Kecskeméten a Terézvárosi Gyermekkórussal

A Budapest Terézvárosi Gyülekezet kis- és nagykamaszokból álló gyermekkórusa augusztus 25-én Kecskemétre látogatott, ami az örömteli találkozás napja volt. Az igei gondolatokat Zarkáné Teremy Krisztinától, majd pedig Baksáné Szabó Anikótól hallottuk. A fiatalok és gyerekek pedig egész nap Istent dicsőítő énekekkel, hangszerekkel, verssel tették még gazdagabbá számunkra a lelki táplálékot.

Read MoreLong right arrow

Tesz-Vesz program a Terézvárosi Gyülekezetben

Elindult a Tesz-Vesz Gyülekezet – elsősorban gyermekeknek tervezett – missziós programja 2016. november 6-án vasárnap 15 órakor a Terézvárosi Gyülekezetben. Első témánk „Élet az Édenben” volt. A lelkes segítők gyönyörűen feldíszítették a gyülekezetet a vendégek fogadására.

Read MoreLong right arrow

Megújult a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája

A jó pár hónapos munkának, egyeztetésnek, újítgatásnak szépen lassan látszik az eredménye. Az „A” gyülekezet 2016-ra megreformálta a gyermekiskoláját. Új csoportok, új tanítók, új programok. Célunk, hogy a gyermekek otthonuknak érezzék a gyülekezetet.

Read MoreLong right arrow

Gyermeki hit

Egy gyermektanító gondolatai a Terézvárosi Gyülekezetben A gyermekiskolában épp a bűnesetről tanultunk. Felolvastuk 1Mózes 3. fejezetét, versről versre ment a Biblia, egyik kézből a másikba. Lelkesen és nagyon szépen olvasták az igét a 8-9 éves, szeleburdi kisfiúk. Miközben hallgattam és néztem őket, elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyit értenek meg belőle, nem túl nehéz-e a szöveg…

Read MoreLong right arrow

Zenei nap

Az unió szervezésében zenei napot tartottunk március 5-én a Terézvárosi Gyülekezetben. Délelőtt a helyi gyülekezet megszokott szolgálatai mellett Tarjáni Anikó énekét, három kórus – a Békés-Csongrád megyei kamarakórus, az Acapella and Musica énekegyüttes és a helyi kórus – szolgálatát hallhattuk.  Pörneki Attila testvér, az unió zenei vezetője ismertette az új gyülekezeti énekeskönyv szerkesztésének előrehaladását és…

Read MoreLong right arrow