Pince a belvárosban
2018. május 15-én Budapesten, a Székely Bertalan utca 13. szám alatt megnyílt a Duna Ifjúsági Központ. A megnyitó alkalmon mintegy 30 fiatal vett részt, akik egy régi álom beteljesedésénél lehettek jelen. A Dunamelléki Egyházterület régóta…
Már régen volt!
Az Óbudai Gyülekezet újra átélhette azt az örömöt, amikor Isten családjához csatlakozott egy hölgy május 12-én. Hálásak vagyunk az Úrnak a kapott új családtagért. A csatlakozás keresztség által történt a gyülekezet udvarán. Ez az esemény…
Kihez tartozom?
A fenti cím volt a május 5-én Pestlőrincen megrendezésre kerülő regionális ifjúsági nap fő kérdése. Tíz órától érdekes és értékes bibliatanulmányozásban volt részünk, amit kiscsoportokban beszéltünk meg.
Ének és zene Isten szolgálatában
Egy különleges zenei napnak lehettünk részesei 2018. május 5-én a Terézvárosi Gyülekezetben. Már péntek este megérkeztek a vendég énekesek, akik gazdagították szombatkezdő áhítatunkat gyönyörű hangjukkal. Szombat délelőtt anyák napi ünnepéllyel egybekötött zenés áhítatot tartottunk, majd…
Budapesten adott koncertet az Andrews Egyetem vonószenekara
Május 14-én nagy sikerű koncertet adott az Andrews Egyetem vonószenekara az ELTE Jogi Karának dísztermében, az Aula Magnában. A hallgatóság vastapssal jutalmazta a magas színvonalon előadott amerikai zeneműveket. A szimfonikus zenekarból alakult vonószenekart huszonnégy, főként…
Sikeres családi evangelizáció az Oliver házaspárral
Április 24-e és 27-e között esténként 320-350 résztvevővel tartottuk meg a Lurdy Házban „A kiemelkedően sikeres családok 7 szokása“ előadás-sorozatot. A Generálkonferencia családi osztályvezető házaspárja, dr. Willie és Elaine Oliver már tavaly májusban megtartott 2…
Majális Keszthelyen
A hosszú hétvége sok szabadidős tevékenységre adott lehetőséget. Ilyenkor számunkra egyértelmű, hogy kilátogatunk a Balaton-partra. Sétálni a friss levegőn, belegázolni a hűs vízbe – mert muszáj kipróbálni, mennyire melegedett fel –, főleg, mert látjuk, van,…
Húsvéti ünnepély Kétegyházán
Húsvéti ünnepélyt rendezett a Kétegyházi Gyülekezet 2018. március 25-én. Az eseményen a Békéscsabai Gyülekezet kórusa Hrabovszkiné Nagy Kornélia testvérnő vezetésével adott szolgálatot. A kórus már ötödik alkalommal járt a településen, és minden évben egyre nagyobb…
Cserkész szombatok sűrűjében
Amíg nem vagyunk képesek kilépni a saját cipőnkből, nem fogjuk tudni felpróbálni a másikét… Vajon bele tudunk helyezkedni a saját világunkétól eltérő életbe? Egy lázadó, testével-lelkével küzdő, önmagát kereső fiataléba? Beszéljük-e a kamaszok nyelvét? Tudunk-e…
„Az Úr veled van, erős vitéz!”
Szeretnék megosztani veletek egy számomra nagyon fontos tapasztalatot. Gyerekkorom óta nagyon szeretem és űzöm a küzdősportokat. Amikor elfogadtam Istent életem irányítójának és megkeresztelkedtem, tudtam, hogy le kell mondanom a versenyzéssel kapcsolatos terveimről. Övvizsgázni nem sokszor…