Nagyon érdekes korszakban élünk. A tudomány ma is vallási köpönyeget ölt magára, így láthatóvá válik, ki állhat a háttérben.
Hasonló tüneteket mutat a mostani genderjelenség ahhoz, ami az evolúció kapcsán indult el a 19. században. Történelmi távolságban – mintegy két évszázadra visszatekintve – már tudjuk, hogy az evolúció gondolata is tudományos alapú kutatásként indult. Mintha semmi köze nem lett volna valláshoz, ideológiához, hithez. Megfigyelések, hipotézisek, tudományos vizsgálatok, kutatások, következtetések. Mi lehetne ezzel a baj? Az ember kérdéseket tesz fel. A tudomány eszközeivel keresi a válaszokat.
Nagyon hamar kiderült, hogy ez a tudományos alapú evolúciós hipotézis vallási jellemzőket öltött magára, szinte vallássá változott. Ideológiai harcba kezdett a kereszténység istenképével, a teremtés határozott tagadásával. Ennek a tudományos kutatásnak és következtetéseinek politikai, jogi, gazdasági, katonai, szociális, egzisztenciális következményei lettek. Így nyilvánvalóvá vált, hogy milyen ihletés állhatott a hátterében. Hamar megjelent az evolúció társadalmi megfogalmazása is a marxizmus eszmerendszerében és a II. világháború erőszakos, ideológiai indíttatású népirtó erőfeszítéseiben. A tudományos kutatások erőszakosságba torkolltak.
Szinte két évszázada van köztünk az evolúció eszmeisége, és a hatása ma dominál a tudomány világában meg a közgondolkodásban. Most is csak legfeljebb értelmes tervezettségről beszélnek, de nem a Tervezőről, aki megvalósítja terveit. Ez a gondolkodás az idődimenziót és a törvényszerűségeket emeli fel teremtői rangra – évmilliárdok alatt a törvényszerűségek elvégzik feladatukat. Nem ismerik el azt a tudóst, aki nem fogadja el az evolúció alapállását, hanem a Teremtőt tiszteli. Ugyanakkor egyre többen a civil életben sem tartják józannak, haladónak azt, aki Istenben hisz.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a tudomány a vallás köpönyegét öltötte magára, egy izmus lett belőle, ateizmus, ideológiává vált, ami a kereszténység környezetét nehezen viseli el.
Napjainkban ugyanennek a jelenségnek vagyunk a tanúi a genderelmélet kapcsán. Egy úgymond társadalomtudományi elméletet fogalmaztak meg pár évtizede, és útra indult ez a gondolat. Simone de Beauvoir francia feminista és egzisztencia filozófus 1949-ben írt egy könyvet „A második nem” címmel. Ebben a könyvben még nem szerepel a gender kifejezés, de a könyv gondolataira épül fel a genderfilozófia. Ennek lényege, hogy a biológiai nemre ráépülő viselkedésmód az, ami az embert nővé vagy férfivá teszi. Majd Robert Stoller, pszichoanalitikusnak 1968-ban jelent meg egy könyve „In Sex and Gender” címmel. Ebben írja le a gender, a társadalmi nem fogalmát, ezzel kezdett ismerté válni.
Egyszerűen szólva a genderelmélet felveti azt a gondolatot, hogy nemcsak a biológiai nemek léteznek – férfi és nő –, hanem vannak társadalmi nemek is, amelyek „olyan tanult (nem biológiai) tulajdonságok, szerepek, viselkedésmódok halmazai, amelyeket a társadalom elvár az egyéntől, biológiai neme alapján”[1].
A biológiai nem, igen egyszerű – férfi és nő. Azt mondhatjuk, ez a természetes felállás, amit látunk, ismerünk, ami a teremtéskor Isten célja volt. A társadalmi nemeket viszont sokkal összetettebbnek, elvontabbnak látják, több tucatról is beszélnek, sőt, a számuk egyre nő, hiszen még csak nemrégiben kezdtek el azon gondolkodni, hogy mennyiféle társadalmi nem is létezhet. Az idő előrehaladtával még gazdagodni fog a társadalmi nemek sora. Ne felejtsük el, ez a felfogás ráépül a valóságos két nemre, és kaput nyit a fantáziának és a vágyaknak. Már az LMBTQ név sem egyszerű és teljes mozaikszó, hiszen még több betű hozzátevését is pedzegetik (LMBTQQIAAP). Vagyis újabban megfogalmazódott, kitalált társadalmi nemek hozzácsatolása is a képben van már.
Hogy miért kell idő ahhoz, hogy kiforrja magát egy gondolat? Ezt egy példával szeretném megvilágítani. A mag példájával. A szó, a gondolat is egy mag, ami megfogalmazódik, elhangzik, és akkor az emberek értelmében talajra talál, elindul a fejlődés, a szárba szökés, a gyümölcstermés útján. Idő kell, míg az emberek végiggondolják, érvelnek mellette, ellene. 1949-ben valaki leírja „a második nem” gondolatot egy könyvben, majd egy másik ember 1968-ban egy következő könyvben továbbfűzi a gondolatot, és természetesen hozzá is tesz valamit, aztán egy idő után kialakul a szivárványmozgalom, aminek mára egy érdekes jelensége megjelenik egy mesekönyvben, és a folyamat így halad tovább!
Talán ebben az évben vált társadalmunk számára igazán láthatóvá a genderelmélet jelenléte. Az előző években még csendesebb volt ez a hang, ami fokozatosan erősödik. Jellemzően erőszakos módon lépett be a társadalmunkba. Mintha vallásháború kezdődött volna el abban a pillanatban, ahogy megjelent a médiában, mi pedig egyre többször szembesülünk vele a mindennapokban, noha az állítások szerint ez tisztán társadalomtudományi szakterület. Aki viszont ezt nem hajlandó elfogadni, azt az a vád éri azonnal, hogy ideológiai alapon lép fel a tudománnyal szemben.
A bűn világának egy jellemzőjére mutatnék rá, vagyis arra, hogy amit látsz, az nem az, aminek látszik, hanem valami más. Ez a hatás ismert a Bibliából, hiszen Lucifer indította el ezt az utat a mennyben. Mindenki tudta, tapasztalta Istennel kapcsolatban, hogy Ő a szeretet Istene. Lucifer mégis elhintette azt a vádat, hogy Isten más, nem a szeretet Istene. Ez a gondolat, mint mag elindult az útjára az angyaloknál és az embereknél. Ki-ki elgondolkodott ezen – angyal, ember –, és meghozta a maga döntését ezzel kapcsolatban. A bizalmatlanság „magja” növekedésnek indult. Volt angyal, aki meghozta a döntését és Isten mellett maradt, volt, aki nem. Az ember sajnos elfordult Istentől a kísértéskor. Lucifer rászedte, félrevezette Évát, Ádám pedig tudatosan döntött, talán félve attól, hogy elveszítheti Évát.
Ettől kezdve földi életünk egyik fontos jellemzője a megtévesztő látszat. Ez húzódik meg ma a legújabb genderelmélet mögött is. Azt állítják a képviselői, hogy ez csak egy tudományos megfigyelés eredménye, csakhogy az azt el nem fogadókkal szemben vallásos féltékenységet mutatnak. A tudomány alakja magára öltött egy „vallásos” köpenyt, és úgy mozog, reagál, mint egy ideológia. Azonban ha a genderelméletet valóban csak tudományként értelmeznék a képviselői, akkor nyugodtan le lehetne ülni velük párbeszédet folytatni, és más véleményt is meg lehetne fogalmazni a genderelmélet mellett, hiszen a tudományos nézetek közt megszokott a különböző iskolák megléte, a különböző értelmezési lehetőségek szabadsága. Erőszakos fellépésük azonban leleplezi a mögöttes szándékot, leleplezi ki és mi áll mögötte. (Számomra ez mintha a középkor szomorú időszakát jelenítené meg.)
Manapság gyakran beszélnek összeesküvés-elméletekről. Más szempontot vetnék fel ezzel kapcsolatban. Azt látom, hogy ezek a jelenségek egy közös ihletőre utalnak, a „karmester” nem egy földi háttérhatalom, hanem a mennyből kivetett háttérirányító munkálkodik, akire az jellemző, hogy nem segítő, hanem romboló szándékkal lép fel.
Véleményem szerint az is jellemzi a legújabb mesekönyvet – ami a genderelmélet egy újabb lépése –, hogy a gyermekek énképe kialakulásának korszakában megzavaró szándékkal lépjen fel, az „érzékenyítés” köpönyegét magára öltve. Meseként mutatják be, csakhogy megzavart emberképpel szembesítik a formálódó gyermeket, hogy mielőtt még magára találna, értené ki is valójában, összezavarodjon és egy összekevert mintát lásson maga előtt. Ha valaki zavart képet lát gyermekkorában, mikor fog kitisztulni a kép?
Jól tudjuk a Bibliából, hogy Jézus, Isten Fia az Éden kertjében is nyíltan az ember elé állt, őszintén beszélt velük, segítette az emberpárt. A Vádló viszont elbújt egy kígyó álcája mögé, Éva nem is láthatta, kivel beszél. Nem segíteni akart az embernek, hanem meg akarta zavarni a gondolkodásában. Sajnos ez sikerült is neki. A lehető legrosszabbat tette az emberrel. Viszont Isten az evangéliumokban újból nyíltan elénk áll, a segítségünkre jön. Jézus már előre megbocsát nekünk, mert tudja, hogy milyen zavar van a fejünkben, a szívünkben.
Milyen sokat jelent, hogy a mai, bonyolult világot a Biblia „szemüvegén” át értelmezhetjük! Így nem zavaros számunkra a világ mai állapota, nem érthetetlen, hanem el tudunk igazodni az események, érvelések között, és várhatjuk az Isten helyreállítását, adventjét. Isten ezen a téren is segít, hogy jobb sáfárok lehessünk. Hát nem az a sáfár feladata, hogy ismerje meg Istenét, ismerje meg önmagát és azt a világot, amibe beleteremtette az Úr?
Zarka Péter
sáfársági osztályvezető
[1]Antoni Rita: Tisztázzuk: mi a gender-elmélet?
