2023. szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg Egerben a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának 26. konferenciáját. Ez a szervezet 1989 óta várja a keresztény gondolkodású egészségügyben dolgozókat, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Az idei évben a reménység köré épültek az előadások és beszélgetések. Ezek színvonalasak és biblikus gondolkodásúak voltak, irányt mutattak pl. a genderelmélet biblikus értelmezésével kapcsolatban, és gyakorlati segítséget adtak, hogyan lehet a hétköznapokban megélni a hitünket szóval és tettel a beteg embertársaink között. A konferencia külföldi fő előadója, dr. Peter Saunders a Zsidókhoz írt levél 10. és 12. fejezete alapján ismertette, hogyan vezethet minket Isten a szenvedésen át is.
Dr. Ősz Farkas Ernő, ESZO vezető, felkért előadóként Illés példáján keresztül mutatta be, hogy a szolgálat során reális veszély a kiégés. A sokszor félreértelmezett sztereotípiák pl. „A hit egyedül is megtart, feltölt”, vagy „A hit mindenen átvisz” nem ad megoldást a bajban levőnek, sokkal inkább az egészséges spiritualitás, mely a Jézussal való bensőséges kapcsolatra fókuszál.
Pódiumbeszélgetés során több külföldi missziós programmal is megismerkedtünk. Feltöltő és megerősítő volt más egészségügyben dolgozó keresztény testvérekkel találkozni.
További információt a www.komnt oldalon lehet elérni.
Dr. Szemenyei Gabriella
orosházi háziorvos
[av_gallery ids='10419' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']Keresztény orvosok konferenciája
2023. szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg Egerben a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának 26. konferenciáját. Ez a szervezet 1989 óta várja a keresztény gondolkodású egészségügyben dolgozókat, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Különleges elhívás
Manian olyan lelkészfeleség, aki különleges elhívást kapott az Úrtól.
„Háromdimenziós” pillanatkép a Ráckevei kórus látogatásáról
A szombat az Istennel és egymással való találkozás, kapcsolatépítés napja. Bihari Csaba lelkipásztor gyülekezetei, az újbudai és a ráckevei közösség ismét egy olyan alkalommal találkoztak, ahol a lelki feltöltődés mellett a testvéri kötelék szorosabbra fűzése…
Az újbudaiak „egy csónakban eveznek“
Az igazi közösség nem csak szombaton közösség. Ezzel a mottóval vett részt a szüret utcai Újbudai Gyülekezet 38 tagja október 15-én egy közös élménycsónakázásban a Tisza-tavon. Még az sem tántorította el az egymással és a…
Jubileumi istentisztelet a Farmosi Gyülekezet százéves évfordulója tiszteletére
Mintegy száz esztendővel ezelőtt, 1923-ban alakult meg Farmos községben egy kicsiny, adventista közösség, mely Urunknak hála, néhány esztendő leforgásán belül létszámában és a környezetére gyakorolt áldásos hatása tekintetében is jelentősnek mondható gyülekezetté nőtte ki magát.
Segélykoncert az ASI Konferencián
Augusztus végén a rákoskeresztúri Vigyázó Sándor Művelődési Központban tartott ASI Konferencián kapott lehetőséget az ADRA Alapítvány, hogy a rendezvény keretében szervezett segélykoncert kedvezményezettjeként jelenjen meg.
Gyermekprogram az Aroma Fesztiválon
A bihartordai Aroma Fesztiválra kapott meghívást önkéntes csapatunk, ahol a megjelenő gyermekek számára szerveztünk programot. Ügyességi labdajátékok, íjászat és dobójátékok közül választhattak, valamint arcfestésre is volt lehetőség.
ADRA jelenlét a Transzeurópai Divízió által szervezett cserkésztáborban
Ugyan nem az Alapítvány volt a rendezvény fő szervezője, mégis örömmel tettünk eleget a meghívásnak, hogy részt vegyünk a 4 évenként megrendezett Camporee-n, mely az idei évben Sopronban került megrendezésre.
Read MoreNyári táborok az ADRA Alapítvány szervezésében
Az idei nyár sem telt eseménytelenül az ADRA Alapítvány életében. Az időszakot mindig meghatározza a táborok szervezése, melyből az idei évben bőségesen volt. Július 10. és 16. között került megrendezésre a balatonlellei Adventista Konferencia-központban hátrányos…
A hála ünnepe
Kell, hogy legyen az emberek életében egy-egy olyan alaklom, amikor visszatekint egy hosszabb útra. Ilyenkor feledésbe merülnek a nehéz napok, marad a hála és a köszönet, amelynek szavai a 100. zsoltár alapján így hangzottak 2023.…