Bibliai Szabadegyetem folytatása, Ózdon

Ózdon 2018 decemberében ért véget a kétéves Bibliai Szabadegyetem, amiért rendkívül hálásak vagyunk az ATF tanárainak és mindazon lelkészeknek, akik előadásokat tartottak ebben a sorozatban. Sokat gondolkodtunk a gyülekezettel és a lelkészünkkel, hogy hogyan folytassuk tovább a 3. évben.

A hallgatók megkérdezésével arra jutottunk, hogy ugyanazon a helyen, ugyanabban az időpontban, ugyanannak a közönségnek 2019 tavaszán újra indítottuk az előadásokat. Még decemberben lelkészünk, Feketéné Trankusz Erzsébet megkérdezte a hallgatóságot, hogy mire lenne igény, melyik az a bibliai téma, könyv, ami részletesebben érdekelné őket. Végül A Jelenések könyvére esett a választás.

A bevezetés után ebben a félévben az első négy levélre került sor. Fekete Zsolt segítségével ismerkedhettünk meg ezek témájával, hátterével, földrajzával, és a történelmi összefüggésekkel. Színvonalas, sok ismeretet tartalmazó előadásokat hallhattunk. Az utolsó alkalom rendhagyó volt, mert nem a művelődési házban, hanem szombat napon, az ózdi gyülekezet épületében került rá sor.

Nagyon jó hangulat alakult ki már a vendégek megérkezésekor. Istentiszteletet után pedig meghívtuk a résztvevőket szeretetvendégségre, közös ebédre is. A finom vegetáriánus ételek mellett kötetlen beszélgetés alakult ki, a hallgatók nem sietek haza, így volt lehetőségünk arra, hogy jobban megismerkedjünk és közelebb kerültünk egymáshoz. Többen jelezték, hogy máskor is szívesen eljönnek a gyülekezetbe. A végén mindenki kapott egy kis ajándékot.

Reméljük, hogy a jövőben lesz folytatása az előadásoknak, és hogy az elvetett magok szárba szökkennek, beérnek, és lesz, aki learassa.

 

Dr. Darmai Zsuzsanna