ADRA tábor 2018 – élménytábor gyerekeknek

Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány az idei évben is megszervezte Balatonlellén táborát. Mint ahogyan már több mint 10 éve, most is hátrányos helyzetű háttérből, illetve állami gondoskodásból érkeztek a gyerekek az ország 8 pontjáról. A résztvevőket felnőttek is kísérték, akik segítették a gyerekeket a tábor mindennapi életében.  A tábor programját egy szervezői csapat állította össze, akik annak gyakorlati lebonyolítását is végezték. Kilencedik éve segítették a tábort a norvég Utekontakten Nittedal szervezet önkéntesei, akik egész évben önkéntes munkájukkal megteremtették a tábor anyagi hátterének nagy részét – melyet egyébként a Dunamelléki Egyházterület és magánszemélyek is támogattak –, illetve saját prevenciós programjukkal színesítették a tábort.

A gyermekek általában nem keresztény háttérből érkeztek, így igazán nagy kihívást jelent minden évben az, hogy hogyan adjunk át számukra Biblián alapuló értékeket. Az áhitatokon elhangzó énekeken, történeteken és az azt követő beszélgetéseken az egyes csapatok mentorai próbálták a tanulságokat közelebb hozni a gyerekekhez. Természetesen a Balaton partján nagy szerepet kapott a fürdés, a különféle vízi játékok is.

A tábor folyamán a programokon történt részvételt, illetve az egymás felé történő pozitív gesztusokat – mint egymás segítése, udvariasság, a tábor rendjének megőrzése… stb. – pontrendszer keretében jutalmazták a szervezők. Az összegyűjtött pontokat a gyerekek a tábor utolsó napjára szervezett nagyszabású vásár keretében ajándékokra válthatták be, melynek egy részét szintén norvég barátaink hozták.

Egyik legnagyobb élmény az Adventista Motoros Misszióval történt együttműködés révén valósult meg: az ország minden részéről több mint 50 motoros érkezett, akik egy közösségi médiaeseményre reagálva érkeztek, és jórészt egymást sem ismerték korábban. Ők vállalták, hogy a gyerekeket járműveikkel viszik ki egy külső helyszínen tartott lovasbemutatóra, majd visszaszállítják őket a táborba.

Az ADRA tábor célja minden évben az, hogy lelki, érzelmi és fizikai szinten a lehető legtöbbet adjunk át abból a szeretetből, melyben Jézus Krisztus részesít bennünket. Barátságok szövődtek, kapcsolatok erősödtek meg a gyermekek között, illetve a gyermekek és a szervezők között. Hálásak vagyunk Istennek, hogy ebben az élményben évről évre részünk lehet és másokat is részesíthetünk benne.

A táborban résztvevő nevelőszülőktől és kísérőktől írásbeli visszajelzést kértünk annak érdekében, hogy amennyiben szükséges, változtatásokat eszközöljünk a programban és a szervezésben. Természetesen beépítjük azon tanulságokat is, melyeket a megvalósítás során levontunk, így biztosítva, hogy egyre jobb táborokat, több élményt és nagyobb szeretetet tudjunk átadni a gyermekeknek.

 

Sitkei Zoltán
ügyvezető igazgató
ADRA Alapítvány