Gyülekezetünk fennállásának 90. évéről megemlékező jubileumi istentiszteletre gyűltünk össze Székesfehérváron szeptember 23-án. Lelkészünk, Hites Gábor, felolvasta a polgármester, valamint a helyi evangélikus, baptista és református gyülekezetek lelkészeitől érkezett írásos üdvözletet, majd a gyülekezet korábbi lelkészei köszöntötték az egybegyűlteket.
Egerváriné Kökényes Zsuzsa a Zsidókhoz írt levél 10. fejezetéből olvasott: „Ne dobjátok el bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Az igaz pedig hitből él.” Illyés Gyula szép verséből is idézett: „Szívedről s nem a hangodról ismer meg” az Úr. Mayor Zoltán testvér, aki 1971-ben prédikált itt először, hálásan említette, mennyi sok drága lelket merített be. Szívből kívánta, „senki ne gondoljon az ő szívében gonoszt a felebarátja ellen. Csak a hűséget és a békességet szeressétek” (Zak 8:17, 19). Horváth Sándorné, Pötyike, aki a B gyülekezetben szolgált hosszú éveken át, ezt kívánta: „Őrizd meg a rád bízott drága kincset a bennünk lakozó Szentlélek által” (2Tim 1:14) és oszd meg másokkal, add tovább! A néhány éve elhunyt Pásztor Ottó, akit „látogató lelkészként” emlegetettek, özvegyének kedves üzenetét adta át lánya, Koháriné Betti: „Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban” (Zsolt 122:7).
Csitáry-Hock Tamás emlékezett meg a 90 év történetéről, az 1933-as indulásról. Szólt arról is, hogy a Keresztény Advent Közösség fehérvári gyülekezete 2015-ben csatlakozott a Hetednapi Adventista Egyházhoz, majd a két gyülekezet tavalyi egyesüléséről. Verseket, lelkes kórusszolgálatokat, fúvósokat hallgathattunk, majd Ócsai Tamás édesanyja köszöntötte a gyülekezetet, aki férjével 1968-ban érkezett Székesfehérvárra. „Só és fáklya legyen a gyülekezet!” – adta át tanácsát Ócsai testvérnő.
Ócsai Tamás igehirdetésében 1Móz 26:18-at idézte: „Izsák kiásta azokat a kutakat, amelyeket a filiszteusok betemettek.” A korábbi szolgálattevők, hitbeli elődeink tapasztalatainak megbecsülésére bátorította a gyülekezetet, majd idézte a folytatást: „Izsák szolgái azután új kutakat is ástak.” A régiek megtartása mellett szükségesek az új, élő tapasztalatok Istennel. Fontos, hogy lelki otthon legyen a gyülekezet mindenki számára, a fiataloknak és a legkisebbeknek is. Végül Kalocsai Tamás Mózes felemelt karjáról szólt. Isten népe tábor, de egyben család is, aki odafigyel a betegekre, gyengékre, gyermekekre. Isten családja az élő Isten gyülekezete. A délutáni alkalmat múltidézéssel, hálás, örömteli beszélgetéssel töltöttük. Mindeddig megsegített minket az Úr. SOLI DEO GLORIA!
Sasvári Hajnalka
[av_gallery ids='10477,10478,10479,10480,10481,10482,10483,10484,10485,10486' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']
90 éves jubileum Székesfehérváron
Gyülekezetünk fennállásának 90. évéről megemlékező jubileumi istentiszteletre gyűltünk össze Székesfehérváron szeptember 23-án. Lelkészünk, Hites Gábor, felolvasta a polgármester, valamint a helyi evangélikus, baptista és református gyülekezetek lelkészeitől érkezett írásos üdvözletet, majd a gyülekezet korábbi lelkészei…

Jótékonysági futás a 38. SPAR Budapest Maratonfesztiválon
2023. október 14–15. között került megrendezésre Magyarország legnagyobb futó eseménye. Ahogyan már az elmúlt 3 évben, az idén is lehetőséget kaptunk a Budapest Sportirodától, hogy kiállítóként vegyünk részt. Az idei évben is a kenyai oktatás-fejlesztési…

Intézményi tanfolyam Tasson
A Hetednapi Adventista Egyház Idősek Szeretetotthona a fenntartó jóvoltából egy újraélesztéshez szükséges félautomata defibrillátor készülékkel (AED) gazdagodott.

Jelenlét Pont fejlesztése Bojton
Amint az korábbi híradásainkból ismert, a hajdú-bihari Bojt községben komplex település-fejlesztési programot valósít meg az ADRA Alapítvány egy konzorciumi finanszírozás keretében.

Nyitott ajtók napjai
Ha még kétszer-háromszor írok róla, két dolog történhet: vagy közhelyessé lesz, vagy megragad bennünk, hogy az évnek mindig két kiemelkedő időszaka van csupán az evangélium szempontjából: húsvét környéke és karácsony időszaka. Ebben az időben az…

Id. Szilvási József Pécel Város posztumusz díszpolgára lett
2023. augusztus 20-án id. Szilvási József (1923–2011) kitüntető címét – a városi ünnepség keretében – fiai vehették át, abból az alkalomból, hogy az Adventista Teológiai Főiskola és az egyház országos központja 25 év óta működik…

Gondolkodjunk együtt, közösségben!
Szeptember utolsó hétvégéjén közösségi napokat rendeztünk a főiskolán. Szombaton a Péceli Adventista Gyülekezettel együtt tartottuk az istentiszteletet, zenészeik vezettek minket a dicsőítésben, a gyermekek felé is a gyülekezet tagjai szolgáltak gyermektörténettel és korcsoport szerinti foglalkozással,…

Főiskolai tanár munkaköri cím adományozása
2023. május 4-én az ATF Tudományos Tanácsa a 2023/2/4. számú határozatával dr. Kormos Erik főiskolai docens részére főiskolai tanári cím adományozását javasolta az alábbiakra tekintettel.

Jótékonysági hálaadó koncert
2023. szeptember 30-án a Terézvárosi Gyülekezetben járt a Dél-balatoni Advent Kórus, akik már a délelőtt folyamán is színessé tették szolgálatukkal az istentiszteletet, délután pedig a Terézvárosi Gyülekezet Kórusával közösen egy Aratási hálaadó jótékonysági koncert került…

Egészségnap a Budapesti Módszertani Szociális Központban
A BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei) minden évben egészségnapot tart több mint 500 dolgozójának. Idén október 4-én került sor a programra. Ez az év viszont annyiban volt különleges, hogy a különböző lehetőségek között…

Ennyi véletlen, nem véletlen!
Elszökött. Munkát, hazát hátrahagyva bevándorlóvá vált. Szakmai és vállalkozói sikerei kettéváltak, olyannyira, hogy vállalkozása tönkrement. Még abban az évben agyvérzést kapott, fél oldala lebénult. Csodával határos módon, rövid időn belül felépült, visszanyerve munkakedvét is. Egy…
Isten missziója a mi missziónk
Már egy éve, hogy fiatal lelkészek és lelkes önkéntesek egy csoportja, uniós és egyházterületi jóváhagyással újraindította a korábban nagy népszerűségnek örvendő Gondolatébresztő Ifjúsági Bibliatanulmányt. Az új felállásban már negyedik negyedéve megjelenő anyag, az évtizedes hagyománynak megfelelően a „felnőtt” szombatiskola szerkezetét követi, de mégis új, fiatalosabb megvilágításban és formában dolgozza fel a mindenki számára jól ismert…
Read More
Keresztség Újbudán
Az Újbudai Gyülekezet két új családtaggal bővült 2023. szeptember 30-án, amikor Takács Erzsébet és fia, Csákány Loránd kötött szövetséget az Úrral. Erzsike évek óta az Újbudai Gyülekezetben szolgál töretlen energiával. Nem telik el úgy szombat,…

„Farkasok báránybőrben!”
Minden év novemberében tartja Magyarországon a Női Szolgálatok Osztálya az Erőszakmentes napot, mert az adventisták NEM-et mondanak az erőszakra. Az Enditnow egy globális kampány, amely szeretné felhívni az emberek figyelmét az egymás ellen elkövetett erőszakra.…

Keresztény orvosok konferenciája
2023. szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg Egerben a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának 26. konferenciáját. Ez a szervezet 1989 óta várja a keresztény gondolkodású egészségügyben dolgozókat, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Különleges elhívás
Manian olyan lelkészfeleség, aki különleges elhívást kapott az Úrtól.

„Háromdimenziós” pillanatkép a Ráckevei kórus látogatásáról
A szombat az Istennel és egymással való találkozás, kapcsolatépítés napja. Bihari Csaba lelkipásztor gyülekezetei, az újbudai és a ráckevei közösség ismét egy olyan alkalommal találkoztak, ahol a lelki feltöltődés mellett a testvéri kötelék szorosabbra fűzése…

Az újbudaiak „egy csónakban eveznek“
Az igazi közösség nem csak szombaton közösség. Ezzel a mottóval vett részt a szüret utcai Újbudai Gyülekezet 38 tagja október 15-én egy közös élménycsónakázásban a Tisza-tavon. Még az sem tántorította el az egymással és a…

Jubileumi istentisztelet a Farmosi Gyülekezet százéves évfordulója tiszteletére
Mintegy száz esztendővel ezelőtt, 1923-ban alakult meg Farmos községben egy kicsiny, adventista közösség, mely Urunknak hála, néhány esztendő leforgásán belül létszámában és a környezetére gyakorolt áldásos hatása tekintetében is jelentősnek mondható gyülekezetté nőtte ki magát.

Segélykoncert az ASI Konferencián
Augusztus végén a rákoskeresztúri Vigyázó Sándor Művelődési Központban tartott ASI Konferencián kapott lehetőséget az ADRA Alapítvány, hogy a rendezvény keretében szervezett segélykoncert kedvezményezettjeként jelenjen meg.