Amikor a misszió új(ra) értelmet nyer…

A Sátoraljaújhelyi Gyülekezet egyik jellemzője, hogy mindig megtalálja a rendkívüli lehetőségeket a misszióra. Ennek egy szép példája volt a december 15-i szombat!

A délelőtti prédikációban dr. Kormos Erik arra helyezte a hangsúlyt, hogy a misszió akkor nyer igazán értelmet, ha a szent hely találkozik a szent idővel. A szombat a szent idő, a szent hely pedig bárhol lehet, ha ott Isten jelenlétébe tudjuk vonni az embereket: ez a jelenlét több mint emberi közösség, klub vagy teadélután. Ott Isten van jelen!

A délutáni órában, mindezek jegyében, a Sárospataki Református Gimnázium 12/A osztálya érkezett hozzánk felekezetlátogatásra, hogy részt vegyenek az istentiszteletünkön, és elvegyék az áldást Isten kezeiből, amit ezúttal is bőven osztott. Az elmúlt években ez már a harmadik alkalom volt, hogy egy-egy teljes gimnáziumi osztály látogatott el hozzánk, jobban megismerni az általunk hirdetett evangéliumot.

Este véget ért egy 10 részes evangelizációs sorozat, „Mi hiszünk a halál előtti életben, higgyen Ön is!” címmel. A záró alkalmon az evangelizációs programot ismét a Ker-Songs együttes szolgálata gazdagította!

Kívánunk gyülekezeteinknek ilyen áldásokban gazdag szombatokat, amit a minőség, a felkészülés és a tenniakarás jellemez! Ennek pedig hatása van a gyülekezet légkörére is. Kívánjuk, hogy egyre többen tapasztaljak meg Istenünk gazdag áldásait, amelyeket még nem adott meg számunkra!

 

SDG