AdventInfo

Csenger városa Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a román határtól nem túl messze  található. A település kiemelt helyett kapott a megyében, hiszen a város vezetése Makovecz Imre Kossuth-díjas építészt és tervező csoportját hívta meg a belvárosban található közintézmények épületeinek tervezésére. Ebbe a projektbe kapcsolódott be egyházunk is. A belvárostól kissé távolabb eső telken épült fel Makovecz Imre építész tervei alapján az egyház kápolnája. Idén november 20-án lett volna Makovecz Imre 82 éves. Ebből az alkalomból látogatták meg a helyi általános iskola tanulói az adventista kápolnát, így emlékezve meg a magyar organikus építészet legismertebb képviselőjéről. Az épületet Mezei Rózsa Szilvia, szórványgyülekezetünk vezetője mutatta be a felső tagozatos diákoknak és az őket kísérő tanároknak. Az épület egyik érdekessége a bejárati és a hátsó rész nyílászáróinak kialakítása. Ezek egy lombos fát formázó ablakok, amelyek az élet fáját jelképezik. Az építmény négy sarkán lévő bástya és a kápolna belsejében látható 6 óriási tartóoszlop Isten erkölcsi törvényét mintázza. Az előbbiek az Isten és ember közötti parancsolatok, míg az utóbbiak az ember és ember közötti kapcsolat jelképei. A tanulók így egy rövid bibliaismereti órán képet kaphattak hitünkről is. Kívánjuk, hogy ez a kis helyi közösség épüljön olyan szép lelki épületté, mint amilyen szép maga a kápolna épülete is!   Várhelyi Zoltán  

Iskolások látogatása a csengeri adventista imaházban

Csenger városa Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a román határtól nem túl messze  található. A település kiemelt helyett kapott a megyében, hiszen a város vezetése Makovecz Imre Kossuth-díjas építészt és tervező csoportját hívta meg a belvárosban található közintézmények…

Long right arrow Read More

Gyermekbemutató Albertirsán

Ismét gyermekbemutató volt gyülekezetünkben 2017. december 2-án délután, a szolgálatot Cserbik János lelkész végezte. Faludi Tibor és kedves felesége, Éva elhozták néhány hónapos kislányukat, Grétát, hogy Isten áldását kérjék rá.

Long right arrow Read More

Gyerekkuckó Tatán

A Tatai Gyülekezet 2017 őszén egy egészen új vállalkozásba fogott: megkísérelte természetes módon felvenni a kapcsolatot a helyi gyermekekkel, fiatalokkal, mégpedig egy kreatív foglalkozás-sorozat megszervezésével.

Long right arrow Read More

Adventi varázslat Salgótarjánban és Pásztón

Csodálatos adventi koncertnek lehettek a részesei mindazok, akik az első adventi hétvégén úgy döntöttek, hogy szeretnének részt venni – az Adventista Egyház Salgótarjáni Gyülekezetének szervezésében – az 8in1 Singers jótékonysági koncertjén. December 2-án a salgótarjáni…

Long right arrow Read More

Adventi Játszóház Szabadkígyóson

Gyerekzsivajtól volt hangos december 2-án délután a helyi Művelődési Ház Szabadkígyóson, ahol közel negyven nem adventista gyermek és szüleik jöttek el rendezvényünkre, az Adventi Játszóházba. Az adventi időszakra szervezett gyermekprogram kézműves foglalkozást és egy színvonalas…

Long right arrow Read More

Időseket ünnepeltünk Hévízen

Az Idősek napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra a…

Long right arrow Read More

Reformáció Keszthelyen

Ebben az évben minden a reformációról szól. Luther Márton munkássága gyakorlatilag az egész akkori Európára hatással volt, és a mai napig komoly visszhangja van. Az azóta eltelt 500 év nagy idő az emberi történelemben, tekintve…

Long right arrow Read More

A nemzetközi ADRA hírei

A Kurdisztáni ADRA katasztrófa-elhárítási koordinátor, Nikolaus Kirchler jelentése: 2017. november 12-én, 21.00 óra után néhány perccel a Richter skála szerinti 7,3-es erejű földrengést észleltek az iráni-iraki határ mentén. Az epicentrum Sulaymaniyah várostól 78 km-re volt,…

Long right arrow Read More

Az ADRA hazai hírei

2017. október 28-án, az ADRA Jótékonysági Segélykoncertet szervezett a Dunamelléki Egyházterülettel és Pörneki Attila zenei osztályvezetővel együttműködve, a Golgota Közösségi Házban. Délelőtt a Reformáció 500 éves évfordulójának emlékünnepélye volt, délután pedig a nélkülöző iskolások támogatásáról…

Long right arrow Read More

Világíts! Engedd, hogy Isten álma valóra váljon az életedben! – Őszi ifjúsági találkozó

Egyszer volt egy őszi ifi idén (október 20–22.) Debrecenben… Mire emlékszem majd vissza szívesen ebből a pár napból? –   Találkozhattam egy csomó, rég nem látott baráttal – országhatáron túlról is –, és ez mindig…

Long right arrow Read More