Missziós képzés a Dunamelléki Egyházterületen
2025. március 29-én, szombaton többen voltunk, akik nem a saját gyülekezetünk felé indultunk el, hanem Budapest hűvösvölgyi részére. Missziós képzésre mentünk, amelyet a Dunamelléki Egyházterület szervezett, de aktív támogatóként ott volt a Magyar Unió Ifjúsági Osztálya Palotás Kristóf ifjúsági vezetővel és lelkesen éneklő fiataljaival, Ócsai Tamás, a Magyar Unió elnöke, illetve Hegyes-Horváth Géza, a Tiszavidéki Egyházterület vezetője is. A napot előkészítő lelkészekből álló munkacsoport szeme előtt az a cél lebegett, hogy lehetőséget teremtsünk egy olyan összejövetelre, ahol Krisztus van a középpontban, és a misszió a fókuszban, de nemcsak elméleti szinten, hanem gyakorlatilag is. Éppen ezért meghívtunk minden lelkészt, a gyülekezetek bizottságait és missziós lelkületű testvéreit is. A végeredmény magáért beszél. 250-en voltunk jelen.
A Generálkonferencia célkitűzései közé tartozik az is, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy minden gyülekezeti tag megtalálja a területet, ahol szolgálgat, és megoszthatja az evangélium jó hírét másokkal. Ennek szellemiségében hirdettük meg ezt a képzést is. Meghívott előadónk, Anthony WagenerSmith, a Transzeurópai Divízió Misszió Osztályának vezetője egy új szemlélettel közelítette meg a témát. ,,A misszió összetörtségünk tudatosításával kezdődik” – mondta, és saját tapasztalatok által bemutatta, hogy a misszió sikerességének a titka nem a kiválóságunkon múlik, hanem sokkal inkább annak tudatosításán, hogy Krisztus nélkül semmit sem tehetünk. Alázattal Isten elé járulni, és engedni, hogy vezessen, használjon – ez az eredményes misszió titka. Az előadó 3 rövid előadást tartott az előkészítés, magvetés és ápolás témaköreiben, majd kérdéseket intézett a munkacsoportok felé, és arra biztatta a jelenlévő gyülekezeteket: fogalmazzanak meg konkrét lépéseket, amelyeket magukkal visznek, és amelyekkel el is indulhatnak egy újabb missziós projektben. A vállalásokat egy internetes felületre fel is töltötték.
Az egyházterület vezetősége elkötelezte magát amellett, hogy nemcsak támogató hátteret, hanem konkrét segítséget biztosít azoknak a gyülekezeteknek, akik ezt kérik. A nap végén, Kalocsai Tamás, a Dunamelléki Egyházterület elnöke felajánló imájában Isten elé vitte ezeket a célokat, és kérte az Ő vezetését, áldását. A képzést magyar missziós tapasztalatok tették még hitelesebbé: Ömböli Krisztián, a Lelki Betérő missziós tevékenységéről számolt be, amely egyházunk Sziget fesztiválon végzett szolgálata, Stramszki István az internetes misszióban szerzett tapasztalatairól, Hites Gábor pedig a missziós kiscsoportos szolgálat magyarországi tapasztalatairól beszélt. A nap hangulatába, impulzusaiba a helyszínen készült képek és rövid interjúk által nyerhetünk betekintést. Az előadásokról hangfelvétel készült, amely nemsokára elérhető lesz, így azok a testvérek is meghallgathatják, akik nem tudtak a képzésen részt venni. Köszönjük Istennek ezt a lehetőséget, és bízunk benne, hogy a Duna Missziónak lesz folytatása!
Árvai Pálma
Interjú Anthony WagenerSmithel, a Duna Missziós Képzés előadójával Rövid interjú a konferencia résztvevőivel. |
Forrás: DET Hírháló











Összetörtség vagy kiválóság?
2025. március 29-én, szombaton többen voltunk, akik nem a saját gyülekezetünk felé indultunk el, hanem Budapest hűvösvölgyi részére. Missziós képzésre mentünk, amelyet a Dunamelléki Egyházterület szervezett, de aktív támogatóként ott volt a Magyar Unió Ifjúsági…

Missziókonferencia 2025
Bárcsak átadhatnánk nektek azt a lelkesedést, amely bennünk megjelenik, amikor az idei Missziókonferenciára gondolunk. Nemcsak a balatoni nyár gondolata tölti el melegséggel a szívünket a hosszú tél végén, hanem az idei konferencia témája is, amely…

ADRA segély Mianmarban a halálos földrengés után
Március 28-án 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Mianmart, amely több mint 2000 ember halálát okozta és kiterjedt pusztítást végzett. Az epicentrum Sagaingban volt, és a rengéseket Thaiföldön, Kínában és Indiában is érezni lehetett.

A Transzeurópai Divízió is készül a 62. Generálkonferenciai Ülésre
A Hetednapi Adventista Egyház 62. Generálkonferenciai (GK) Ülése 2025. július 3–12. között kerül megrendezésre St. Louisban, Missouri államban. Az ötévente megtartott globális eseményen az egyház vezetői, küldöttei és tagjai gyűlnek össze, hogy fontos ügyekben szavazzanak…

„József, az álomlátó” színdarab
A tiszavasvári színjátszó kör 2012-ben indult. A szereplők összetétele nagyon változatos. Elsősorban a Tiszamenti Emberek Lelki Segítő Egyesületének a kliensei, dolgozói és hozzátartozóik.

Isten valóságában élni
Március 15-én regionális ifjúsági nap és a soron következő FEL! alkalom került megrendezésre Debrecenben. Az ifjúsági napot az „Isten valóságában élni – Elfogadás. Felismerés. Megérkezés.” témára építettük, megerősítve a résztvevőkben: Isten hív, hogy az Ő…

Üzenet a gyülekezeti bizottságoknak: Van jobb módja a gyülekezeti létnek?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyülekezet. (Nem árulom el a nevét és a helyét, de a történet igaz. Egyébként eléggé hasonlít sok más történethez szerte az országban ahhoz, hogy ne lehessen felismerni.)

Mikroközösségek – Bizalmi kapcsolatok és hitelesség
A Dél-csendes-óceáni Divízió (SPD) 2025-ös Digitális Tanítványság Konferenciáján mintegy 110 hetednapi adventista kommunikátor gyűlt össze kilenc országból, hogy megtanulják, hogyan használhatják fel a legújabb digitális eszközök erejét és építhetik be azokat Jézusért végzett szolgálatukba.

„They Also Served”: A podcast az adventista történelem női szereplőinek elveszett történeteit tárja fel
Dr. Heidi Olson Campbell adventista történész podcastje az adventista történelem női szereplőinek elveszett történeteit tárja fel. A podcast, They Also Served (Ők is [Istent] szolgálták) tizenkét epizódban, részletesen mutatja be több hihetetlen nő történetét, akiknek…

Ahol Ukrajna és Oroszország már békét kötött
Béke uralkodik a kis clevelandi templomban, ahol az orosz és ukrán hívők egymás mellett térdelve imádkoznak, dacolva a hazájukat megosztó háborúval. Ez az egyedülálló gyülekezet együtt énekel, imádkozik, tanul.

Páskulyné Kovács Erzsébet születésének 100. évfordulója
Örömmel értesítelek benneteket, hogy közeledik Páskulyné Kovács Erzsébet keresztény költőnő születésének 100. évfordulója. E jeles alkalomból a Debreceni „A” Gyülekezet nevében szeretettel küldöm gyülekezetünk meghívóját egy emlékünnepségre, ahol közösen idézzük fel életét és munkásságát.

Testi és lelki egészség egy mozgó rendelőben
Az elmúlt hétvégén (2025. 03. 16-án) megrendezésre került a MLEK (Mozgó Lelki és Egészség Központ) képzése Hajdúböszörményben, amelyen kb. 45 fő vett részt. Ez egy egész napos esemény volt változatos, tanulságos előadásokkal, valamint véleményem szerint…

Duna Missziós Nap – új videók!
A Duna Missziós Nap új helyszínen kerül megrendezésre: 1021 Budapest, Hárshegyi út 5–7. További részletek az alábbi plakáton!

Advent Kiadó – könyvajánló
Szeretettel ajánljuk a jelenlegi negyedévi tanulmány szerzőjének könyvét akciós áron, lásd az Advent Kiadó ajánlatát!

Beszámoló a Tábortűz Adventista Cserkészközösség 2024. évi tevékenységéről
A Tábortűz a vallásos, de egyházakhoz közvetlenül nem kötődő Magyar Cserkészszövetségen belül azoknak a csoportja, akik kifejezetten törekszünk hetednapi adventista identitásunk megélésére és továbbadására cserkészmunkánk során.

Találkozó Pécel város vezetőivel és az Adventista Egyház képviselőivel
Március 18-án egy nagyon fontos és produktív találkozón vettek részt Pécel város vezetői, dr. Kővári Alexandra polgármester, valamint Perger Krisztina alpolgármester az Adventista Egyház központjában.

Különleges istentisztelet
Ma különleges istentiszteletet tartottak a Sagunto-i adventista gyülekezetben, ahol apák napját ünnepeltek. A cserkészek szolgálata meleg, családias hangulatot teremtett.

Hogyan kapcsolódik a hit és a személyiség?
Az Európai Adventista Teológusok Konferenciáján drs. Horváth Péter saját kutatásának eredményeit mutatta be, amelyben azt vizsgálta, milyen kapcsolat van a hitfejlődés és a személyiségzavarok között.

Digitális kihívások és spanyol ízek
Családi ebéd? Igen. Majdnem 90 fős lelki közösség gyűlt össze az ünnepi asztal körül. A teológusok sem csak igével élnek, különösen, ha Spanyolországban értekeznek.

Szabadkán
Örömmel vettem részt a Kék Zónák Plusz előadás-sorozatban Szabadkán, ahol az egészséges közösségek jellemzőiről és a közösségi élet egészségőrző hatásáról beszéltem.