A tanév utolsó hagyományos Tesz-Vesz Gyülekezet alkalma a Terézvárosi Gyülekezetben

A Tesz-Vesz Gyülekezet a gyermekekért végzett szolgálatból kiinduló misszió. A Budapest Terézvárosi Gyülekezet 2017 ősze óta minden hónap első vasárnapján készül arra, hogy a szolgáló közösség erejével, a gyermekek nyelvén átadott igei gondolatokkal, játékokkal, kézműves foglalkozással és egy különleges agapé vacsorával szólítsa meg a különböző korosztályú gyermekeket, kiskamaszokat és szüleiket. A gyülekezetünkbe járó magas gyermekszámarányból és az épületünk adottságaiból, központi helyéből is adódóan küldetésünknek érezzük ezt a fajta missziót.

A tanév utolsó hagyományos Tesz-Vesz Gyülekezet alkalma került megrendezésre április 7-én délután három órától. A téma Zákeus találkozása Jézussal és a talentumok voltak. Járai Zsolt fiatal lelkész testvérünk mondta el a történeteket a gyermekeket is aktívan bevonva a beszélgetésbe, e közben a kivetítőn láthattunk képeket az elhangzottakról. Megkérdezte, hogy hogyan lehet meggazdagodni, amiről már a kicsiknek is volt jó néhány ötletük… nemcsak munkával, de sajnos lopással, csalással is. Zákáus nem becsületes módon szerzett kincseket, de Jézust személyesen megismerve lett csak igazán gazdag – lelki értelemben. Boldog volt, hogy az ő házához jön a Mester, és megtérése után nemcsak beismerte bűneit, hanem jóvá is tette a kárt, amit okozott. A talentumok kapcsán beszélgettünk arról, hogy nemcsak pénz, hanem egy tulajdonság, képesség is annak számít, például ha valaki fel tud vidítani, vagy meg tud vigasztalni másokat, ha szépen énekel, vagy rajzol. Fontos hogy mi is szolgáljunk ezekkel Istennek. Járai testvér olyan híres embereket hozott fel példának, akik a talentumaikat jól használták és valami maradandót hoztak létre a világ számra. A felsősök felismerték többek közt Einstein, Edison, Roosevelt, illetve Beethoven fényképét. A beszélgetés előtt és után egy vidám, fülbemászó, négyversszakos éneket tanultunk Zákeusról, amihez ezúttal gitárkíséretet is kaptunk. Nagyon megtetszett mindenkinek a dal, úgyhogy sokszor elénekeltük!

Most is többféle, főleg a történethez kapcsolódó kézműves foglalkozás közül választhattak a gyerekek. Színes papírokból elkészítették Zákeust egy nagy fán, aki fel- és le tud mászni egy hurkapálcára erősített fonál segítségével. Igen szép alkotások születettek, amivel jól eljátszottak a kisebbek. Ezenkívül spatulákból készíthettek festékkel képkeretet, pénztartót vagy írószertartót. A kisszobában ezúttal is színes gyöngyökből rakhattak ki mindenféle formákat a résztvevők, amik kivasalás után akár hűtőmágnessé alakítva, ajándéknak is kiválóak. A kamaszok eközben izgalmas ügyességi játékon versenyezhettek jutalomért cserébe: az udvaron felállított akadálypályán kellett végigmenni olykor asztal alatt csúszva, guggolva, székeket átugorva, pingpong labdát az ütőn megtartva lemenni a pincébe is vissza és még sorolhatnánk.  Emellett szabad pingpongmérkőzésekre is volt lehetőség.

Mindenki éhesen ült a gyönyörűen feldíszített vacsoraasztalhoz, ahol finom krumplipüré; fűszeres, sült sárgarépa csíkok; rántott karfiol, sajt és halrudacskák; csemege uborka és gyümölcs várta a gyerekeket, szülőket és segítőket egyaránt. Desszertként egy különleges, tojáshabos almás pite koronázta meg az étkezést. Még sokáig beszélgettünk, játszottunk jó hangulatban egymással, ilyenkor hazamenni a legnehezebb.

Májusban egy bográcsozással egybekötött kirándulásra megyünk, majd a nyári szünet után szeptemberben folytatjuk ott, ahol abbahagytuk! Megköszönjük, ha ismerőseitek körében ajánljátok az alkalmakat (a Facebook Tesz-Vesz Gyülekezet oldalán találhatók a pontos dátumok és meghívók), és imáitokkal támogatjátok ezt a szolgálatot!

 

Boros-Kovács Szilvia