ADRA Minitábor Ózdon

Ózdra látogattunk 2020. augusztus 26-án, ahol már hosszú évek óta jó együttműködése van az Alapítványnak a helyi Család- és Gyermekjóléti Központtal. Az éves ADRA táborainkba a központ munkatársai delegálják a gyerekeket, és mivel az idén helybe ment a tábor, így 16 gyerek vehetett részt az egynapos programon.

Igyekeztünk most is egy hagyományos tábori napot összehozni, illetve belesűríteni az ott megszokott tevékenységeket, melynek lényeges pontja a kapcsolódás a gyermekekhez. A játékokon, beszélgetéseken és a közös étkezéseken keresztül szeretnénk jó hatást gyakorolni rájuk, hogy az élmények egy kicsit elkísérjék majd őket a hétköznapokban is.

Jó volt találkozni a korábbi táborainkban részt vett gyerekekkel, mint ahogyan az új arcokkal is, akik már nagyon szerettek volna eljönni az idén a Balatonhoz. Sajnos a világjárvány miatt most csak a helyi parkban lévő tóig jutottunk, azonban minden más olyan volt, mint a táborban.

Reméljük, hogy jövőre már nem lesz akadálya, hogy a gyerekeket a Balaton partján lássuk vendégül, addig pedig igyekszünk év közben is megőrizni a kapcsolatot velük.

 

Sitkei Zoltán