
Adventtörténeti Nap
Presbitereknek, igehirdetőknek, gyülekezeti tisztviselőknek és minden hittestvérnek, akik szeretnének megerősödni abban, hogy Isten hívta létre és vezeti egyházunkat.

Duna Missziós Nap – március 29.
A Duna Missziós Nap új helyszínen kerül megrendezésre. Szeretettel várjuk a kisgyerekes szülőket is!

Isten valóságában élni
Isten hív, hogy az Ő valóságában éljünk – egy olyan valóságban, ahol értékünket az Ő velünk kapcsolatos terve és változatlan szeretete határozza meg.

Anyák napja Balatonlellén
Szeretnénk egy nagyszerű missziós lehetőséget a figyelmetekbe ajánlani, egy családi tábort, ahova elhívhatjátok a barátaitokat, kikapcsolódhattok, feltöltődhettek és fejlődhettek együtt.

ÉSZ-napok 2025 – Fókuszban a hit, párkapcsolat és életmód
Idén is sikeresen lezajlottak az ÉSZ-napok. Az idei rendezvény fő témái a hit, párkapcsolat és életmód voltak, amelyek tökéletesen illeszkedtek az általunk kínált képzésekhez.

GAiN GenZ konferencia Newboldon
Február 28–március 3. között került megrendezésre Newboldon a GAiN GenZ konferencia 100 résztvevővel, melynek célközönsége azok a Z generációhoz tartozó fiatalok, akik a digitális tartalomgyártás vizein eveznek.

Fiatalok látogatása Newboldon
Ismét vendégül látott egy magyar csoportot a Transzeurópai Divízióhoz tartozó Newbold College február 25–28. között. Intenzív néhány nap volt, hiszen a résztvevők betekintést nyerhettek a tanulmányi programokba, részt vehettek órákon és közösségi programokon, a jelenleg…

Kulcsok az egészséges elméhez
Szeretnéd a család aprajával és nagyjával együtt ünnepelni Isten szeretetét? Szeretnéd, hogy Isten közelségében induljon el az egész család napja? Nincsenek jó mintáid és nem tudod, miként fogj hozzá? Az eddigi próbálkozásaid ellenállásba ütköztek és…

I. Országos adventista cserkésznap
Micsoda véletlen, hogy 2025. február 22-e épp szombatra esett. Így a világ összes cserkészével együtt mi, adventista cserkészek is összegyűlhettünk és egyenruhát ölthettünk ezen a napon, Bi-Pi, a cserkészet alapítója születésnapján. A Terézvárosi Gyülekezet izgalmas…

Siófoki Alzheimer Cafe
Akik a misszió elkötelezettjei vagyunk, tudjuk, hogy elég nehéz megszólítani az embereket, ezért minden módot meg kell ragadni az evangelizálásra. Ilyen apropóból kezdtük szervezni – kapcsolódva az országos kezdeményezéshez – Siófokon a Kálmán Imre Átrium…

…első, de lehet utolsó…
Szokatlan felajánlást kapott a NEEKA Hungary alapítvány február első felében. Egy Nyíregyházán működött szabászat felszámolja a cégét, és felajánl hozzávetőlegesen 150 darab öltönyt, amit rászorulóknak, vagy esetleg Ukrajnába szeretne eljuttatni.

A Tiszavidéki Egyházterület XXI. Konferenciájának meghirdetése
A Tiszavidéki Egyházterület Bizottsága, a TET XX/312 24/09/22. számú határozata szerint 2025. április 27-i időpontra hirdeti meg a XXI. Egyházterületi Konferenciát, az egyházterület központjában (4029 Debrecen, Fazekas M. u. 7.).

A Dunamelléki Egyházterület XXI. Konferenciájának meghirdetése
A Dunemelléki Egyházterület Bizottsága, a DET XX. 609/2025. számú határozata szerint 2025. május 11-i időpontra hirdeti meg a XXI. Egyházterületi Konferenciát, az egyházterület központjában (1062 Budapest, Székely B. u. 13.).

Egészséges hit, tudomány, életmód – ÉSZ-napok, 2025
2025. február 14–16. között a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában került megrendezésre a negyedik ÉSZ-napok konferencia az Ifjúsági és Egészségügyi Szolgálatok közös szervezésében.

Kék Zóna Plusz sorozat Szabadkán
Prof. dr. Gáspár Róbert egyetemi tanár kezdte meg Szabadkán a Kék Zóna Plusz sorozatot, melynek fókuszában a mentális egészség áll. Tavaly télen fejeződött be a nagy sikert aratott Kék Zóna életmódsorozat, a magyarországi Adventista Egyház…

A hit érintése
Minden év március első szombatja különleges nap az adventista nők számára. A Generálkonferencia Női Szolgálatok Osztálya ezt a napot elkülönítette az imádság számára.

Duna-misszió
Szeretettel hívjuk a DET gyülekezeti bizottságainak képviselőit a mellékelt plakáton található interaktív missziós képzésre. Előadónk dr. Anthony WagenerSmith, a Transzeurópai Divízió misszióvezetője lesz.

Országos Adventista Cserkésznap 2025 – Bi-Pi születésnapja
Országos Adventista Cserkésznap lesz február 22.-én. A részvétel regisztrációhoz kötött. Gyere el, hozd az őrsöd, hirdesd rajodban és csapatodban! Legyünk együtt ezen a szép szombatnapon!

„Nem halok meg, hanem élek”
Interjú Brucknerné Komáromi Tündével, az Egri Gyülekezet vezetőjével: Milyen családban születtél? Milyen volt a gyermekkorod? Kaptál vallásos nevelést a családban? Hol és hogyan találkoztál a vallással és az adventistákkal? Hetednapi adventistaként hogyan tudod a hitedet…

Krasznai Egészségnapok 2025
Ha valami megadná azt a kezdő szikrát, ami ahhoz kellene, hogy az ember egészséges életmódba kezdjen, talán az új évi fogadalmak nem vallanának olyan hamar kudarcot. Az erdélyi Kraszna község polgármestere ezt az indító szikrát…










