Bejegyzés

Presbiterszentelés Fehérgyarmaton

A Fehérgyarmati Gyülekezet a közelmúltban hozott döntést a presbiteri szolgálat betöltésére. Az ünnepélyes felszentelő istentiszteletre október második szombatján került sor.

A jelenleg 26 tagú közösség választása Hegyes Csaba testvérre esett, aki eddig gyülekezetvezetőként vállalt aktív szolgálatot a gyülekezetben. Jó szervezőkészsége, igehirdetői szolgálata teszi alkalmas vezetővé testvérünket. Munkáját fémjelzi, hogy gyülekezetünk immár sokadik alkalommal, évenként szervez segélykoncertet. Ezek az alkalmak félmilliós, milliós nagyságrendű bevételt eredményeznek, amelyet rászoruló családok megsegítésére, támogatására invesztálunk. Mindez a jó Istent dicsőíti, hiszen Hegyes Csaba testvér a Teremtőtől kapott vezetői képességét, kapcsolatteremtő készségét hasznosítja a gyülekezet és Isten műve építése érdekében.

Felszentelésére október 13-án egyházterületi elnöki látogatás keretében került sor. Hegyes-Horváth Géza egyházterületi elnök testvér prédikációjában Ef 1:10 alapján a Krisztus és az egyház közti kapcsolatról beszélt, illetve említést tett azokról a hasonlatokról, amelyeken keresztül mint Isten követe, megjelenik a világ előtt. Hangsúlyozta többek között, hogy az egyház hadsereg, amelynek a tagjai állandó harcban kell álljanak. Azonban nagyon fontos, hogy ne egymással harcoljanak, hanem felvéve az „Isten minden fegyverét” hatékonyan küzdjenek „a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak” (Ef 6:12).

Az igehirdetés után került sor testvérünk kézrátétellel való felszentelésére. Emlékezve ez alkalmat kísérő szolgálatokra is, e sorokon keresztül is kívánunk Hegyes Csaba presbiter testvérnek Istentől sok áldást, valamint bölcsességet, hogy az Úrtól rábízott nyájat bölcsen, szeretettel irányítsa.

 

Várhelyi Zoltán

Egy különleges este a Reménypont Közösségi Irodában

Az iroda szerepét betöltő helyiség a megszokottnál is barátságosabb, meghittebb volt ezen az októberi napon. Az ételkülönlegességekkel megrakott ebédlőasztal családias hangulatot árasztott. A Mária és Márta Klub első rendezvényére, imavacsorájára érkeztünk, melynek háziasszonya Szőllősyné Ani volt.

A „gyere, ahogy vagy!” hívó szavakra jöttem úgy, ahogy vagyok; idősen és hallássérülten, és mégis nagyon jól éreztem magam ebben az empatikus női közösségben. A tökéletes szervezésnek hála, senki sem lehetett az események passzív szemlélője, mindenki be tudott kapcsolódni a beszélgetésbe.

Nem gondoltam, hogy adódik még olyan helyzet az életemben, amikor ima helyett az én drága jó édesanyám énekét fogom elénekelni, amit gyermekkorom óta soha senkinek nem énekeltem el. Ezzel a szent énekkel, bármilyen szomorúság, bánat gyötörte az anyámat, meg tudott vigasztalódni. A refrén két utolsó sora különösképpen illeszkedett a beszélgetésünk témájához: „Ember, töröld le hát a könnyeket! Remény ne csüggedj! – megsegítelek.”

Az estébe nyúló rendezvény része volt az előkészített vacsora, bizonyítékként arra, hogy hús nélkül is lehet teljes értékű és kiegyensúlyozott a táplálkozást folytatni. Nemcsak kóstolgattuk az ételkülönlegességeket, hanem az elkészítés módjáról is ismereteket gyűjthettünk.

És lehet ezt még fokozni? Magam sem gondoltam volna, hogy igen! Ani telefonjáról felcsendült Halász Judit „Boldog születésnapot!” című dala, és előkerült egy gyönyörű szép, fehér torta. Csak ámultam, mert kiderült, hogy én vagyok az ünnepelt. 2018. október 16-án volt a 70. születésnapom.

Köszönöm nektek Ani, Márti és Kati ezt a felejthetetlen napot!

Jó érzés tudni, hogy van egy ilyen hely a város szívében, ahol ténylegesen a hit, a remény és a szeretet honol.

 

Anginé dr. Borsos Terézia

 

Csige Imre és felesége 70. házassági évfordulója

  1. október 7-én, vasárnap délelőtt a Gyulai Gyülekezet adott otthont egy különleges, meghitt ünnepélynek. Csige Imre és felesége – lánykori nevén –, Gajdán Erzsébet testvérek, egyházunk Hajdúböszörményi Gyülekezetének tagjaiként 1948. október 7-én kötöttek házasságot Isten színe előtt. Ezt követően Imre bácsi és Erzsike néni hosszú évtizedeken keresztül voltak hűséges, szolgáló tagjai anyagyülekezetüknek.

A jó Isten a testvéreinket hosszú családi életük során három gyermekkel, hat unokával és öt dédunokával ajándékozta meg. Életük bár nem volt gond nélküli, de a népes családjukért Imre bácsiék mindig hálásak voltak a jó Istennek.

Ahogy közeledett a Csige házaspár hetvenedik házassági évfordulója, a gyermekeik (Erzsébet, Imre, Judit) úgy döntöttek, hogy ezt a nevezetes alkalmat családi és egyben hittestvéri körben szeretnék megünnepelni Gyulán, ahol Erzsike néniék idős napjaikban élnek, Jutka lányuk családjában.

A gyulai imaházban megrendezett ünnepségen a népes család számos tagja megjelent, de együtt örültek az idős testvérekkel a helyi és Hajdúböszörményi Gyülekezet tagjai, illetve az ország más településeiről érkező vendégek is.

Az istentisztelet közvetlen hangvételét jól szolgálták azok az isteni gondviselést megfogalmazó tapasztalatok, amelyek Imre bácsi és Erzsike néni elmondása alapján elevenedtek meg. Megható és egyben példaértékű volt látni, hogy a kilencven év felett járó testvéreink még most is mennyire odafigyelnek a társuk rezdüléseire, biztonságára.

A verses és zenés, énekes szolgálatokat, illetve a böszörményi testvérek személyes hangú visszaemlékezéseit – bár nem volt lehetőség összepróbálni – az Úr nagyon szépen egymás mellé rendezte. Ezt követően Prédikátor könyve 4:12 tanácsa és a Csige házaspár tapasztalatai alapján azért adtunk hálát a Mindenhatónak, hogy egy Istenfélő házasságban mennyire valóságos az, hogy a „hármas kötél nem hamar szakad el”.

Az ünnepséget azzal a bizonyossággal zárhattuk, hogy újra kimondhattuk: „Az Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért” (2Korinthus 9:15), Jézus Krisztusért, aki a testvéreinket nemcsak hosszú élettel, hanem példaértékű – egymás és Isten iránti – hűséggel is megáldotta.

 

Czinkota András

a Gyulai Gyülekezet lelkésze

Hálaadó istentisztelet Nyírbogdányban

Örömteli alkalomból gyűltünk össze szeptember 15-én Nyírbogdányban. Nemcsak a szombat miatt, hanem ez alkalommal tartottuk meg őszi hálaadó istentiszteletünket. A testvérek elhozták terményeik legjavát; fiatalok és idősebbek együtt rendezgették, rakosgatták a színes és finom gyümölcsöket, zöldségeket, lekvárt, befőttet, mézet, aszalványokat.

Isten Igéjét Kerékgyártó János nyitotta meg. A közös gondolkodás és kutatás arról szólt, milyen örömforrásokkal ajándékozott meg minket a Teremtő. A körülmények nem mindig a hálát és az örömet juttatják eszünkbe, de Istenünk arra tanít minket, hogy „mindenben hálákat adjatok” (1Thessz 5:18). Az Úrban való öröm lehet állandó (Fil 4:4). A nehéz élethelyzetekben is örülhetünk annak, hogy neveink fel vannak írva a mennyben (Lk 10:20).

Köszönjük az Úrnak szeretetét, gondviselését, megtartó kegyelmét, a bennünk és általunk való munkáját!

 

kájé

A Miskolci „B” Gyülekezet hírei

„Öröm van a mennyben egy bűnös felett, ha megtérve haza érkezett” – ahogyan énekünk is mondja, nagy öröm volt a mennyben és Miskolcon is 2018. szeptember 8-án. Helczmann Péter keresztsége emlékeztetett minket arra, milyen felszabadító esemény Istennel szövetséget kötni. Hála tölt el minden alkalommal, amikor Isten egy újabb embert indít el egy olyan életúton, amin érdemes járni.

Gyülekezetünkben már-már  szokássá vált, hogy a keresztelendők saját szavaikkal elmondhatják, hogyan jutottak el eddig a napig. Ezek a személyes megtérési tapasztalatok megnyitják a szíveket egymás és Isten felé. Péter nem a szavak embere, így minden egyes mondat, amit megosztott velünk, külön értéket képviselt. Szeretettel követtük ezeket az őszinte szavakat. Az alámerítést Rémiás Csaba végezte, Isten Igéjét Tóth Sándor, a Magyar Unió lelkésze, az ADHSZK  Osztály vezetője nyitotta meg számunkra.

2018 szeptember 9-én Helczmann Péter és Biró Anikó menyegzőjét ünnepelte napraforgók tengerében Miskolcon a Füzes utcai gyülekezet. Bálint György nyitotta meg Isten Igéjét számunkra és szeretetteljesen szólt a párhoz, akiket egészen fiatal koruk óta ismer. „Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt” (1Móz 2:18). Az esketést Kormos Erik, a Sátoraljaújhelyi Gyülekezet felszentelt lelkésze végezte.

  1. augusztus 4-én egy újabb kis életet mutattunk be Istennek, a Miskolc Füzes utcai gyülekezetben. A testvérek együtt kértek áldást Biró Emma életére, Hegyes-Horváth Géza imájával. Emma nagy szemekkel figyelte lelkészünk minden szavát. Szülei Biró László és Biróné Vargyas Márta, valamint testvére, Ábel együtt hajtottak fejet és kérték, hogy az Úr oltalmazza családjuk legfiatalabb tagját. „Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké” (Zsolt 145:2).

 

Fné T. E.

Imaházavatás Bucsán

A Bucsai Gyülekezet történelme legnagyobb ünnepélyére készült 2018. május 26-án. Adományból és egyházunk támogatásával meg tudtuk venni az első önálló imaházunktól 200 méterre lévő családi házat imaháznak. A gondos testvéri kezek összefogtak, és gyönyörű imaházzá alakították az amúgy is rendezett családi házat és udvarát.

Az ünnepélyes felszentelő istentiszteletre 136-an gyűltünk össze a körzet gyülekezeteiből és távolabbi helyekről. Isten Igéjét Hegyes-Horváth Géza egyházterületi elnök testvér hirdette, és a Józsai Gyülekezet kórusa szolgált énekekkel és testvérek egyéni szolgálatokkal. Az istentiszteleten ünnepi beszédet mondott Kláricz János, Bucsa község polgármestere és Faluházi Sándor, a helyi református egyházközség gondnoka.

Az istentiszteletet követően bőséges szeretetvendégséggel várta a gyülekezet a vendégeket a helyi általános iskola ebédlőjébe. Délután az istentiszteleten Szőllősi Árpád egyházterületi kincstárnok testvér hirdette az Igét, majd az itt szolgált lelkipásztorok emlékeztek vissza a régi szép bucsai időkre. Istenünk áldja és szentelje meg ne csak az imaházat, hanem az itt élő testvérek életét is, hogy bizonyságtevő életük által fennmaradjon és szaporodjon ez a gyülekezet, Isten neve dicsőségére!

 

F. A.

 

70 éves jubileum Gáborjánban

70 éves fennállását ünnepelte a Gáborjáni Gyülekezet 2018. június 23-án. Mint sok más gyülekezet, ez is a második világháború utáni népevangélista mozgalom gyümölcse. 1948-ban tartottak először missziós összejöveteleket házaknál, majd bérelt helyiségekben. Mindig kicsi, de erősen összetartó közösség volt. Egy elvándorlási hullám miatt a hatvanas évek végén majdnem megszűnt a gyülekezet, de a jó Istennek hála, fennmaradt és él.

A jubileumi istentiszteletet a gyülekezet második önálló imaházában tartottuk, amit néhány éve vett meg egyházunk. Az istentiszteleten Dankó Ferenc egyházterületi titkár testvérünk hirdette Isten Igéjét, a Hajdúhadházi Gyülekezet kórusa, valamint a békéscsabai fiatalok énekegyüttese szolgált gyönyörű énekekkel, Urunk dicsőségére.

Örökkévaló Istenünk tartsa meg és szaporítsa üdvözülendőkkel Biharnak e kedves adventista gyülekezetét.

 

F. A.

Én szeretem a gyülekezetemet! És te?

Gondolatok a „Ki a sótartóból!” konferenciáról

Megtanítalak az útra, amelyen járj.” – Szombaton az 5. „Ki a sótartóból!” konferencián lehettünk Szegeden, amire meglepetésemre közelről és igencsak távolról is érkeztek testvérek. Még ha nem is jut idő ilyenkor mindenkivel mélyebben elbeszélgetni, de jó ezeken az alkalmakon legalább látni a kedves ismerőseinket és barátainkat.

A mostani előadónk, Mihalec Gábor három prédikációjában többször is hangsúlyozta a nap során, hogy ő szereti az egyházát. Ezen elgondolkodtam, hogy én vajon szeretem-e a saját gyülekezetemet, és ha esetleg a válaszom „nem”, akkor hogyan tovább?! De Gábor nem hagyott senkit magára, aki ilyen érzésekkel küzdött, személyes példákkal támasztotta alá a beszédét, és gyakorlati lépéseket is kínált megoldásként a problémákra.

Ha a gyülekezetem „omladozik”, három irányból kezdhetek neki az építésének: 1) Teszek a saját lelki egészségemért (például azzal, hogy Jézust helyezem minden tanításunk középpontjába, és egyensúlyt alakítok ki a szív és az ész, az élmény és a tudás között szombatonként). 2) Munkálkodom a családom jólétéért és ezzel együtt a gyerekeink megtartásáért az egyházban. (Tudtátok, hogy a felmérések szerint csak egy generációra vagyunk itt, Közép-Európában az Adventista Egyház kihalásától?!) 3) Szolgálok a gyülekezetben és a körülöttem élőkért. Mert amint Gábor is hangsúlyozta, egyedül nem lehet egy közösségben létező Istent visszatükrözni, csakis közösségben.

Sok felvetés elgondolkoztatott, mégis a legjobban az a kép ütött szíven, amikor Gábor az „álomgyülekezet”, azaz az ideális gyülekezet jellemzőiről beszélt. Először elszomorodtam és elcsüggedtem, mert úgy éreztem, ez elérhetetlen, de később arra jutottam, hogy én magam valószínűleg nem tudok változtatni egy közösség attitűdjén, de a sajátomon már igen. Ha én megváltoztatom a viszonyulásomat mások iránt, akkor lehet, hogy a jó példám hatására mások is nagyobb örömmel érkeznek majd meg szombatonként, mert tudják, hogy lesz, aki kedves mosollyal köszönti őket a bejáratnál; pontosan kezdünk minden istentiszteleti alkalmat; a testvérek is (de legalábbis már egy valaki) barátságosak egymással és az újonnan érkezettekkel; és ez a jó légkör visszavár és visszavonz majd mindenkit. Azt hiszem, ezért már én is tehetek valamicskét, és azért is, hogy ismét jobban szeressem a gyülekezetemet. – Mert rajtam is múlik az egyház épülése.

Czinkota Orsolya

„Kell egy csapat!”

„Kell egy csapat!” – monda Minarik Ede abban a bizonyos régi magyar filmben. Szeretném veletek, olvasó testvéreimmel megosztani azt az örömömet, hogy a Nyírségben van egy csapat. No nem a labdarúgás most már modernebb színvonalán, nagyszerű eredmények eléréséhez, hanem egy nagyon fontos szolgálat betöltéséhez.

Ez a csapat 8-12 fővel (mikor hányan érnek rá) segít egy-egy vasárnap különféle munkálatok elvégzésében a szükségben lévőknek. Szakemberek és segítőik kb. 2000 óta sok ilyen szolgálatot elvégeztek. Volt ebben favágás, kerítésfestés, tetőcsere, vízvezetékhez árokásás stb. A közös tevékenység a szolgálat örömével sokszor nagy szükséget elégít ki, de emberi és testvéri kapcsolatokat is épít. Ez nemcsak a régi idők falusi vagy testvéri összefogását idézi fel, hanem azt is megmutatja, hogy milyen sokféle területen és módon lehetséges segítséget nyújtani.

Hajrá fiúk! Örülünk, hogy vagytok, mert nagy szükség van a munkátokra. Így tovább, és Istenünk adjon hozzá sok erőt!

 

Bálint György

LelkiFröccs: Töltsd fel magad élettel!

A Campus fesztiválmisszió margójára

Idén már harmadjára mentünk ki a debreceni Campus fesztiválra az egyház sátrával, így sok régi ismerős arc jött kint velünk szembe, és köszönt ránk, vagy emlegette föl, hogy mi már bizony találkoztunk, sőt még beszélgettünk is tavaly! Jó érzés volt felismerni például azt az anyukát a három kis szőke, copfos kislányával, akik mindjárt az első napon célirányosan beugrottak hozzánk, ahogy tavaly és tavalyelőtt is tették.
2018. július 18. és 22. közöttre nyertük meg ismét a részvételi lehetőséget civil sátorként a Campus fesztiválra, és megint a mienk lehetett a szokásos helyünk a kemping felé vezető út mellett, a dübörgő rockszínpad szomszédságában.

Ez évben különösen sok problémával kellett szembenézni és azonnal orvosolni a helyszínen, és érezhető volt, hogy az ördög is minden tehetségét latba veti, hogy akadályozza a szolgálatunkat. Ezt láttuk a tavalyihoz képest jóval kevesebb számú vendégben, a sátrunk felborulásában vagy beázásában. Ezek mind kissé megnyirbálták a kedvünket, de engem például a péntek esti kis közös imánk is erősített, hogy ha már néhány fiatalban nyomot hagyunk, ha csak páran hallanak az egyházunkról és Istenről, már akkor is lehet, hogy megéri kijönni és vállalni ezt a kimerítő helytállást. És az Úr megsegített, megerősített, és ötleteket is adott a károk helyrehozására!

Számomra az egyik legkedvesebb tapasztalatot a régi vendégismerősök felbukkanása jelentette, akik mind örömmel nyugtázták, hogy ismét itt vagyunk, ahova ők bátran beülhetnek, és nyugodtan beszélgethetnek velünk két koncert között – vagy helyett. De jó visszaemlékezni arra a lányra, akinek annyira megtetszett a sátrunk hangulata az egyik éjjel, hogy meg akarta tudni, hol találkozhat velünk majd az év többi részében is. Esetleg arra a társaságra, akik komoly erkölcsi témákat feszegettek, még félig ittasan is. Vagy a szombat éjjeli utolsó srácra, aki egy mondatával plusz értelmet adott a kint létemnek.

Hálás vagyok a hosszú várakozások közben a jelenlévő barátokkal folytatott beszélgetésekért is, mert ez a közös élmény, az együttes szolgálat kovácsol össze egy közösséget, és tesz bátor hívőkké, akik ki mernek lépni az adventista burokból, hogy megismertessék azt a környezetükkel, hogy van egy másfajta élet, egy másfajta béke és elégedettség, amit csak a jó Istentől kaphatnak meg.

 

Czinkota Orsolya