Interjú Podina Istvánné, Rózsikával
„Számomra kiváltság volt …”
Cikksorozatunk célja, hogy minél több idős lelkészfeleség élettörténetét megismerjük, élettapasztalataikból erőt merítsünk. Ez alkalommal Podina Istvánné Rózsikával beszélgettünk.
– Mikor és hogyan kerültél Isten kertjébe, Isten szolgálatába?
– 1981-ben, házasságkötésünk után kerültem Isten szolgálatába. Elhatároztam, hogy olyan emberhez megyek férjhez, aki tiszteli Istent. István gyülekezetünk lelkésze volt, akinek személyisége rokonszenves volt számomra. Szerette és tisztelte Istent, általa kerültem Isten kertjébe.
– Egy lelkész munkája a helyezések miatt néha kiszámíthatatlan fordulatokat hozhat. Költözések, helyezések sorozata várhat rá. Így volt ez a ti életetekben is?
– István 37 éves szolgálata során 38 gyülekezetben szolgált. Előbb a Dunamelléki, majd a Tiszavidéki Egyházterületnél. Felsorolni is sok lenne hány gyülekezetben és szórványban szolgáltunk együtt, utolsó költözésünk alkalmával István édesanyjának betegsége miatt kértük, hogy Békés megyébe helyezzenek, ettől kezdve Battonya (gyülekezet alapítás) és a Gyulai Szeretetotthon lelkészi szolgálata volt a feladatunk. Utolsó szolgálati területünk: Kondoros, Kamut, Kunágota, Dombiratos, Battonya. Jelenleg Nagybánhegyesen élünk.
A szolgálati helyeket elfogadtuk, valljuk néhai lelkésztársunkkal, Jávor Istvánnal együtt, hogy ahová helyeznek, ott vannak Istennek drága gyermekei. Ez motiválta őt és engem is.
– Miben tudtad támogatni férjed munkáját?
– Mentem férjemmel látogatni a testvéreket, a gyülekezet barátait, keresztségi bibliaórákat, gyermekeknek hittant, szombati igeszolgálatokat tartottam gyülekezetekben. Imában támogattam a férjemet, amikor láttam, hogy fárad. Biztosítottam otthon a szolgálata hátterét. Ha túlterhelt volt, gyakran elmentem vele kirándulni a természetbe; egy-egy igei vagy Ellen White-tól való idézettel erősítettem őt.
– Milyen nehézségekkel kellett megküzdeni életed során, és hogyan tudtad azokat erőforrássá tenni?
– Sokat olvastuk Pál apostoltól Róm 5:1–11 verseit, ami a legjobb receptet adja a nehézségek elhordozására.
Természetesen, nekünk is voltak nehézségeink: lakhatási gondok, „háborúságok”, amelyek hasznosak, mert békességes tűrést nemzenek. Az igazi nehézségek azonban nem a külső és emberi tényezők, hanem a mi belső, robbanásveszélyes énünk.
Az Ige szerint ez az énünk Krisztussal egyesülhet, a kegyelem királyi székénél, és akkor megtaláljuk a megoldást, így a külső vagy emberi nehézségek erőforrássá válnak életünkben.
– Mit üzennél a mai posztmodern korban a lelkészfeleségeknek?
– Elsősorban azt, hogy Isten soha nem változik, mint ahogyan a posztmodern kor. Ő, és az Ő törvénye örök: mert Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.
Az örökké változó világban ragaszkodjanak hozzá és törvényéhez, a bibliai értékeket vesztő korban Jézus győzővé teszi őket, ha az Igéhez ragaszkodnak
– Nem bántad meg, hogy férjedet támogattad inkább, mint hogy gyógyszertári asszisztensi pályafutásod folytattad volna?
– Szerettem munkakörömet, gyógyszertechnikusi végzettséggel, gyógyszerkiadó asszisztensként dolgoztam. Amikor úgy éreztem, hogy az Úr szolgálatra hív, nem tekintettem hátra. Úgy terveztük, megélünk férjem jövedelméből, így az ő munkáját segítettem. Nem volt hiányunk ezután sem, később sem és ma sem bánom a döntésemet, mert a jelen mulandó szükségletein túl, az emberek örök érdekeiért dolgozhattunk együtt. Ez számomra kiváltság volt. Így nemcsak a férjem, hanem az Isten munkatársa is lehettem az emberek üdvösségére.
Részesülhettem a munka áldásában, sok szeretetet adhattam és kaphattam kedves gyermeki tekintetetekből a hittanórákon.
– Mit gondolsz Rózsika, idős korban is lehet az életet kiegyensúlyozottan, akár „virágzóan” is megélni?
– 78. évemben vagyok, 16. éve nyugdíjas, ami öregkornak számít. Sok szép emlék köt ehhez a 16 évhez is, de az utóbbi 3 évben meggyengült az egészségem. Különösen az elmúlt évben. Beszűkült a mozgásterem, az otthonomra és szobámra korlátozódik főképpen. Az évtizedek néha nehéz részletei felidéződnek bennem, ahogyan Rippl-Rónay egyik festményének címe mondja: „Amikor az ember az emlékeiből él”. Pál apostol viszont így biztat: A külső emberünk megromol, de a belső, az napról napra újul az Ige fényénél, az imádságnál, Jézusnál. Öröm költözik a szívembe ekkor. Érzem én is, hogy nem vagyunk egyedül.
Szőllősyné Nagy Annamária
NSZO munkacsoporttag
