Az egyik – ha nem a legszebb – nap mindenki életében, amikor örök szövetséget köt az Úrral. Március 30-án kedves idős testvérnőnk, Finta Istvánné, de ahogy a Sándorfalvi Gyülekezet ismeri, Jutka néni is megtette ezt a lépést. Hosszú évek „munkája” hozta meg gyümölcsét, amikor átadta életét Krisztusnak.
Jutka néni kedves ismerősei is részt vettek az áldásos alkalmon, támogatva döntését. Imádkozzunk Jutka nénivel együtt azért, hogy egy napon ők is beléphessenek a keresztelő-medencébe!
A bemerítés után többen is jelezték szándékukat, hogy szeretnék ezt a példát követni, így a közeljövőben hamarosan újabb két keresztségi alkalom is lesz Sándorfalván.
Purákné Kis Bettina



Keresztségi ünnepély
Az egyik – ha nem a legszebb – nap mindenki életében, amikor örök szövetséget köt az Úrral. Március 30-án kedves idős testvérnőnk, Finta Istvánné, de ahogy a Sándorfalvi Gyülekezet ismeri, Jutka néni is megtette ezt…

Áldáskérő istentisztelet Sándorfalván
Ismét csodás alkalmunk volt Sándorfalván, hiszen március 30-án a Papdán család legifjabb tagját, Rubent köszönthettük a gyülekezetünkben. Az áldáskérő istentiszteleten a gyülekezet apraja és nagyja is kivette a részét szolgálatok terén, az igei gondolatokról pedig…

Gyermekkórus-találkozó
Immáron második alkalommal került megrendezésre a Terézvárosi Gyülekezetben a gyermekek kórustalálkozója 2024. április 13-án. A szervezők célja ezzel a rendezvénnyel, hogy a gyermekeket buzdítsák, segítsék a gyülekezeti szolgálatokra, illetve a velük való foglalkozás, zenei nevelés…

Bach Mindenkinek Fesztivál és jótékonysági koncert
A „Bach Mindenkinek Fesztivál” egy országosan megrendezése kerülő, ingyenesen látogatható komolyzenei programsorozat, amelynek keretében a Terézvárosi Gyülekezet immár harmadik éve tartott koncertet, 2024-ben március 23-án.

Barátság kupa Sándorfalván
A nap mottója: ,,Az az indulat legyen bennetek…˝ (Fil 2:5), úgy az élet számos területén, mint a focipályán kiválóan alkalmazható. A játékosok is erre törekedtek a sándorfalvi Barátság kupán, február 18-án.

Szakmai személyiségfejlesztő tréningek az Adventista Teológiai Főiskolán
Megbetegítő és gyógyító konfliktusok címmel 3 napos szakmai személyiségfejlesztő tréninget tartott az Adventista Teológiai Főiskola 2024 márciusában. A képzés vezetője Ferenczi Zoltán kiképző tréner, addiktológus, teológus lelkész.

Lelkigondozás és közösségépítés az Adventista Teológiai Főiskolán
A 2024/2025-ös év őszi félévében ismét elindul a Kapcsolatépítő és Konfliktuskezelő Szakirányú továbbképzés, amely az egyházterületek és a főiskola együttműködésével jöhetett létre, és nagy érdeklődésre tett szert az előző évben.

Lelkigondozói csoport az Adventista Teológiai Főiskolán
EGYÜTT KÖNNYEBB! lelkigondozói csoport indult a főiskolán 2023 őszétől. A csoportba azok jelentkezését vártuk, akik szerettek volna egy olyan közösséghez tartozni, ahol megismerhetik erőforrásaikat, és kötetlenebb formában megtanulhatnak kapcsolódni másokhoz, megtapasztalva a feltétel nélküli elfogadás…

Raktárürítés az ADRA Alapítványnál
Az év első hónapjai sok civil szervezetnél kezdődnek a készletek átvizsgálásával. Így történt ez a mi esetünkben is. A korábbi projektekből megmaradt adományokat összesítettük, illetve az időközben érkezett felajánlásokat is rendszereztük, így április hónap folyamán…

Újraélesztés és defibrillátor-használat oktatása az ADHSZK intézményeiben
Az Adventista Diakóniai Humán Szolgáltató Központ intézményei AED, azaz félautomata defibrillátor készülékekkel gazdagodtak a 2023-as évben. Az életmentést szolgáló berendezések manapság egyre elterjedtebbek a különféle közintézményekben, közösségi terekben, megtalálhatók már bevásárlóközpontokban, önkormányzatoknál, orvosi rendelők közelében.

Élet lehelete program Tiborszálláson
A tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola régóta tagja az ADRA Alapítvány gyermekvédelmi intézményrendszer-hálózatának. A korábbi években a gyermekek nyári táboroztatásán kívül helyi programok megvalósításában is segédkeztünk és az oktatás-fejlesztésben is támogattuk az intézményt.

A kenyai oktatás-fejlesztési program folytatása 2024-ben
A 2021-ben Kenyában elindult oktatás-fejlesztési programunk kapcsán a korábbiakban több alkalommal is beszámoltunk már. A projekt folyamán fogyatékossággal élő és különleges igényű gyermekek oktatásba történő bekapcsolását tűztük ki célul Kenya egy különösen érintett megyéjében, Migoriban,…

A soha ki nem fogyó áldás
Collonges (ejtsd: Kolonzs) egy alig 2200 lakosú francia falu. Fekvése gyönyörű, ahogy elterül, vagy inkább szétterül a meredek hegyoldalon csak egyet mondhat az ember: festői. Letekintve a hegyoldalról Genfet láthatjuk, amely gyakorlatilag a szomszédságában fekszik,…

Az Adventista Teológiai Főiskola felvételi tájékoztatója a 2024–2025-ös tanévre
Teológus alapképzésre olyan érdeklődők jelentkezését várjuk, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, és Isten megértéséhez és megismeréséhez, a kereszténység tanításához, a Biblia tanulmányozásához tudományos ismereteket szeretnének gyűjteni. Az alapképzés hároméves.

Idegenben hazataláltak
Az elmúlt szombaton, 2024. március 9-én a Terézvárosi Gyülekezetben egy kínai házaspár kötött szövetséget az Úrral, akik már Kínában is jártak keresztény közösségekbe, de Magyarországra költözve találtak rá igazi helyükre, az adventista kínai csoportban.

Nemzetközi szombat a központi gyülekezetben
Hálásak vagyunk, hogy szombatról szombatra megtapasztalhatjuk, hogy „mindnyájan Isten gyermekei vagyunk Krisztus Jézusban”, mégis mások és különlegesek. A terézvárosi gyülekezeti közösség két gyülekezetalapító csoportnak ad otthont, a kínai és a nemzetközi testvéreknek, illetve egy kisebb…

Gyermekbemutató istentisztelet Újbudán
A márciusi hónapban a Sándorfalvi Gyülekezet látogatása után ismét egy kifejezetten áldásos és megható szombati alkalmon vehetett részt a közösség.

Cserkész szombat és keresztség Zuglóban
Nagy izgalommal készültek a zuglói cserkészek a szombatra február 24-én! Mindenki felvette az egyenruháját, nyakkendőjét, cserkészpólóját. Három kiscserkész őrs készült (Őzike őrs, Gepárd őrs, és a legfiatalabb őrsünk, a Fekete párducok) szolgálatokkal, énekkel, zenével, prózával,…

Ellen G. White nap az orosházi körzetben
Áldásos alkalomra gyűlhettünk össze 2024. március 2-án az Orosházi Gyülekezet imaházában. Körzeti napunk nagyszabású rendezvényére Restás László lelkipásztor öt gyülekezetének (Orosháza, Kondoros, Medgyesegyháza, Nagyszénás és Szarvas) tagjai, mintegy 130-an érkeztünk meg, és kedves testvérek csatlakoztak…

Testi-lelki táplálék
Hálát adunk az Úrnak, amiért 2024. március harmadik szombatján (16-án) eső- és szélmentes időt adott, hogy így az Égiek által védett körülmények között, az istentiszteleti alkalom után Debrecen három helyszínén meleg ételt oszthattunk a rászoruló,…