Nagy izgalommal és várakozással készültünk az első jótékonysági koncertünkre, amely december 14-én került megrendezésre a gyülekezetünk imatermében.
A Péceli Alapfokú Művészeti Iskola Vonószenekarával (karnagya: Kristófné Kalas Beatrix) való közös koncertezés ötlete már az idén nyáron megszületett. Ősszel pedig jött a gondolat, hogy a zenei élmény adása mellett adjunk még mást is a városnak: rendezvényünk jótékonysági alkalom legyen. A Péceli Család- és Gyermekjóléti Intézmény munkatársainak a segítségével meg is találtuk azt a családot, akiknek igazán nagy anyagi segítségre van szükségük.
Más csodákat is megéltünk a szervezés alatt, elsősorban azt, hogyan nyitja meg a jó Isten a szíveket az embertársaik iránti együttérzésre, segítségnyújtásra. Ezeknek az áldásoknak a kiteljesedését éltük meg a koncert napján. Megtelt a terem vendégekkel, és a legnagyobb örömünkre a támogatott család is el tudott jönni, sőt a halmozottan sérült, 9 éves kisfiukkal végig jelen tudtak lenni az elsősorban számukra rendezett eseményen. Szeretett gyermekük türelme, kitartása megfejthetetlen csoda volt a számukra azon az estén, ahogyan ezt a másnap küldött köszönő soraiban is megfogalmazta az édesanya: „Teljesen a hatása alatt vagyunk a tegnapi estének …nagyon szép és megható volt számunkra… Krisztiánka olyan ügyesen viselkedett, hogy le voltam döbbenve… ő is megérezte azt a szeretetet, ami körülvett minket. Gyönyörűen énekeltetek, a zenekar is csodás volt… egyszerűen minden tökéletesre sikerült ebben a tökéletlen világban… Mindent nagyon-nagyon köszönünk!!!”
Dr. Ősz-Farkas Ernő, gyülekezetünk lelkésze, az igei gondolatokban arra keresett választ, hogy az adventi készülődés idején miért képes másokon segíteni ez az önző világ. Mi vagy ki a magyarázat?
Valóban az Istené minden dicsőség mindazért, ami ezen az estén történt. Összesen 736 000 Ft gyűlt össze a család támogatására (fő céljuk egy szemegér megvásárlása, amelynek segítségével a hétköznapi életüket is megkönnyítő kommunikáció megvalósulásában és gyermekük jobb megértésében bizakodnak a fent említett helyzetükben), amelyet szintén óriási csodaként éltünk meg. Nagy megtiszteltetés volt a számunkra az, hogy a polgármester asszony, dr. Kővári Alexandra is elfogadta a koncertre való meghívásunkat, aki az este folyamán átélt lelki élmények után a kezdeményezésünket támogatva a gyűjtés folytatására hívta Pécel város lakosságát. Ekkor éreztük meg azt igazán, hogy milyen kicsik vagyunk, mi emberek, annak az Istennek a kezében, aki elhalmoz bennünket végtelen áldásaival.
A koncert megszervezésének és megvalósulásának útján egy csodálatos megtapasztalás részesei lehettünk mindannyian, akik a Péceli Adventista Gyülekezet szombati programjain jelen vagyunk hétről hétre: sokfélék vagyunk, valóban különböző talentumaink vannak, amelyeket összeadva most a jó Isten csodálatos áldást tudott árasztani a körülöttünk lévőkre, miközben egy jó csapattá váltunk. Hálás a szívünk mindazért a sok jóért, amit Isten cselekedett közöttünk!
Málnás Hajnalka