Vándor vagy Menekült?

Beszámoló az első Vándor Napról

Megtartottuk az első Vándor újság szerkesztősége által megszervezett ifjúsági, s egyben író-olvasó találkozót november 18-án Szolnokon.

A délelőtt folyamán Palotás Kristóf istentisztelete keretében gondolkodtunk együtt a vándorlásról, a menedék kereséséről és az életbeli céljainkról. Délután az ebéd és egy frissítő séta után három szeminárium közül választhattak a résztvevők, melyek a Keskeny út, a Társasjátékok és az Egészségedre! rovatok különböző témáiban hívták közös beszélgetésre a fiatalokat. Majd az estét egy közös vacsorával zártuk.

Számunkra meglepő volt, s ugyanakkor Isten munkájának bizonyítéka, hogy a szolnoki fiatalokkal együtt közel 60-70-en gyűltünk össze az ifjúságot tekintve. Jó volt látni a régi ismerősöket és az új érdeklődőket, együtt énekelni, tapasztalatokat és gondolatokat cserélni.

Ezúton is köszönjük a Szolnoki Gyülekezet számunkra végzett szolgálatát, a finom ebédet és vacsorát, és hálásak vagyunk a mi Atyánknak, hogy létrejöhetett ez az alkalom és áldása kísérte végig ezt a különleges szombatot. Reményeink szerint 2018-ban jön a folytatás!

 

L. V.