, de a szadduceus rabbi sajnos nem kapta meg ezt az ajándékot?

Világosan kiérződik Mártha esetében, hogy küzdött a hit ajándékával. Vajon eljön Jézus, hogy meggyógyítsa Lázárt? Hiszen szereti és Ő megteheti, hogy eljön, van még ideje ideérni, hány beteggel megtette már ugyanezt, hát akkor vele ne tenné? „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” (Jn 11:21). Mártha ugyanazt kérdezi, mint Mária (32. v.). Bizonyára az elmúlt napokban állandóan erről beszéltek, kérdeztek.

Ha már meg halt is, és te itt vagy már, „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten” (v. 22). Amikor Jézus visszakérdez (26. v.) azt válaszolja, küzdve a feltámadásba vetett hitével, hogy én benned hiszek Uram inkább, nem az eseményben, azt nem tudom elképzelni (27. v.). Hát már meghalt! Emberileg, már nem lehet semmit se tenni.

Amikor Jézus elrendeli a kő elhengerítését, Mártha a szája elé emeli a kezét és felkiált, „Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos” (39. v.), és a kétségbeesés könnye csordul ki a szeméből, most már mit lehet tennünk? Már elmúlt!

Látható, hogy Mártha küzd a hitével! Hol, igen rendíthetetlenül hisz, hol pedig elillant a szívéből, hiszen az események ellene szólnak és a fantáziája is korlátozott!

A hit valóban ajándék, de az az én felelősségem, mit teszek az Istentől kapott ajándékommal. Hiszen én erkölcsi lény vagyok. És most jön a nagy DE! Hogyan élek az erkölcsi felelősségemmel? Le is tagadhatom, meg is kérdőjelezhetem, másként magyarázhatom, a vállamat is megránthatom, és még sorolhatnám a lehetőségeimet. Isten megtisztelt minket a szabadságunkkal!

A szadduceus rabbi döntése volt, hogy hisz Istenben, de nem hisz abban, hogy a Teremtő Isten újjá is tud teremteni. Ezért nem hisz a feltámadásban, állítson Jézus bármit. Szabadságában van, nem?

Mártha esete is mutatja, hogy mennyire küzdött a hitével, de eltökélten meg akarta ragadni a hitét a mindent helyre állítani képes Messiásban; a feltámadás Istenébe vette hitét. Az volt a személyes döntése, hogy meg akarja tartani az ajándékba kapott hitét Jézus személyében. Ez volt az erkölcsi válasza a hit ajándékára. Ez nem 100%+1%, hanem az Isten ajándékának az elfogadása és nem megtagadása, félreértése, kinevetése stb. Nem engedte Mártha, hogy az események, amelyek Jézus szeretete és gondviselése ellen beszéltek, azok megingassák hitében. Mártha akart hinni Jézus szeretetében! Abba a hitébe kapaszkodott, hogy amit kér Jézustól, azt Ő megvalósítja most azonnal, vagy hamarosan, vagy ha máskor nem, de a feltámadáskor biztosan!

 

Zarka Péter
Sáfársági osztályvezető

Pál jól sáfárkodott az ismereteivel

Egy férfi szavaira lettem figyelmes, aki igen határozottan fejtette ki a meggyőződését, hogy nincs is semmilyen világjárvány. Ez csak egy sikeresen manipulált világtudat. Beetettek minket.

Az ismereteinknek is sáfárai vagyunk. Az Úr tett minket képessé arra, hogy véleményt tudjunk alkotni a rengeteg információból. Információk óceánjában lubickolunk mindennap, és mindig a szabad akaratunkkal élve dönthetünk, hogy merre fordítjuk a véleményünk csónakját.

Mindannyian hallunk naponként pro és kontra véleményeket mindennel kapcsolatban, nem csak a vírushelyzetről. Ezernyi vélemény, milliónyi információ, amelyekből rengetegféle következtetés vonható le.

De ez nem is lehet másképpen, ez így bűntermészetes. A bennünket érő információkkal is sáfárkodnunk kell, nem tehetünk másként. Nem fogadhatunk el mindenféle véleményt, válogatnunk kell, mert még a szakemberek sem adnak egybehangzó információt.

Minek alapján döntsünk tehát?! Nem maradunk segítség nélkül.

Isten tett képessé arra, hogy helyesen sáfárkodjunk az információk végtelen tengerén is.

Hadd említsem meg Saul/Pál helyzetét, aki a damaszkuszi úton olyan információs viharba került, hogy a „csónakja három napra el is veszett a hullámok alatt”.

Az általa ismert világot elsöpörte egy óriási pünkösdi szökőár, az általa szolgált Isten-képet elmosták a hullámok, az addig megtanult ábrahámi, mózesi világértelmezés gyorsabban a „víz alá merült, mint a csónakja”.

A damaszkuszi úton Isten félreérthetetlenül úgy mutatkozott be neki, mint aki kegyelemmel, megértéssel fordult felé, ugyanakkor kinyilvánította, hogy az addigi szolgálata inkább ellenére volt, mint a dicsőségére. Mégsem sújtott le haragjában Saulra, hanem megbízta, hogy legyen inkább Pál, a pogányok apostola. Legyen a tanítványa, a követe. Felfoghatatlan kegyelem!

Pál a három nap alatt kezdte megérteni, hogy a saját véleménye is az ő felelőssége. Nem mondhatja, hogy ezt tanították nekem otthon és Gamáliel is. Ez a szent, tradicionális értelmezés. Ártatlan vagyok István halálát, a meghurcoltakat illetően!

De azt is megértette, hogy a kegyelem Istene nem a múltra néz, hanem előre, a jövőre és Pál sáfári felelőssége, miként él a neki adott lehetőséggel, az újabb információkkal. Képes-e alázattal elfogadni Isten irgalmát iránta, képes-e elfogadni a keresztje által felkínált új életet és a damaszkuszi úton megmutatott új Isten-képet, a szeretet Istenét.

A világ körülöttünk óráról órára változik. Szeptember 11. és 2020 megmutatta, hogy a világszéles változások igen rövid idő alatt hatalmas hullámokat képesek vetni. Sáfári felelősségünk egyre inkább előtérbe kerül, hogyan kezeljük az utolsó idők damaszkuszi információs viharait.

Pál megtanulta, hogy ne a tradícióra, hanem a Szentírásra figyelve alakítsa ki véleményét Istenről, valamint saját tapasztalatára Istennel a damaszkuszi úton, mert Jézus személyesen akarja megmenteni őt.

Most nekünk, ebben a rendkívüli időben csak a Biblia adhatja meg az eligazodást a hírek és álhírek között. Segítségünkre vannak még ebben Jézussal szerzett személyes tapasztalataink, és kérjük is a Szentlélek segítségét, hogy jó sáfárként kezeljük az információk ellentétes hullámait.

 

Zarka Péter
Sáfársági Osztály

A félelmeink sáfárai vagyunk

A vírus nem kíméletes! Aki az útjába kerül, azt megragadja, ha tudja.

A félelem ilyenkor jogos és még hasznos is. Ha valaki nem fél, azzal megeshet, hogy felelőtlenné válik, hiszen nem fél. A félelem a bűn világának a jellemzője, de bizonyos mértékig hasznos, mert józanságra késztet. Ha van bennük némi egészséges félelem, akkor betartjuk a Biblia alapvető egészségügyi tanácsait és élünk a mai kor teremtette nagyszerű lehetőségekkel is, a fertőtlenítést, a tisztálkodást még alaposabban, rendszeresebben gyakoroljuk.

A félelem megvéd a felelőtlenségtől, tehát jó. Még abban is segít, hogy példaadóak legyünk gyerekeink, unokáink előtt, de szélesebb körben is, a szomszédok környezetében is, akikkel csak találkozunk.

A félelem tehát a segítségünkre is lehet, viszont az ellenkezője is előfordulhat – rombolhat is. Tönkre is teheti az ember életét. Ugyanaz az érzés, de a hatása attól függ, hogyan kezeljük a félelmünket!

Mégis mi a döntő? Most az új koronavírus eseténél maradva: mitől függ, hogy segít-e a félelmem vagy rombol?

Nézzünk ehhez egy bibliai történetet, hogy megtaláljuk a választ. Mk 4:35–41 verseiben a tenger lecsendesítésének a történetét találjuk. Jézus és a tanítványok át akartak menni csónakkal Kapernaum vidékéről a Gadarenusok területére. Jézus kiadta a feladatot, beszálltak a csónakokba, a Mester fáradt volt, elaludt az egyik hajó hátsó részében, míg a tanítványok arról beszélgettek, mit tanított Jézus az embereknek, hogyan gyógyította meg a betegeket, milyen csodáknak voltak tanúi.

Hirtelen nagy szél kerekedett, komoly fenyegetést jelentett az erős vihar. Megijedtek, de a félelem segítette a tanítványokat, hogy igen nagy buzgalommal mentsék az életüket: rátermetten tették, amit csak lehetett. Igen ám, de a vihar egyre erősödött, és egy idő után látták, hogy ennek fele sem tréfa. Sokkal több víz csapott be a hajókba. Ekkor a félelmük még mindig a segítségükre volt, mert az egyiküknek eszébe juttatta, hogy mostantól kezdve nem lehetnek tapintatosak Jézussal, fel kell ébresszék. Azonban a félelem ennél a pontnál érdekes fordulatot vett. Idáig segíttette őket, de ahogy látjuk, amint változott a vihar, a hullámok intenzitása, talán a tanítványok szívében, gondolkodásában is valami megváltozott. Mégis mi?

Mintha a félelem ennél a pontnál ellenük fordult volna?! Eddig csodálattal, tisztelettel gondoltak Jézusra, nem akarták zavarni, hadd aludjon, hiszen egész nap látták, csodálták a tanítását, a gyógyításait! Figyelték, ahogyan az élet átláthatatlan kérdéseit olyan világossá és egyszerűvé tette, ahogyan a gyógyíthatatlan betegségeket egyszerűen csak eltüntette a beteg testéből. Aludnia kell, hiszen látjuk milyen fáradt!

Látni, hogy ekkor nemcsak a vihar lett erősebb, hanem a félelmük is ellenük fordult. Jézusra már nem ugyanazzal a szemmel tekintettek, mint egy perccel azelőtt. „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?”

Jézus felkel. Ugyanaz a vihar, ugyanannyi víz, de Jézus nem fél úgy, mint a tanítványok. A félelem nem fordítja el a szívét! Ő a viharos szelet, a hatalmas víztömeget is úgy kezeli, mint a gyógyíthatatlan betegségeket, az élet átláthatatlan kérdéseit, a halál borzalmát.

Feláll a csónakban és nyugodt, de határozott szóval parancsol: „Hallgass, némulj el!” Abban a pillanatban a hatalmas víz tükörsima lett, az erős szél egy pillanat alatt elállt! Jézus odafordul a tanítványok felé, mintha ezt mondta volna nekik: „A félelem elvette a józan gondolkodásotokat! Miért engedtétek?”

Nemcsak a szél és a tenger vize lett hatalmasabb hirtelen, hanem a tanítványok is engedték, hogy a félelem „kioltsa” szívükben Jézus tiszteletét. Szem elől veszítették újjáteremtő hatalmát, gondoskodó jelenlétét!

Az új koronavírus némileg hasonló más vírusokhoz, abból a szempontból, hogy van, akire kevésbé hat és van, akire veszélyes lehet. Még nincs meg az ellenanyag. Jó tartani tőle, komolyan kell venni, és amit lehet, meg is kell tennünk ellene. Azt viszont nem szabad engedni, hogy a félelmünk ellenünk forduljon és elfeledkezzünk arról, hogy Jézusban bízhatunk, Ő képes és tud is segíteni nekünk! Amit mi megtehetünk, kézmosás stb., az a mi részünk. A kutatók feladata az ellenanyag előállítása, a vezetők felelőssége a rendelkezések kiadása, mi pedig tiszteljük és tartsuk be az egészség és az élet védelmében hozott új szabályokat, tudva, hogy ami az Úr része, azt Ő meg fogja tenni!

A félelem ne oltsa ki belőlünk az Isten és emberek iránti tiszteletet! Ez az egyéni döntésünk kérdése.

 

Zarka Péter

sáfársági osztályvezető

 

Sáfárság – Milyen alapra építesz?

Mitől olyan a mai világunk, amilyen? Mi okozza a 21. században ezt a soha nem látott mennyiségű és méretű változást? Sokan keresik ma, mi határozza meg a helyzetünket az életben, a világban?

Jézus az építkezés és az életvezetés helyes logikáját állítja párhuzamba Mt 7:24-ben („Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát”). Vagyis, Jézus arra mutat rá, hogy mai világunkat, a hatalmas mértékű változás okát, akkor értjük meg, ha életünknek, világunknak a helyes alapját értjük.

Az nyilvánvaló, hogy egy házban akkor lehet nyugodtan élni, dolgozni, tervezni, ha a ház alapja megfelelő, szilárd. Jézus idejében ez a megfelelő alap a kőzet, a szikla volt. Ma talán ezt úgy mondanánk, az egybefüggő, megfelelő méretű vasbeton alap.

De mi az életvezetésünk stabil alapja? Na erről szól a Biblia sáfársági tanítása!

A sáfár tudja, hogy tartozik valakihez, az Urához, Teremtőjéhez! Ez igazából olyan egyszerű, hogy azt mondhatná valaki, hogy ennél azért bonyolultabb kell legyen a helyzet!

Azt kell mondjam, valóban túl egyszerűnek látszik, de csak annak LÁTSZIK! Mert valójában ennek az egyszerű értelmezés felborulásának köszönhetően, rengeteg megoldhatatlannak látszó bonyodalmat vettünk a nyakunkba!

Vegyük például a mai nagy társadalmi kérdéseket, a család, a generációk hatalmas kérdéskörét, vagy akár a gendertéma hatalmas, lélegzetelállító kérdését.

Ma vitatják minden szinten, egyetemeken, társadalmi szinten, törvényhozó testületek, politikai testületek, hogy a hagyományos családmodell érvényes-e még ma is a 21. században. Haladónak minősíthető-e ma vagy dekadensnek, maradinak?

Csak felteszem ezt az egyszerű kérdést: Ha a mai ember tudná természetszerűen, hogy egy családhoz tartozik, gyermekként, testvérként, apa, anyaként, akkor ma lenne ekkora társadalmi, törvényértelmezési, politikai küzdelem, hogy a család az fontos vagy nem? Nem itt keresendő az oka, hogy egy mai férfi vagy nő bizonytalan, mondja-e a gyerekének, melyik nemhez tartozik? Sorolhatnám még! Erre gondolok, amikor azt mondtam, hogy fontos a gondolkodási alap.

A Biblia arról tanít, hogy a Teremtőnk családi életre teremtett meg minket. Ha ez a gondolkodásom alapja, akkor eszerint rendezem az életemet! Ha azonban más alapot választok, mondok erre egy példát: a „haladás” szempontját. Csak gondold végig röviden! Ha ezt teszem a gondolkodásom kiinduló pontjává, nem a teremtést, akkor érthető lesz, hogy ami volt a múltban, attól el akarok fordulni és keresek valami új, általam „haladónak” minősített szempontot. Az viszont semmiképpen nem a „hagyományos” alap lesz, mert az egyszerűen a múlté! A hagyományost túl akarom lépni, hiszen valami „haladó” alapot akarok keresni magamnak, és az lesz a „haladó” nekem, ami a vágyaimat jobban visszatükrözi, és nem a múlt ismert kötöttségeit hangoztatja.

A sáfár tisztában avval, ki határozta meg az élet alapját. Az, akitől kapta az életet. Az fektette le a gondolkodásom alapját is.

 

Zarka Péter