Akkor is nehéz idők voltak. Az erős falak a normális életet alapfeltételei voltak. Rablók, fosztogatók, „honfoglalók”, vadállatok számára a bekerítetlen város szabad prédát jelentett. Ezenkívül a falak a határokat, az identitást, az önrendelkezést, a szabadságot jelképezték.
Soha nem elég a bajt diagnosztizálni, elsírni és bűnbakokat keresni hozzá. A változás mindig olyan embereken múlik, akik az előzőek helyett beleállnak a résbe, áldozatot vállalnak és TESZNEK valamit, bármit, a megoldás érdekében.
De mit lehet tenni, amikor a feladathoz nincs elég ember, ugyanis mindenki a saját házát félti? Ezenkívül mindenkinek más elképzelése van a megoldásra, ezért együtt dolgozni kudarc. Tegyük fel, hogy valami csoda folytán mindenki leteszi a saját munkáját, a nézeteltéréseket felszámolják és megépítik az alapot. Másnapra könnyűszerrel ledöntik azok, akik az anarchiában érdekeltek. Kellene egy fal ahhoz, hogy megvédjen, miközben a falat építjük, de ez abszurd. Végül mondjuk ki az igazat – mérhetetlenül kényelmetlen lenne az egész hercehurca, ahhoz képest, hogy most kényelemben lehet kritizálni a helyzetet, és ujjal mutogatni a lehetséges felelősökre.
Így tengette az életét a választott nép mintegy 2500 évvel ezelőtt. De nem ez az a kép, amit szeretnék rögzíteni az olvasókban, hanem a következő jelenet. Miután a csoda megtörtént és elkezdődött a munka, az ellenség összefogott, titkos tervet készítettek a rajtaütésről. A nép fáradt és kimerült volt, a tartalékok elfogytak. Ekkor:
„Azért odaállítottam a népet a fal tövébe, a várfal mögé a hézagokba…
Mi pedig mindnyájan visszatértünk a várfalhoz, mindenki a maga munkájához. Attól a naptól fogva legényeimnek csak a fele végezte a munkát, a másik fele dárdával, pajzzsal, íjjal és páncéllal volt fölfegyverkezve. A vezetők pedig ügyeltek Júda egész népére. A várfal építői, a teherhordók és a rakodók egyik kezükkel a munkát végezték, a másikkal pedig a fegyverüket tartották. Mindegyik építőnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek. A kürtös pedig mellettem volt” (Neh 4:7.9–12).
Hasonló időket élünk. A megszokott, kényelmet és védelmet nyújtó falak tele vannak résekkel. A láthatatlan betolakodók még nagyobb lendülettel támadnak. Mi lesz velünk? Mi lesz a közösséggel? El kell dönteni: védekezünk, magunkat, családjainkat féltjük, vagy építjük a közösséget? Nehémiás receptje kiállta az idők próbáját. Védekezünk és építünk. Védekezve építünk és építve védekezünk. Akik jól látják, hol keletkezett rés az egyház életében, beállnak a hézagokba; az egészségügyi szakembereink szervezik a védekezést, népünk másik fele bátran kilép a falakra anélkül, hogy egy percig is elfeledkezne a védekezésről. A vezetők ügyelnek az egész népre, a kürtös pedig készen áll a figyelmeztetésre. Nincs vita, nincs széthúzás, nincs jajgatás, nincs mutogatás – csak ima és összefogás. Akkor bejött, most sincs más választásunk, ha élni akarunk és életben akarjuk tartani a közösséget, ami minden látszat ellenére, még mindig Krisztus teste és a MI otthonunk!
Dr. Ősz-Farkas Ernő
DET elnök
