Egységben a nemzetközi szervezet vezetésével

2018 február 20–21. között Joao Martins, az Európai ADRA ügyvezető igazgatója látogatását tette a magyar ADRÁ-nál. A szakmai megbeszélések folyamatosak voltak, Joao testvérünk felvázolta számunkra az Európai ADRA szerkezeti felépítését, elmondta a folyamatban lévő és tervezett programokat, tanácsokat és útmutatásokat adott, valamint megbeszéltük a magyar ADRA jelenlegi programjait és terveit...

Read MoreLong right arrow

Nemzetközi hírek – ADRA

Pápua Új-Guinea felföldjét 2018. február 26-án a Richter-skála szerint 7,5-ös  fokozatú földrengés rázta meg, mely 122 ember életét követelte, és több mint 143 000 embertársunkat érintett. 17 000 főt kellet kitelepíteni és 64 000 embertársunk élelmezése került veszélybe.

Read MoreLong right arrow

Globális Ifjúsági Nap

2018 március 17-én, a Globális Ifjúsági Napon (GYD) – egyházunk Ifjúsági Osztályával együttműködve – jótékonysági programot valósítottunk meg a gödöllői gyülekezetben megrendezett egészségügyi EXPO-val párhuzamosan.

Read MoreLong right arrow

ADRA közösségi nap az Óbudai Gyülekezetben

Az Óbudai Gyülekezet régóta elkötelezett, hogy segítsen a környezetében élők nehéz helyzetén. Azért, hogy ezt a szolgálatot szervezetten és hatékonyabban tegye, a gyülekezeti tisztségviselő választáson létrehozott egy ADRA munkacsoportot. Ahhoz, hogy terveket tudjon készíteni, szükségesnek látta egy ADRA nap megszervezését a gyülekezetben. Erre a napra a körzet gyülekezeteiből is eljöttek a testvérek.

Read MoreLong right arrow

Üzenet Laodiceának: építsétek föl testetek templomát…

Nem mindennapi meghívásnak tettünk eleget 2018. március 10-én. Az Abaújvári Református Egyházközösség Perényi Borbála Gyülekezeti Otthona hívta meg a sátoraljaújhelyi körzetünk KerSongs keresztény együttesét, hogy zenei produkciójával színesítse evangelizációs programjukat. A KerSongs együttesen zenélt a Sárospataki Refi-DicsBand-del közös énekeket. A program keretén belül a Hollóházi Csipet Csapat gyerekekből álló csoportja is énekszolgálattal dicsérte az Urat.

Read MoreLong right arrow

Ruhák Tiszaburára

Márciusban 30 köbméter hollandiai használt ruhát kaptak és oszthattak szét a rászorulók között tiszaburai testvéreink. Ezúttal is köszönjük a támogatást Rácz Ferenc testvérnek!

Read MoreLong right arrow

Kapcsold be a Wi-fi-t!

Ezzel a címmel tartottunk Sándorfalván regionális ifjúsági napot március 3-án. Ahogy a cím is sejtteti, a rendezvénynek az volt a célja, hogy segítse a fiatalokat – a maguk nyelvezetén és stílusában – kapcsolatot létesíteni Istennel, minden jó dolog forrásával. A nap izgalmasan indult, hiszen előző éjjel ónoseső esett, ami nagyon megnehezítette a közlekedést. Ennek ellenére…

Read MoreLong right arrow

Isten megért bennünket

A Nemzetközi Női Imanap alkalmából a Női Szolgálatok Osztályának három vezetője látogatott el 2018. március 3-án a Miskolc „B” gyülekezetbe. A bemutatkozás során megismerhettük ezt a speciális szolgálatot, aminek elsődleges célja, hogy Krisztust emelje fel az egyházban és a világban úgy, hogy a nők speciális talentumait, a csak rájuk, nőkre jellemző adottságokat maximálisan kihasználja.

Read MoreLong right arrow

Nem odavetett adomány

Ráckevén a fiatalok elhatározták, hogy minden hónapban segítenek ételt készíteni a rászoruló embereknek. Negyedóra alatt meghámoztak 30 kg krumplit. Ha sok kéz van hozzá… A hagymaszeletelés előszőr késsel történt, ami sírásra fakasztotta szorgos fiataljainkat. Még jó, hogy jött egy segédeszköz, ami pillanatok alatt megoldotta a kérdést.

Read MoreLong right arrow

Középpontban a család

A február 17-én tartott gyermekszombatnak köszönhetően megértettük, hogy a gyülekezet olyan, mint egy nagy család, amelyben kicsinek és nagynak egyaránt fontos szerepe van. A család pedig az egész társadalom építőköve, és a misszió fontos eszköze. Ellen White így ír erről: „A helyesen irányított és jól fegyelmezett család többet mond a kereszténység érdekében minden elmondható prédikációnál”

Read MoreLong right arrow