Idén sokszor elhangzott mondat, és – gyanítom – még jó néhányszor el is fog hangozni: Nagyon más volt ez az év, mint ahogy terveztük.
A Magyar Unió két uniókonferencia közötti időben legmagasabb döntési hatáskörrel rendelkező testülete, az Unióbizottság minden évben elfogadja az intézmények, osztályok terveit, költségvetését decemberben a következő évre vonatkozóan. Ugyanígy történt ez 2019-ben is, amikor a Plenáris Unióbizottság ülése nagy reménységgel, imádsággal és lelkesedéssel fektette le a terveket az unió ötéves stratégiájával összhangban.
A jól megszokott táborok, gyülekezeti, körzeti istentiszteleti alkalmak, országos képzések, nemzetközi találkozókon való részvétel mind-mind a missziót, az egyház küldetését, és az arra való felkészülést, felkészítést célozták meg. A világegyház legjelentősebb eseménye, a Generálkonferencia ötévenkénti ülése is idén lett volna megtartva Indianapolisban. A Magyar Uniót hat küldött képviselte volna, és számos lelkész, munkatárs és gyülekezeti tag látogatott volna el, hogy a világközösséghez való tartozás felemelő érzését megtapasztalja.
Már februárban egyre vészjóslóbb híreket kaptunk külföldről, de talán még reménykedtünk, hogy a járvány nem, vagy alig fog bennünket érinteni. Csakhamar be kellett azonban lássuk, hogy ez hiú ábránd volt, és teljes mértékben felborította terveinket, olyan helyzet elé állítva a gyülekezeti közösségeket, a lelkészi szolgálatot, valamint intézményeinket, osztályainkat, amire nem lehetett előre felkészülni.
Isten gondoskodása és hatalma azonban most is megszégyenít bennünket. Hihetetlen öröm volt megtapasztalni, hogy ebben a rendkívüli kihívásokkal teli időszakban a testvéri közösség milyen fegyelmezetten, felelősségteljesen követte a szükséges rendelkezéseket. A lelkipásztorok, gyülekezeti bizottságok csakhamar felismerték a lehetőséget az online misszióra, lelkigondozásra, az intézmények pedig a megnövekedett terhek és kihívások ellenére is magas színvonalon tudták ellátni feladataikat.
Online vezetői megbeszéléseken az egyik leggyakrabban visszatérő aggodalom volt, hogy a testvéri kapcsolatok, közösségi alkalmak elmaradásával hogyan tud az egyház közösség maradni, hogy ne csak fogyasztói igényeket elégítsünk ki, hanem az egyház igazi erejét, a közösséget tudjuk erősíteni. Testvéreink itt is rendkívüli kreativitásról, Isten iránti hűségről tettek bizonyságot.
Ha a táborok, utazások el is maradtak, a gyülekezeti alkalmak, képzések jó részét meg lehetett tartani online is, ami – igen tudom – nem ugyanolyan, mint a valóságos, de legalább valamit pótol.
Kihívások természetesen továbbra is maradtak: a társadalomban például az online oktatás egyik legnagyobb kihívása, hogy a gyerekek egy jó része „eltűnt” az oktatási intézmények szeme elől, hiszen otthon nem volt esetleg eszköz, hogy a gyerek bekapcsolódjon, vagy a szülők nem tudtak odafigyelni, mivel is tölti a gyerek a számítógép előtt az időt. A gyülekezetekben ehhez hasonlóan a testvéreink egy része szintén „eltűnt” a gyülekezet szeme elől. Többen vannak, akik megelégedve a „konzerv” (előre elkészített, bármikor felhasználható) istentiszteletekkel, egyelőre nem érzik szükségét a személyes jelenlétnek. Vannak idős testvéreink, akik nem rendelkeznek internettel vagy alkalmas készülékkel az online alkalmakba való bekapcsolódáshoz.
A kihívásokra – ismét Isten kegyelméből – jó megoldási kísérletek születtek: istentiszteletek idejében csoportos beszélgetések, a diakónia megerősítése (telefonos beszélgetések), gyors, járványhelyzetnek megfelelő látogatások, segítség a mindennapi élet kihívásaiban, mind ott vannak a gyülekezetek gyakorlatában.
A Szentírás egyik nagyon nehéz időben íródott könyve a Jeremiás Siralmai, ahol a próféta végignézve népe életén, reálisan látva a nehézségeket, ezekkel a szavakkal összegez: „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (JerSir 3:21–23).
Ez adjon erőt a jövő esztendőben is!
Ócsai Tamás
unióelnök
