Entries by Árvai Gergely

Hozzá tartozom!

Regionális ifjúsági nap Orosházán Ezzel a címmel rendezték meg 2016. április 9-én az orosházi Regionális ifjúsági napot. Az alkalomnak – amelyen mintegy ötven fiatal vett részt –, az Orosházi Gyülekezet adott otthont. Ezúttal is szeretnénk megköszönni vendégszeretetüket és kedvességüket! Az örömteli nap egy szokatlan, újszerű elemmel indult: egy ifjúsági úrvacsorával, amit Csizmadia Róbert lelkész tartott. […]

Húsvéti séta Kecskeméten

2016. március 27. vasárnapra HÚSVÉTI SÉTA címmel interaktív missziós programot hirdettünk meg Kecskemét központjába. Ez igazán megmozgatta a gyülekezet apraját-nagyját, sőt még az országos ifin résztvevőkre is izgalmas és felelősségteljes feladatok vártak. Jézus ma is él! Ez volt a húsvéti séta üzenete. A felállított 7 nagy sátor Jézus életének 7 kiemelkedő eseményét jelenítette meg a […]

Dunaújvároson ilyen még nem volt

Március 26-án a kis, 8 tagú gyülekezetünk létszáma 26 főre emelkedett. Jöttek a szabadegyetemről – barátaink, és a Kőbányai Gyülekezetből testvéreink – lelkészükkel együtt. Áldásos, színvonalas, örömteli úrvacsorai istentiszteletünk volt. Megható volt Jézus haláláról, feltámadásáról prédikációt hallgatni, énekelni, verset mondani.  A közös ebéd után a csoport nagy része délutánra is maradt, és mindannyian nagyon jól […]

Reformátusok felekezetlátogatáson

Ez év március 19-én újra jeles eseményben volt része a Sátoraljaújhelyi Gyülekezetünknek. A Sárospataki Református Gimnázium tanrendjében szerepel a „kiszállás”, ami egy-egy felekezet gyülekezetének meglátogatását jelenti. Ilyenkor egy-egy gimnáziumi osztály látogat el azon egyház valamely gyülekezetéhez, ahová hívják őket. A húsvét előtti kiszálláson a Sátoraljaújhelyi Gyülekezetünket látogatta meg a 9/a. osztály. E csoport háromféle képzésre […]

Ünnepély a kiskunhalasi szeretetotthonban

Már régóta készültek a halasi testvérek, hogy valami egyedi, valami más módon is megpróbáljanak tenni valamit Halasért. Pár héttel ezelőtt diótörés, diópucolás volt a „téma”, közben jót beszélgettek a vendégekkel. Aztán elindult egy evangelizációs sorozat, ami egyre inkább egy beszélgetős, kapcsolatteremtő alkalommá válik, ahova a testvérek is, vendégek is szívesen eljönnek.  Most pedig ez a […]

Találkozás testvéreinkkel a szeretetszolgálatban

2015 őszén a vezetőséggel nagy örömmel kezdtük el tervezni és kidolgozni a jövő évre vonatkozóan a nemrégiben Pécelen megvalósult tisztviselőképzés programjait. Az ADRA szolgálatában naponta tapasztaljuk, hogy sok testvérünk érdeklődik a szociális munka számos területe iránt, de egy-egy telefonbeszélgetés kevés ahhoz, hogy minden kérdésre választ adjunk. Az ADRA szolgálatok alkalmain is csak az adott gyülekezettel […]

Az adventisták megint segítenek

Tatabányán az Adventista Gyülekezetben a testvérek már évek óta rendszeresen szerveznek karitatív alkalmakat a helyi rászoruló családok, emberek támogatására. A legtöbb esetben ezek a város önkormányzatával közös programok, így hitelesen mutatják be a testvérek, hogy kik az adventisták és miben hisznek. A testvérek 2016 márciusában is elindultak, hogy Isten segítő keze legyenek a bajban élő, […]

Segélyezés Tiszaburán

A szolnoki ADRA munkatársak a 2016. február 28-án, Pécelen megtartott képzés alkalmával átvettek 25 előre elkészített élelmiszercsomagot, 2 doboz müzlit és 15 zsák ruha segélyárut. A Szolnoki Gyülekezethez tartozik a Tiszaburán levő misszió (4 testvérünk keresztelkedett ide 2015 őszén), ahol a lakosság mélyszegénységben él. Ezért úgy döntöttünk, hogy a segélycsomagokat itt osztjuk szét. A csomagokat […]

White-idézetek a II. negyedévei szombatiskolai leckéhez

Szeretettel ajánljuk testvéreinknek ezt a kis könyvet, amely E. G. White gondolatait tartalmazza, és amelyet a II. negyedévi szombatiskolai leckéhez nagyon jól alkalmazhatunk.  Mit írt E. G. White egy-egy kérdéssel kapcsolatban? Milyen tanácsai, meglátásai vannak? A kis kötet azért értékes, mert nemcsak az aktuális, abban a negyedévben tanulmányozandó bibliai gondolatokat egészíti ki, hanem különálló könyvként […]

Az Adventista Teológiai Főiskola 
felvételi tájékoztatója a 2016/2017-es tanévre

Teológia alapszak Képzésünkre azok jelentkezését várjuk, akik Isten iránti elkötelezettséggel és hivatástudattal teológus, vagy lelkipásztori szolgálatra készülnek, vagy a Biblia tanulmányozásához tudományos ismereteket szeretnének gyűjteni. Az alapképzés hároméves: nappali vagy levelező formában. A záróvizsgát tett hallgatók teológus diplomát (BA) kapnak. A jelentkezés feltételei: Jelentkezési lap, melyhez az alábbi dokumentumokat is csatolni kell:  érettségi bizonyítvány […]