Gyönyörű napunk volt 2021. október 30-án, hiszen Gutveiler László keresztségének lehettünk szemtanúi. Öröm volt a mennyben és öröm volt mindannyiunk szívében.
Az Úr megszólította Lacit, és emiatt kereste a kérdéseire a válaszokat. Isten arról is gondoskodott, hogy küldjön neki egy segítőtársat, akivel együtt kutatták az Igét. Laci a kedvese hívására eljött a gyülekezetbe, megismerte hitünket, elveinket, de legfőképpen a Megváltót.
Az alámerítést a lelkészünk, Hites Gábor végezte, aki a következő igei gondolatokat helyezte mindannyiunk szívére. A keresztségi szertartás három döntő üzenetet hordoz: a keresztség, a Krisztus halálába való keresztelkedés, egy temetés. Elfogadjuk, hogy Jézus a mi elfedező áldozatunk, és elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére. A keresztség ígéretei szerint pedig tiszta lappal indulhatunk, Isten velünk van és erőt ad, bűnbocsánatot nyerünk és vesszük a Szentlélek ajándékát.
Az igei gondolatok mellett sok szolgálat dicsőítette Istent. Versek, hangszerek dallamai és a kórus énekei vidámították lelkünket. Nagyon hálásak vagyunk Laciért, mert az első pillanattól kezdve szolgálatával segíti a gyülekezet életét.
Sok áldást kívánunk Lacinak, és azt, hogy tapasztalja meg nap mint nap az Isten szeretetét és gondoskodását.
Szenes Dóra











![Gyermekek egy csoportja kutatási és írási tevékenységben vesz részt az I Will Go Kids program során Saguntóban, Valenciában (Spanyolország), március 20-án. [Fotó: I Will Go Nemzetközi Missziókonferencia]](https://adventista.hu/wp-content/uploads/2026/04/01-80x80.jpg)








