A digitális generáció hitoktatása

Az országos Gyermektanítók és szülők képzésén, 2018. november 18-án, a digitális generáció gondolkodásmódjába vezetett be bennünket a nap előadója, Miklya Luzsányi Mónika. Mónika 20 év kutatómunkájának eredményét osztotta meg velünk, saját családi életéből vett példákon keresztül. Elmondása szerint a gyermekei miatt lett író, és miattuk folyt bele a digitális generáció kutatásába is.

Mónika öt gyermek édesanyja, pedagógus, teológus, a KateTéka hitoktatói portál főszerkesztője, számos gyermekkönyv és módszertani segédkönyv megalkotója.

Az előadáson elhangzott, hogy akik ma jelen vannak a hitoktatásban, azok az alfa és a z generáció tagjai. A szülők egy része pedig már az y generációból jön. De mit jelent a generációknak az ilyen jellegű felosztása?

A mai gyerekek már digitális bennszülöttek (z generáció: 1995 után születettek, alfa generáció: 2000 után születettek), akiknek szinte a vérében van a digitális készülékek használata. Ugyanakkor nagyon mások, mint amilyenek mi voltunk gyerekként. Mindannyiunknak ismerős a kép: fiatalok egy csoportja, akik ahelyett, hogy beszélgetnének, a telefonjuk képernyőjét nézik, a telefon gombjait nyomogatják… Visszafejlődnek a gyerekeink? Sokszor mi szülők mondjuk, hogy van a gyereknek esze, de lusta, és nem teljesít jól az iskolában. Tény az is, hogy a mai gyermekeknek nagyon lecsökkent a monotóniatűrése, a jelenlegi álláspont szerint mindössze 2 perc (2 perc elteltével új dolgot kell biztosítani, hogy fenntartsuk az érdeklődésüket), és kevésbé vagy egyáltalán nem tisztelik a felnőtt tekintélyét.

Nos, egy dolog biztos: a gyerekeink nem butábbak, mint mi voltunk, sőt! Csupán másként szerzik az ismeretet (nem feltétlenül nyomtatott könyvekből), és ennek megfelelően ők mindkét agyféltekéjüket használják, tehát audiovizuális módon tanulnak. Míg mi a digitális eszközökhöz való ragaszkodásukat tárgyfüggőségként érzékeljük, ők bizonytalannak érzik magukat ezek nélkül, hiszen ezen keresztül élik meg társas kapcsolataikat.

Mit tehet a hitoktató?

Ahhoz, hogy ezeket a gyerekeket elérjük, egyértelmű, hogy módszertani változtatásokra és új pedagógus szerepre – partneri pedagógiára van szükség. Lépjünk le a pulpitusról és menjünk a gyerekek közé! Mutassuk meg a gyerekeknek, hogyan kell csinálni, de legyünk hitelesek, mert csak így lesz tekintélyünk! Ne ellenségnek tekintsük a digitális eszközt, hanem vonjuk be az oktatásba! Ne vigyük be a térképet, hanem kerestessük meg velük!

Ezek a gondolatok csak egy kis szeletét képezik annak a tudásanyagnak, amit Mónika a mintegy 80 résztvevővel megosztott.

Az előadó a mikéntekre próbált rávezetni bennünket azzal, hogy a tanultakat átültettette velünk a gyakorlatba. A feladatunk az volt, hogy a különböző intelligencia típusoknak megfelelő játékokat, feladatokat állítsunk össze a karácsony, Jézus születésének témakörében.

Ezúton szeretném megköszönni a Terézvárosi Gyülekezetnek és a Zarka lelkész házaspárnak, hogy készségesen a rendelkezésünkre bocsátották az imatermet, valamint a gyülekezet tagjainak is, akik szeretettel segítettek és a hangosítási feladatokat is ellátták.

A következő képzés 2019. november 17-én lesz, ahová szeretettel várjuk ismét a tanítókat és a szülőket!

 

Mihalec Dóra

Gyermekszolgálatok Osztálya