AdventInfo

Peter-Bo Bohsen szeret örülni. Az öröme fertőző, és terjesztette is szorgalmasan a nyáron szerbiai, norvégiai, dániai, nagy-britanniai és lengyelországi cserkésztáborokban. A Transzeurópai Divízió újdonsült cserkészigazgatójaként magas szintű tudásával gazdagította a résztvevőket mind a gyakorlati cserkésztudás, mind a kereszténység gyermekek és fiatalok számára valódivá és gyakorlativá tétele terén. Szerbiában a nagytábor lelki vezetője volt, emellett elkápráztatta a résztvevőket cserkésztudásával, mindenfélét építve pusztán fa és kötél használatával. Dániában ő volt a motorja a 800 fős skandináv nagytábornak. Wales-ben, a Brit Unió nagytáborában a reformáció korába repítette vissza a 800 résztvevőt egy éjszakai játékban, amely során számos akadályt legyőzve Bibliákat kellett csempészniük, hogy terjesszék az evangéliumot. [caption id="attachment_1692" align="aligncenter" width="1024"]Körhinta fából és kötélből a szerbiai nagytáborban Körhinta fából és kötélből a szerbiai nagytáborban[/caption]
Miért teszi ezt?
„Van egy csomó ötletem, és megvalósítom őket. Azt gondolom, hogy megosztva őket másokkal, nekik még jobb ötleteik születnek. És minél érdekesebbé tesszük a cserkészetet, annál több fiatal kezd el cserkészkedni, ami által – reményeink szerint – közelebb tudjuk őket hozni Istenhez.” [caption id="attachment_1694" align="aligncenter" width="990"]Titus, egy brit cserkészcsapat őrsvezetője Titus, egy brit cserkészcsapat őrsvezetője[/caption] Titus érti ezt. Mióta az eszét tudja, cserkészkedik, helyi táborok, országos és nemzetközi nagytáborok résztvevője. Saját csapatában most kezdett el vezetőként dolgozni. „Ez nemcsak arról szól, hogy összejövünk. Minden tábornak üzenete van” – magyarázza, majd fejből idézi a legutóbbi 5 nagytábor jelmondatait. A táborban az ott folyó tevékenységet élvezi, de haza az áhítatok egyszerű, Krisztus-központú üzenetét viszi. [caption id="attachment_1695" align="aligncenter" width="1200"]Nathan Stickland táborparancsnok a tábor jelmondatát hangsúlyozza: „Krisztushoz horgonyozva” Nathan Stickland táborparancsnok a tábor jelmondatát hangsúlyozza: „Krisztushoz horgonyozva”[/caption] Ez a fontos Nathan Stickland táborparancsnoknak és csapatának is. Nagyon szereti az összes tevékenységet, de egyetért Titusszal abban, hogy a tábor végső célját az istentiszteletek adják. A jelmondathoz kapcsolódóan több régi horgonyt kiraktak a tengerpartra, ezzel is felhívást intézve a táborlakókhoz, hogy ők is horgonyozzanak le Krisztushoz. És ez úgy tűnik, sikerült is. [caption id="attachment_1696" align="aligncenter" width="800"]Peter-Bo Bohsen, a Transzeurópai Divízió cserkészigazgatója Peter-Bo Bohsen, a Transzeurópai Divízió cserkészigazgatója[/caption] Bohsen álma, ahogy a tedNEWS video riportjában is kifejti, hogy Európa-szerte fejlessze a cserkészek tudását, és hogy azzal egymás programjait támogassák, összefoglalva, hogy Európát „kisebbé” tegye. „Öröm fiatalokkal dolgozni, és öröm megadni nekik a lehetőséget a munkára, és látni, ahogy a kis dolgok, amiket átadtál nekik, bennük és általuk nagyra nőnek” – mondja. Mottója: „Fontos, hogy cserkészként és cserkészvezetőként örömöd legyen, mert ha öröm van benned, és azt megosztod a gyerekekkel, többet tanulnak.” Amikor ezt az öröm-koncepciót firtatjuk, mosolyog: „Ez jó öröm. Keresztény öröm. Ezzel az örömmel gyerekeket hozunk Istenhez.”

Victor Hulbert, tedNEWS

Forrás: http://ted.adventist.org/news/953-fnding-faith-through-fun
Peter-Bo istentiszteletet tart Szerbiában

Öröm, ami hitre vezet

Peter-Bo Bohsen szeret örülni. Az öröme fertőző, és terjesztette is szorgalmasan a nyáron szerbiai, norvégiai, dániai, nagy-britanniai és lengyelországi cserkésztáborokban.

Long right arrow Read More

Jó példa a házasságban

2016. augusztus 13-án ünnepelte 40. házassági évfordulóját a Szabó házaspár.

Long right arrow Read More

Újfehértón járt a Psalmus zenekar

2016. július 22-én érkezett gyülekezetünkbe Erdélyből a Psalmus zenekar. A Józsa Zoltán lelkész testvér vezetésével működő mandolin együttes két éve alakult a vajdaszentiványi lelkészi kerület fiataljaiból.

Long right arrow Read More

Látogatás Nagyváradon

016. augusztus 13-án reggel sokan gyülekeztünk a gáborjáni imaház előtt. Kicsik és nagyok, testvérek és vendégek negyvenen indultunk el, hogy közösen ünnepeljük a szombatot a Nagyváradi magyar adventista gyülekezettel.

Long right arrow Read More

Ifi keresztség Nemesvámoson

Július 16-án keresztségi istentiszteletre gyűltünk össze a nemesvámosi gyülekezet falai között. A veszprémi körzet tagjai számára várakozással teli alkalom volt ez a szombat, hiszen hat testvérrel gazdagodott közösségük. Hencsel Józsefné, Kövesi Anna, Kövesi Dorka, Pásztor…

Long right arrow Read More

Biblia- és kézműves tábor Lovasberényben

2016. július 11–16. között rendeztük meg Biblia- és kézműves táborunkat immár 17. alkalommal. Idén 60 gyermek vett részt, akiket 5 csoportba osztottunk el, korosztályok szerint. 20 tanító, segítő, konyhai szolgálatokat ellátó és kézművesfoglalkozás-vezető dolgozott azon,…

Long right arrow Read More

„Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget!” (Jel 14:7)

A Hetednapi Adventista Egyház Generálkonferenciája az Adventista Misszió Intézménye alatt szolgáló Világszéles Zsidó-Adventista Barátság „Imádjuk Őt!” címmel rendezett konferenciát Párizsban 2016. július 13. és 16. között.

Read MoreLong right arrow

A Geszti-Mezőgyáni misszió hírei

Az elmúlt nyári időszakban sok minden történt a két Békés megyei település közös adventista közösségében. 2016. július 16-án délelőtt keresztségi istentiszteletre gyűltünk össze a geszti imaházban. Gyöngyösi Jánosné Ica néni kötött szövetséget Megváltó Jézusával.

Long right arrow Read More

Felvirágzott a ReményPont!

Az egyszeri kertész kapott néhány virághagymát a szomszédjától, amiket aztán elültetett a kertjében. Néhány év elteltével a virághagymák bőven megszaporodtak, és a kertész földjén egyre nagyobb területet foglaltak el.

Long right arrow Read More

„Új esély”, amely mindenkit megillet

Szarvas Attila alpolgármester fővédnökségével nagyszerű filmbemutatóra került sor kerületünkben, a pestszentlőrinci Rózsa Művelődési Házban 2016. június 25-én, a Hetednapi Adventista Egyház helyi gyülekezeteinek szervezésében. A felekezetközi film címe: „Új esély”.

Long right arrow Read More

Kórustalálkozó és presbiterszentelés Orosházán

2016 nyarát egy megyei kórustalálkozóval kezdtük meg Orosházán. Az énekszótól hangos eseményen jelen volt a Tiszavidéki Egyházterület elnöke, Hegyes-Horváth Géza, aki úgy a délelőtti, mint a délutáni alkalmon hirdette az Igét.

Long right arrow Read More

Először jár Magyarországon a Generálkonferencia gyermekosztályának vezetője!

Kiváló lehetőséget kínálunk minden szülőnek, gyermektanítónak, lelkipásztornak és gyermekszolgálatok iránt érdeklődőnek július 14. és 17. között egy sokoldalú, interaktív képzés keretében. E fontos szolgálati terület nemzetközi vezetői lesznek a vendégeink.

Long right arrow Read More

A Reménység Evangelizációs Központ (REK) legújabb hangfelvételei

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Reménység Evangelizációs Központ (REK) legújabb hangfelvételeit.

Long right arrow Read More

Szomjazol-e az élő vízre?

2016. június 18-a a Női Szolgálatok kiemelt napja volt Nagykanizsán. A készülő testvérnők közül, Tokics Marika tárlatvezetést tartott számunkra a Női Szolgálatok mibenlétéről, fontosságáról és megéléséről.

Long right arrow Read More

A menekültek nemzetközi világnapja

2016. június 18-án az egész világon számos adventista gyülekezetben a menekültekről, a háborúk sújtotta övezetekből otthonaik elhagyására kényszerülő néptömegekről emlékeztünk meg. Hívő keresztényként minden embertársunk mellé oda kell állnunk, aki bajban van!

Long right arrow Read More

Presbiterszentelés Veszprémben

A nagy létszámú gyülekezetek életében kiemelt jelentősége van annak, hogy megfelelő számú helyi tisztségviselő forgolódjon az evangélium szolgálatában. Ezért mindig örvendetes, amikor a gyülekezetben helyi vezetőket, persbitereket iktathatunk be a szolgálatba.

Long right arrow Read More

Azt tudod felhasználni, amit Istentől már megkaptál…

2016. június 11-én került megrendezésre a Tabi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében az Egészség Expo Tab városában, ahol nágocsi csapatunk az érdi testvérekkel karöltve képviseltette magát az ADRA és a Hetednapi Adventista Egyház színeiben.

Long right arrow Read More

Hitmélyítő konferencia Kiskőrösön

2016. június 4-én Kiskőrös adott otthont a régió Hitmélyítő konferenciájának. Nagyjából 150 kedves testvérrel ünnepeltünk közösen ezen a szombaton. Igen nagy örömünkre szolgált, hogy a gyermek-szombatiskolai foglalkozásokon is minimum 50 kisgyermeket köszönthettünk.

Long right arrow Read More

ASI Pályázati felhívás

Az ASI Magyarország Egyesület meghirdeti tizedik pályázatát. Az egyesület tagjai olyan laikus testvérek, akik vallják és gyakorolják az adventista elveket, vagy az üzleti életben vagy saját vállalkozásukban dolgoznak, vagy egy szakma elismert képviselői, vagy önfenntartó…

Long right arrow Read More

„Egy hegyen, egy kereszten, egyetlen szent Ember szerzett kegyelmet elveszett embereknek…”

2016. május 7-én az ország számos gyülekezetében 141 fiatal újra megmérettetésnek vetette alá biblia-ismeretét. 46 egyéni és 95 csapatversenyző János evangéliuma alapján kapott 10, összesen 60 perc alatt megoldandó feladatot, melyek között a címben szereplő…

Long right arrow Read More