Tesz-Vesz Gyülekezet Terézvárosban

Ábrahám és Lót barátsága

Egy igen áldásos és vidám hangulatú vasárnapot tölthettek együtt kicsik és nagyok a Terézvárosi Gyülekezetben február 5-én, vasárnap. A Tesz-Vesz Gyülekezetnek ez már az 5. alkalma volt, amikor közös csapatmunkával és sok vidámsággal készültünk a családi programra. Áldásos volt, mivel sok gyerkőc és család jött el, és mindenki arcán az öröm tükröződött. A szendvicsek és a dekoráció készítése és a gyümölcsök díszítése mindig igazi csapatépítő alkalomnak bizonyul. 

A programra a gyülekezetből és a környékből vártunk minden érdeklődőt. A bejáratnál nagy tábla és sok lufi jelezte a programot, és testvérek is álltak az ajtóban, hogy megszólítsanak minden arra járót az utcán. Így már az előző alkalmakkal is tartalmas és izgalmas beszélgetések alakultak ki.

A program énekléssel kezdődött, majd meghallgattuk Ábrahám és Lót történetét, ami után játékos feladatokkal vontuk be a témába a gyerekeket is. Megszokottá vált, hogy a történet után a témához kapcsolódó régészeti leletek képeit és magyarázatát is meghallgattuk néhány percben.

Ezután kezdődött a kézműves foglalkozás. Három asztalnál érdekesebbnél érdekesebb dolgokat készíthettek a gyerekek, most például egyforma kulcstartót a barátoknak vagy képeslapot és hozzá képkeretet. Annyira izgalmas dolgokat lehetett készíteni, hogy több asztalnál az idősebb korosztály is beállt kézműveskedni.

Ezt már csak a finom zöldségekkel díszített szendvicsek és gyümölcsök elfogyasztása tette még nagyszerűbbé, miközben lehetőség nyílt az ismerkedésre, beszélgetésre. Befejezésként pedig vidám énekeket énekeltünk a barátságról.

Mindig örömmel fogadjuk az új vendégeket, a visszatérőket és saját gyülekezetünk gyermekeit is! Március 5-én várjuk a következő alkalmat is!

Nagypál-Roller Barbara