AdventInfo

Zenéje mindenkihez szól, még a hétköznapi csúcsforgalomban is. Állj meg és hallgasd!

2025. május 8. | Cooranbong, Ausztrália [Aleta King a tedNEWS-szel]

A szerző, dr. Aleta King, magyar származású hegedűművész és karmester két egymást követő évben nyert ösztöndíjat a magyar Zeneakadémia Kodály Intézetébe. Jelenleg az Avondale Egyetem konzervatóriumának igazgatója, nagyon szereti J. S. Bach zenéjét és teológiáját.

A csúcsforgalomban ingázók a metróállomáson észre sem vették a baseballsapkás férfit.

Felnyitott egy hegedűtokot, majd belekezdett Bach ikonikus „Chaconne”-jába, a világ egyik legérzelmesebb és legnehezebb hegedűszólójába. Senkit sem érdekelt.

Néhány perc múlva egy férfi haladt el mellette, aki megfordult, hogy egy gyors pillantást vessen rá. Majd egy nő dobott be egy dollárt a tokba, és továbbment.

Senki sem vette észre a négymillió dolláros hegedűt. A Gibson ex-Huberman Stradivari nevű hangszert Antonio Stradivari készítette 1713-ban. Egykor azé a zsidó virtuózé volt, aki éppen Hitler hatalomra kerülésekor alapította a Palesztin Filharmonikus Zenekart. Bronislav Huberman rájött, hogy zsidó zenészeknek és családjaiknak kiutazási vízumot tud biztosítani, és elmenekülhetnek a birodalomból, ha csatlakoznak zenekarához. Ehhez a küldetéséhez 1936-ban egy telt házas amerikai koncertkörút során gyűjtött pénzt, amelyet Albert Einstein is támogatott. A turné ragyogó siker volt – leszámítva a New York-i Carnegie Hallban megrendezett koncertet.

Az előadás során Huberman úgy döntött, hogy a koncert második felét másik hegedűjén játssza – mindeközben Stradivariját ellopták az öltözőjéből. A szörnyű hírt akkor közölték vele, amikor lejött a színpadról. Ő mégis nyugodt maradt, és visszatért a ráadásra. A Stradot már egyszer ellopták Bécsben, akkor néhány nap múlva vissza is szerezték, de Huberman ezúttal nem volt ilyen szerencsés. Soha többé nem látta hangszerét, bár a Lloyd's of London nagy összegű biztosítási kártérítést fizetett neki.

A tolvaj megpróbálta eladni a Stradivarit egy zálogháznak, de ott azt mondták neki, hogy az „túl forró”. Így több mint 50 éven át ő játszott rajta – a hangszert cipőkrém és lepukkant bárok cigarettafüstjének foltjai álcázták. Miután börtönbüntetését töltötte egy másik bűncselekmény miatt, a tolvaj vallomást tett halálos ágyán. Bántalmazó, alkoholista barátnője 263 000 dolláros megtalálói díjat kapott a Lloyd's-tól – akkoriban ez óriási összeg volt. A nő néhány év alatt elszórta az egészet, és végül egy lakókocsiparkban halt meg.

Hubermant azonban semmi nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is zenéljen – vagy hogy annyi pénzt gyűjtsön, amellyel több mint 1000 zsidó embert mentett meg Hitler gázkamráitól.

Vissza a jelenbe – és a metróállomásra. A Gibson ex-Huberman Stradivari öt másik remekművön keresztül sírt, nevetett, flörtölt, kérdezősködött, dühöngött és imádkozott, mégis csak hat ember állt meg rövid időre, hogy meghallgassa. A hegedűtáskában 43 perc után mindössze 32,17 dollár volt.

Pedig három nappal korábban ugyanez a hegedűművész – a baseballsapka nélkül – megtöltötte a bostoni Symphony Hallt, ahol a legolcsóbb ülőhelyek is több mint 100 dollárba kerültek, a honoráriuma pedig percenként 1000 dollár volt. A metróban csak egy ember ismerte fel őt, Joshua Bellt, a klasszikus zene szupersztárját, aki 17 évesen debütált a Carnegie Hallban. Bell szülei akkor jöttek rá, hogy csodagyerekük van, amikor a fiú négyéves korában gumiszalagokat feszített ki a komódok fiókjaira, és azokon pengetett el egy éneket, a fiókok mozgatásával változtatva a hangmagasságot.

Joshua Bell szereti azt hinni, hogy édesanyja orosz zsidó felmenői Palesztinában hallották Huberman hegedűjátékát. Minden alkalommal, amikor Izraelben lép fel a Huberman által alapított zenekarral – amely ma az Izraeli Filharmonikusok nevet viseli –, tudja, hogy vannak olyanok a zenészek és a közönség tagjai között, akik nem élnének, ha Huberman nem tette volna meg hegedűjével azt, amit tett.

Egy zenekritikus egyszer azt mondta, hogy Bell játéka „nem kevesebbet tesz, mint hogy elmondja az embereknek, miért is érdemes élni”. De a sorsjegyekért sorban álló metrón utazók közül senki nem vette a fáradságot, hogy odapillantson.

Hasonlóképpen, amikor az angyalok fényes kórusa dalra fakadt, hogy bejelentse Isten Messiásának születését – Békesség a földön! Jóakarat minden embernek! – a vezetők és a papok észre sem vették. Így az angyalok néhány pásztornak énekeltek, akik nem tudtak olvasni, de lenyűgözték őket az ősi próféciák.

A Messiás őse, Dávid király városában született, de nem egy palotában. Rokonai mind ott voltak a népszámlálás miatt, de egyikük sem kínált a fiatal anyának kényelmes szobát az első szüléshez. A házasságon kívüli terhességhez egy istálló is elég jónak tűnt.

Izrael vallástudósai tudták, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni, de senki sem jött el – csak néhány külföldi filozófus. Ők megértettek egy keveset abból, hogy ki előtt is álltak valójában.

Amikor a Messiás tizenkét évesen besétált a jeruzsálemi templomba, és kérdéseket tett fel a tanult véneknek, nagyon okosnak tűnt – mégis csupán úgy tekintettek rá, mint egy bár micvóra készülő fiúra.

Ezután még tizennyolc éven át keményen dolgozott egy megvetett városban, egyszerű ácsként.

Amikor tanítása tömegeket gyönyörködtetett, tanulatlannak, törvénytelennek, a Pax Romana fenyegetésének nevezték. Még anyja és testvérei is időnként elgondolkodtak azon, hogy vajon tényleg isteni volt-e, vagy egyszerűen csak nem volt minden rendben a fejében. De soha senki nem beszélt úgy, mint ez az Ember. A leprások, a prostituáltak, a vámszedők és a halászok – és még néhány pap is – érezték, hogy ő Isten inkognitóban. Még a vakok is látták.

Amikor meggyógyította a betegeket és feltámasztotta a halottakat, azzal vádolták, hogy ördögi, és végül a rómaiak által ismert legkegyetlenebb és legszégyenletesebb módon kivégezték – mint egy közönséges bűnözőt. A legtöbb barátja elmenekült, de egy volt prostituált, néhány másik nő, az édesanyja és a legfiatalabb tanítványa ott maradtak, hogy tanúi legyenek utolsó perceinek.

A harcedzett római százados, akinek parancsai okozták a Messiás minden fájdalmát, olyan kitartó kedvességet látott a kereszten, hogy kirobbant belőle a vallomás: „Ez az ember minden bizonnyal Isten Fia volt”. Egy keresztre feszített gonosztevő felismerte, hogy ő az Úr, és ő a Paradicsomot ígérte neki – a tömeg azonban kigúnyolta: „Ha tényleg Isten Fia vagy, gyere le a keresztről!”

Pontosan úgy történt minden, ahogyan azt Ézsaiás próféta hat évszázaddal korábban megjósolta:

„Ki hitte volna el, amit hallottunk,

És az Úr karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló?

... Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna,

Sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.

Megvetett volt, és emberektől elhagyatott,

Fájdalmak férfia, betegség ismerője.

Eltakartuk arcunkat előle,

Megvetett volt, nem törődtünk vele.

Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta ...

Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket,

Bűneink miatt törték össze.

Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen,

Az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézsaiás 53).

Halála után három nappal, a Messiás mint Mindenható Isten visszaszerezte az örök életet és dicsőséget, amely az övé volt a mennyben. A hatalmas világegyetem Isteneként egy napon visszaszerzi majd ezt a szegény, lázadó kis bolygót, és a Béke Fejedelmeként fog uralkodni – hogy ne legyen többé halál vagy fájdalom, se bánat, se sírás, és minden könnyet letöröl a szemünkről – a tiédről és az enyémről is, ha hagyjuk neki.

Zenéje ma is szól, bár sokan figyelmen kívül hagyják, alábecsülik, kinevetik követőit, vagy elutasítják tanításait – sőt, egyesek még el is ferdítik azokat, hogy saját céljaikat szolgálják velük. De azok, akik igazán figyelnek, tudják: Ő ad örömöt még a bánatban is, a gyűlöletnél erősebb szeretetet, reményt a legrosszabb időkben, és olyan igazságot, amely szabaddá tesz.

Zenéje mindenkihez szól – még a hétköznapi csúcsforgalomban is. Állj meg és hallgasd!

[Kiemelt kép: AI kép a Midjourney-ről. Egyéb képek: Shutterstock].

Az eredeti cikk forrása: https://ted.adventist.org/news/the-busker/

A cikket fordította: Cserpán Ádám