Daniel Duda öt missziót érintő változást vázolt fel a TED éves tanácsülésén
2026. október 29. | Budva, Montenegró [Joe Philpott]
A Hetednapi Adventista Egyház erőforrásainak értéke a szolgálatra felkészült emberekben, az új lehetőségeket felfedező gyülekezetekben, és az evangéliumot megélő közösségekben rejlik – mondta Daniel Duda a Transzeurópai Divízió (TED) vezetőinek a TED éves tanácsülésén. Az esemény megszervezésére október 28. és november 1. között került sor Budvában, Montenegróban.
„Az erőforrásoktól a felkészültségig” címmel tartott elnöki beszédében Duda öt módszert vázolt fel, amelyek segítségével az uniók, valamint az egyház- és misszióterületek hatékonyabban élhetnek a képzések, rendezvények és finanszírozás adta lehetőségekkel, hogy felkészítsék a gyülekezeteket és vezetőiket az általuk szolgált emberek igényeinek kielégítésére. Arra kérte a vezetőket, hogy ne csak az általuk biztosított erőforrásokra koncentráljanak, hanem vegyék figyelembe azt is, hogy az emberek ennek eredményeként mit képesek elérni.
Ezt a különbséget William Kellogg történetével illusztrálta, akinek munkája hozzájárult ahhoz, hogy a reggeli gabonapelyhek a szanatóriumi betegeken túl a hétköznapi háztartásokba is eljussanak. Duda szerint Kellogg sikere abban rejlett, hogy segített megértetni az emberekkel, miként válhat egy szanatóriumi betegek számára kifejlesztett termék a mindennapi életük részévé.
Az egyház számára ez azt jelenti, hogy meg kell fontolnunk, miként szólítja meg hitvallásunk az emberek tényleges életét: hogyan nyújt a szombat pihenést egy kimerült szakembernek, hogyan bátoríthatja a kereszténység reménye azt, akinek látszólag nincs oka a reménykedésre, vagy hogyan találhat a gyülekezetben barátságot és gyakorlati támogatást egy egyedül élő ember. Duda azonban arra is figyelmeztette hallgatóit, hogy hitünket megosztani egészen más, mint gabonapelyhet árulni: az egyház reagálhat az emberek szükségleteire, és meghívhatja őket hitük felfedezésére, de nem képes vágyat kelteni Isten iránt.
1. Programok szervezése helyett valódi missziós problémák megoldása
Az első változás, amelyet Duda bemutatott, arról szólt, hogy hol kezdődik a szolgálat. Ott kell elindulnunk, hogy megvizsgáljuk, mit tapasztalnak tagjaink a misszióterületeinken, majd hagyjuk, hogy ezek a szükségletek határozzák meg, miféle támogatást nyújtunk.
Visszatérve egy 2022-ben felvetett aggályára, Duda megkérdőjelezte a hatékonyságát annak a gyakorlatnak, hogy számtalan programot és kezdeményezést indítunk, majd azok hatékonyságától függetlenül fenntartjuk őket. Ha ezeknek a programoknak a megvalósítása nehézségekbe ütközik, gyakran még több embert rendelünk a folyamathoz anélkül, hogy újra átgondolnánk, vajon az adott program valóban megoldja-e a problémát.
A javasolt szemléletváltás arra kéri a vezetőket, hogy először figyeljenek, azonosítsák a missziós kihívást, és olyan megoldást dolgozzanak ki, amely valóban az azzal szembesülő embereket szolgálja. A programok és kezdeményezések hasznosságát ezután annak alapján lehet értékelni, hogy mennyiben járultak hozzá az adott kihívás megoldásához.
2. Információk terjesztése helyett az emberek képzése
A tudás önmagában nem garantálja a változást – figyelmeztetett Duda. Képzéseinknek fejlesztenie kell az ítélőképességet, a gyakorlati készségeket és azt a képességünket is, hogy kapcsolatokon keresztül szolgáljunk. Egy képzés után a vezetőknek meg kell kérdezniük, hogy a résztvevők elsajátították-e azokat a készségeket és önbizalmat, amelyek felhatalmazzák őket a vezetésre, szolgálatra, mások hitben való növekedésének elősegítésére, vagy olyan helyzetek kezelésére, amelyeket korábban nehéznek találtak. A képzéseknek az is legyen a célja, hogy a résztvevők elég magabiztossá váljanak arra, hogy bátran próbálkozzanak, reflektáljanak a hibáikra és fejlődjenek.
Duda ezt a lelki növekedéshez kapcsolta. A résztvevőknek azzal az erősebb meggyőződéssel kell távozniuk, hogy Isten felhasználhatja őket, és azzal a képességgel, hogy a rendezvény után is folytassák a tanulást. Ha a képzéseken való rendszeres részvétel nem jár együtt jellemfejlődéssel vagy a gyakorlatunk megváltozásával, nem éri el ezt a célt.
3. Szabványosítás helyett kontextualizálás
„Egyetlen modell sem alkalmazható automatikusan minden európai kontextusban” – hangsúlyozta Duda előadásában. Egy Nagy-Britanniában kidolgozott segédanyagot adaptálni kell Albániára, Izlandra, Lengyelországra vagy éppen Ciprusra. A gyülekezeteknek meg kell érteniük azokat az embereket, akiket el akarnak érni, beleértve azokat is, akiknek nincs keresztény hátterük, vagy nem ismerik az Adventista Egyházat.
Duda megkülönböztette a szolgálatban tanúsított rugalmasságot az evangélium lényegének megváltoztatásától. Egy üzenetet sokféleképpen meg lehet osztani nyilvános előadáson, személyes beszélgetés során, kis csoportban, közösségi projekt keretében, egyetemi párbeszéd során vagy valamilyen digitális platformon keresztül. Minden megközelítés más-más készségeket és a környezethez való érzékenységet igényel.
Az eszközöket ezért helyi szinten kell magunkévá tennünk és adaptálnunk, hogy a gyülekezetek jelentőségteljes lehetőségeket kínálhassanak a Jézussal való találkozásra.
4. Elszigetelt események helyett tanuló közösségek
Duda elismerte, hogy a nagy konferenciáknak fontos szerepük van, különösen a kis gyülekezetek tagjai számára, akik bátorítást merítenek abból, hogy egy szélesebb hívőközösséggel találkoznak. Tartós jelentőségük azonban attól függ, hogy mi történik, miután a résztvevők hazatérnek. Duda felhívta a vezetők figyelmét arra, hogy mérlegeljék: ezek az események miként segítik a vezetőket abban, hogy szolgálják gyülekezeteiket, oktassák tanítványaikat és ellássák lelkipásztori feladataikat.
Negyedik változtatási javaslatában arra buzdította a résztvevőket, hogy a konferenciák után is folytassák az együttműködést, támogassák egymást, próbáljanak ki új megközelítéseket, és osszák meg tapasztalataikat az uniók és egyházterületek között. Az egyik területen kidolgozott megközelítés így máshol is inspirálhatja és ösztönözheti a munkát.
Az ilyen kapcsolatok segítségével a résztvevők megerősítést, támogatást kaphatnak az ötletek megvalósításában, és megoszthatják egymással az utuk során szerzett tapasztalataikat.
5. Tevékenységeink mérése helyett a gyümölcsök felismerése
Duda utolsó pillére a siker értékelésére használt mérőszámokat kérdőjelezte meg. A részvétel, a kiadások és az előállított erőforrások száma csak hiányos képet ad a misszióról. Arra buzdította a vezetőket, hogy mérjék fel: munkájuk segít-e az embereknek abban, hogy szorosabb kapcsolatokat építsenek ki, hatékonyabban vezessenek, növekedjenek a hitben, szolgálják közösségeiket és terjesszék az evangéliumot.
Egy kisebb projekt, amely új vezetőket készít fel vagy lehetővé teszi egy gyülekezet számára, hogy eljusson egy korábban elhanyagolt közösséghez, értékesebb lehet, mint egy jól látogatott, de kevés tartós hatással bíró rendezvény. A jelentős erőforrásokat elosztó bizottságok számára ez az értékelést a felelős gazdálkodás kérdésévé teszi.
Záróbeszédében Duda minden egyes uniót arra buzdított, hogy jelöljön meg egy olyan szolgálati kihívást, amellyel a következő évben foglalkozni szeretne. Ez lehet az emberek online elérése, a lelkészek képzése, bevándorló közösségek szolgálata, új vezetők felkészítése vagy a különböző generációk hitbeli növekedésének elősegítése. A tanulságokat és eredményeket ezután a következő évi uniós jelentésekben lehetne értékelni.
„Képzeljétek el, milyen lenne, ha elsősorban nem a programjainkról lennénk ismertek, hanem azokról az emberekről és közösségekről, amelyek virágzását elősegítjük!”
[Fotók: Joe Philpott]
A hír forrása: https://ted.adventist.org/news/from-resources-to-readiness/
Fordította: Cserpán Ádám
