AdventInfo

Az egészség és a jóllét előmozdítása az oktatás fejlesztésével és az étkezési lehetőségek bővítésével

2022 szeptemberében a Pacific Union Főiskola (PUC) oktatói, munkatársai és hallgatói együttműködésbe kezdtek az Upper Napa Valley Kék Zóna Projekttel, és közösségi kertészkedésbe kezdtek a Calistoga Junior-Senior Gimnázium területén. Miután az egészségesebb étkezési gyakorlatokat bevezették az egyetemen, az Egyesült Államokbeli Angwinben található adventista főiskola megkapta a Kék Zóna tanúsítványt – közölték az intézmény vezetői.

A Kék Zóna Projekt a Kék Zónák és az Adventista Egészségügyi Szolgálatok Osztálya közötti partneri együttműködés, amelynek célja az egészség és a jóllét előmozdítása az oktatáshoz és az egészséges étkezéshez való hozzáférés növelése révén.  „Hónapokat szántunk arra, hogy a Kék Zónák legjobb gyakorlatait beépítsük a kampuszon levők mindennapi életébe – az egészségre való neveléstől a jobb fizikai környezet kialakításáig –, a PUC hivatalos minősítést kapott a Kék Zónák Projekt iskolákra és nagyobb szervezetekre vonatkozó kritériumai alapján” – mondta Fabio Maia, az Adventista Egészségügyi Szolgálatok Osztálya jótékonysági vezetője. 

Mark Ishikawa, a Kék Zónák operatív és közösségi átalakításokért felelős alelnöke és a PUC egykori hallgatója kiemelte a PUC régóta fennálló elkötelezettségét diákjai, oktatói, munkatársai és kampuszközössége egészsége és jólléte iránt, amely az adventista hagyományban gyökerező egészségtudatos életmódban is megmutatkozik. Ishikawa 2001-ben végzett a PUC-n vallástudományi szakon, majd adventista intézményeknél töltött be vezető pozíciókat, többek között az Egészségügyi Szolgálatok Osztályánál, a Loma Linda Egyetemen és a PUC-n. Legutóbbi szerepköre az Egészségügyi Szolgálatoknál 25 közegészségügyi vezető támogatását jelentette, ahol az egészségfejlesztés rendszer-szintű stratégiáit irányította.

„Legmeghatározóbb éveimet a PUC-n töltöttem, ahol megtanultam a közösség, a cél és az összetartozás értékét. Látni, hogy az egyetem Kék Zóna intézménnyé vált, hihetetlen büszkeséggel tölt el, nemcsak mint Kék Zóna vezető, hanem mint valaki, akinek az élete ott formálódott, épp azon a helyen” – mondta Ishikawa. „Ez az új mérföldkő erre az alapra épít, és megmutatja, hogyan lehet a hitet és az egészséget értelmes, hatékony és maradandó módon összekapcsolni.”

Ralph Trecartin, a PUC elnöke is megosztotta gondolatait a bejelentés után. „Nagy öröm számunkra hogy a Pacific Union Főiskola elérte a Kék Zóna szintű elismerést, amelynek köszönhetően nem egy, hanem három területen is megkaptuk a minősítést: az egyetemi étkezőben, az egyetemi piacon és a kampuszon” – mondta Trecartin, kiemelve azokat a lépéseket, amelyeket a PUC tett az elismerésnek az elérése érdekében. „Szeretnénk, ha közösségünk tagjai nemcsak hosszú, egészséges életet élnének ezen a földön, hanem a jelenben is tartalmasak és színvonalasak legyenek számukra a mindennapok. A Kék Zóna minősítési folyamat olyan értékeket emelt ki, amelyekben mélyen hiszünk, és segített nekünk abban, hogy kampuszunk életét hatékonyabbá és eredményesebbé tegyük.”

A cikk írója: Marina Maher, Pacific Union Főiskola

A cikket fordította: Henter Zsombor

A cikk forrása: https://adventistreview.org/news-releases/pacific-union-college-obtains-a-blue-zone-certification/

Fotó: Pacific Union Főiskola

A Pacific Union Főiskola megkapta a Kék Zóna minősítést

2022 szeptemberében a Pacific Union Főiskola (PUC) oktatói, munkatársai és hallgatói együttműködésbe kezdtek az Upper Napa Valley Kék Zóna Projekttel, és közösségi kertészkedésbe kezdtek a Calistoga Junior-Senior Gimnázium területén. Miután az egészségesebb étkezési gyakorlatokat bevezették…

Long right arrow Read More

A Bahama-szigetek szenátusa elnökének gondolatai a Generálkonferencia Ülésről

J. LaShell Adderley, a Bahama-szigetek szenátusának elnöke több ezer hetednapi adventista taggal és vezetővel együtt vett részt a 62. Generálkonferencia Ülésen St. Louisban (Missouri, USA). Látogatása során reflektált a konferencia témájára: „Jézus eljön. Elmegyek.”

Long right arrow Read More

25 éve tartó szolgálatát ünnepli a Kínai Unió Missziója

A Kínai Unió Missziója (CHUM) hongkongi székhellyel, Kínában, Hongkongban és Makaóban végez missziós munkát 25 éve, küzdve a régió mindenkori kihívásaival. A terület a kínai hívők és a globális egyház közötti hídként fejlődik, miközben a…

Long right arrow Read More

A 2025-ös Generálkonferencia digitális újításai

A Hetednapi Adventista Egyház 2025-ös Generálkonferenciája, amelyet Missouri államban, St. Louisban tartottak, új szintre emelte a világszéles közönség megszólításának megoldásait – nagyrészt az innovatív informatikai és technológiai megoldásoknak köszönhetően.

Long right arrow Read More

Interjút adott Erton Köhler, a GK új elnöke

Július 8-án Erton Köhler, a GK új elnöke interjút adott Luis Andres Henaónak, az Associated Press (AP) nemzetközi hírügynökség munkatársának. A cikk címe: „A Hetednapi Adventista Egyház újonnan megválasztott vezetője reflektál a kihívásokra és az…

Long right arrow Read More

Újjászületés Athénban: A Szentlélek még mindig dolgozik Európában

2023 áprilisának végén és májusának elején az athéni központi hetednapi adventista gyülekezet egy különleges evangelizációs sorozatot rendezett „A Szentlélek ismét eljön Athénba” címmel, amelyet Glenn Aguirre lelkész vezetett az Észak-amerikai Divízióból.

Long right arrow Read More

A 62. Generálkonferencia Ülésszakának lelkiségéről

Uram, „itt vagyok én, küldj el engemet!” (Ézs 6:8) – ezt a szentírási igét idézték legtöbbször a konferencián, ahogy visszaemlékszem, bár nem vezettem statisztikát. Az igehirdetéseknek, áhítatoknak két fő témája volt: Megváltónk, Jézus Krisztus személye,…

Long right arrow Read More

Mennyit ér egy ember?

A 62. Generálkonferencián eltöltött tíz nap során megtekintett sok-sok missziós beszámoló és misszionáriusokkal való személyes beszélgetések rendkívüli módon megerősítettek a hitemben, hogy a Szentléleknek ma is van ereje megszólítani az embert.

Long right arrow Read More

A Hetednapi Adventista Egyház Generálkonferenciáján szerzett tapasztalatok oktatási-tudományos szempontból

A St. Louisban (USA) 2025. július 3–12. között megrendezésre került 62. Generálkonferencia Ülésszak oktatási és tudományos szempontból is számos tanulságot hordozott valamennyi résztvevő számára.

Long right arrow Read More

„I will go” – „Elmegyek”

A Generálkonferencia 62. Ülésén még nagyobb hangsúlyt kapott az „I will go” jelmondat, amely magyarul annyit jelent, hogy „Elmegyek”. A Jézus közeli visszatéréséről szóló másik jelmondattal együtt („Jesus is coming soon”) azonban szinte lefordíthatatlan úgy,…

Long right arrow Read More

Újszülött a gyülekezetben!

Új taggal bővült a Kiskőrösi Gyülekezet: Kertai Márton június 22-én szövetséget kötött Jézus Krisztussal, melyet családja, rokonai, barátai és ismerősei körében ünnepelt meg.

Long right arrow Read More

Dávid és Góliát

Mint mindig most is nagy örömmel és lelkesedéssel készültünk a táborra, ahová most kisebb gyerekek jelentkeztek, mint a korábbi években. Így Dávid és Góliát történetét vettük át velük egész héten.

Long right arrow Read More

Egy asszony, aki nyomott hagyott a világban

Ma 110 éve, július 16-án, hunyt el Ellen G. White. Ő volt minden idők egyik legtöbbet publikáló női keresztény szerzője, akinek életműve nem csak az Adventista Egyházra, hanem a világra is hatással volt.

Long right arrow Read More

Gyulai Frigyesné, szül.: Miterkó Erzsébet

Elhunyt Gyulai Frigyesné, a Hetednapi Adventista Egyház egyik hűséges tagja, aki hosszú éveken keresztül idősgondozóként segítette az egyház munkáját.

Long right arrow Read More

Az olasz város parkot nevez el a Becsületrenddel kitüntetett adventista Desmond Dossról

A helyi adventista közösség által indított kezdeményezés a II. világháború idején erőszakmentes szolgálatáról ismert amerikai katonaorvos öröksége előtt tiszteleg

Long right arrow Read More

Keresztség a veszprémi körzetben, Pápán

Június utolsó szombatján keresztség volt a Pápai Gábor Gyülekezetben. Bertalan Judit testvérünk kötött szövetséget az Úrral. Nagy öröm volt ez a Gábor testvérek számára is, mert 9 éve, amióta Pápán Gábor cigány gyülekezet van, Judit…

Long right arrow Read More

Életem első GK-ja

Megtiszteltetés volt számomra, hogy férjemmel együtt delegáltként részt vehettem a Hetednapi Adventista Egyház 2025. július 3–12. között megrendezett Generálkonferenciáján, az Egyesült Államokban, St. Louis városában.

Long right arrow Read More

A GK a lelátóról

10 évvel ezelőtt San Antonioban a Generálkonferencián különleges meghívott vendégként testközelből tapasztalhattam meg a világegyház szervezeti működését. A naponkénti beszámolók és tervezések mellett a kézikönyv és a működési szabályzók változtatásainak megvitatásánál is jelen lehettem, sok…

Long right arrow Read More

A Generálkonferencia stratégiai terve (2025–2030)

Világegyházunk stratégiai misszióterve „I will go” azaz „Megyek” mottóval került bemutatásra a következő 5 éves ciklusra. Az új terv tükrözi az egyház folyamatos küldetését, amely az evangélium terjesztése és a tagság lelki növekedésének elősegítése az…

Long right arrow Read More

A titkári és a kincstárnoki beszámoló tanulságai

Az elmúlt öt év titkári és kincstárnoki beszámolója izgalmas betekintést engedett egyházunk világszéles működésébe. Mi Európában hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy mekkora is az a közösség, amelyhez tartozunk.

Long right arrow Read More