Hírek

Ünnepélyes oklevélátadás

2021. szeptember 18-án Debrecenben a „Ki a sótartóból!“ című missziós találkozón ünnepélyes keretek között került megrendezésre a házikör-vezetők képzésén résztvevők oklevélátadása.

A házikör-vezetők képzése Magyarországon 2020 nyarán indult, amelyet dr. Szabó László, a Friedensau Adventista Egyetem Missziói Tanulmányi Intézetének vezetője (Arthur Daniells Institute of Mission Studies, ADIMIS) vezetett egy lelkes, 9 főből álló csapattal. A képzés jelentős részét László adta, aki minden alkalommal lelkesen és bátorítóan osztotta meg elméleti és gyakorlati tudását a résztvevőkkel. A többnyire fiatalokból álló csapat tagjai hétről hétre vezették a képzésen résztvevő 50 főt, név szerint és köszönettel: dr. Matlák Tímea, Rácz Fanni, Rácz Dóri, Bodnár Levente, Ambrus Anett, Várnagy András, Zöld-Kovács Anna, Kovácsné Bokor Sarolta és Szabóné Nagy Szilvia.

„A pandémia ideje alatt szomorú felismerés ért – mondja az egyik résztvevő. – Amikor bezárult a gyülekezetek kapuja, megszűnt a közösség. Valahogy senki nem hívott fel, nem figyelt rám. Amikor becsatlakoztam egy kiscsoportba, úgy éreztem, hogy újra fontos vagyok.“

A képzésen résztvevők nemcsak elméleti oktatást kaptak. Minden alkalommal lelki közösséget élhettek át, és a gyakorlat örömeit és néha bosszúságait is megtapasztalhatták. A képzésbe beépített praktikum segít elsajátítani a vezetési feladatokon túl a másikra való odafigyelést, megértést és együttérzést is. Ebben sokunknak fejlődésre van szükségünk.

A három szintű képzésben lepésről lépésre haladtunk a környezetünkben élő emberek megismerésében. Saját lelki életünk felfrissítéséhez is sok gyakorlati útmutatót és tanácsot kaptunk.

Hogy hogyan is zajlik egy házi csoport élőben vagy akár online? Hogyan válik valaki jó csoportvezetővé? Mik a megatrendek a világunkban, amelyek radikálisan átformálják hétköznapjainkat? És hogyan tudunk közösséggé formálódni? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk. Mindeközben barátságok köttettek, és minden második héten vártuk, hogy újra láthassuk egymás Zoomon.

És ha már a Zoomot megemlítettem, egy nagy köszönet Cucin Imrének, aki alkalomról alkalomra technikai támogatást nyújtott a résztvevőknek, működtette az online platformot. Köszönettel tartozunk Hegyes-Horváth Gézának, a TET elnökének is, akinek szívügye a misszió támogatása.

46 testvérünk vehette át szeptember 18-án Debrecenben a megérdemelt oklevelet. Akik nem tudták ezt személyesen megtenni, azok a lelkészeiktől fogják kézhez kapni.

Bár a tanfolyam befejeződött, a vizsga ezután következik. Többen már alapítottak egy kiscsoportot, másoknak még hiányzik egy kis gyakorlati segítség, hogy meg tudják tenni az első lépéseket.

Az ADIMIS rendszeresen igyekszik segítséget nyújtani azoknak, akik szeretnének elindulni és egy kiscsoportot alapítani.

Aki szívesen tanulna és ott a vágy a szívében, hogy tartozzon egy kis közösséghez, jelentkezhet a tanfolyamra az ADIMIS honlapján: www.adimis.org vagy a szilvia.szabo@thh-friedensau.de e-mail címen.

 

sznsz

Az internetes bibliatanulmányozás 10 éve

Egyházunknak az egyik legfontosabb összefogó ereje és fejlesztő tevékenysége a bibliatanulmányozás. A Szentlélek ma is életerővel akar feltölteni minket a Biblia egyéni és közösségi tanulmányozása által, ami a technika fejlődésével új lehetőségeket is kínál.

Már tíz éve annak, hogy a Reménység Evangelizációs Központ stúdiójában folytatjuk a Bibliatanulmányok minden napra sorozatot, rendszeresen átvesszük a heti szombatiskolai tanulmányt. Ezt a szolgálatot eleinte csak interneten lehetett követni, 2014 márciusa óta azonban a felvételeket heti rendszerességgel közvetíti a PaxTv is. Nemcsak egyházunk tagjai, hanem felekezeti határokon át bárki elgondolkodhat az éppen tárgyalt bibliai üzenetről.

Tíz évre tekintünk vissza, Isten iránti hálával, ugyanakkor köszönettel mindazoknak, akik bármilyen formában is részesei ennek a munkának, amit a Magyar Unió tesz lehetővé. Nagyszerű együtt dolgozni a Reménység Evangelizációs Központtal (REK), amelynek Ócsainé Demeter Irén a vezetője. A stúdió munkatársai, dr. Tokics Imréné, Kiss Sándor, Tóth László, Törőcsik Ábel, Farkas György – és korábban évekig Varga Norbert – fáradhatatlanul, odaadóan végzik a szolgálatukat, nélkülük nem jöhetne létre ez a missziós tevékenység.

Tíz év alatt folyamatosan történt az eszközök fejlesztése, a stúdió látványtervének elkészítése – ami remélhetőleg a jövőben is megújul majd. A hang- és képtechnikai eszközök fejlesztése miatt szükséges számtalan újragondolás és változtatás folyamatosan új helyzeteket teremt. Hogy csak a legutóbbit és talán az egyik legnehezebbet említsem, a karantén idején, a fertőzés elkerülése érdekében a meghívott vendégek számára a külső stúdió kialakítása, megvalósítása volt egy költséges és nehéz feladat. Mindig is fantasztikus kreativitásra, bravúros teljesítményekre van szükség ahhoz, hogy a felvételek hétről hétre eljuthassanak a nézőkhöz, a vírushelyzet körülményei között azonban ez még inkább így volt.

Fel sem tudjuk idézni, mennyi probléma adódott, váratlan, új helyzetekben kellett azonnal átgondolni és átalakítani fontos elemeket, időpontokat egyeztetni, újratervezni, de mindez jó hangulatban, konstruktívan, sok nevetéssel történt. Akár váratlan áramszünet, meghibásodott eszköz, hiányzó alkatrész okozott fennakadást, akár új gondolatok vetődtek fel, a jellemző alapállás: Hogy tudjuk ezt megoldani? – nem pedig az, hogy: Miért NEM lehet megvalósítani. Óriási a különbség, és ez a lelkület a legjobbat hozza ki mindenkiből…

Kissné Balázs Erika 2018-tól végzi a jelnyelvi tolmácsolást. A kedvességével, személyiségével az első pillanattól kezdve igazi csapattag lett. Az ő szolgálata révén a halláskárosultak is együtt gondolhatják velünk végig a Biblia tanulmányát.

Megragadjuk az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk minden kedves meghívott vendégünknek, akik felkészültségükkel, tapasztalataikkal és a rájuk jellemző bibliai látással megannyi színt és gondolatot hoztak a beszélgetésekbe. Hallottunk Istennel szerzett, személyes tapasztalatokat, mély teológiai gondolatokat, emlékezetes történeteket, amelyek azt példázzák, hogyan érintette meg Isten az egyéni életeket. A hit tehát nem elvont elmélet, hanem az élet valósága.

Közben mindannyiunknak az életéből eltelt tíz év, örömökkel és veszteségekkel, gyerekekkel, akik megszülettek vagy felnőttek, és szeretteink közül is volt, akiktől el kellett búcsúzni. Eddig szó esett a stábról, de hálásan köszönjük a nézők támogatását, a visszajelzéseket, a bátorító szavakat is! Megerősítő a tudat, hogy mennyien követik az adásokat.

Jó egy ilyen csapatban együtt szolgálni az Urat! Az Úr vezessen mindannyiunkat, várjuk Jézus közeli eljövetelét!

Zarka Péter

 

https://bibliatanulmanyok.hu/

https://www.facebook.com/groups/bibliatanulmanyok/

 

Szigeti Jenőre emlékeztünk

Budapesten, a Józsefvárosi Gyülekezetben augusztus 28-án szombaton emlékeztünk Szigeti Jenő halálának első évfordulóján a család, a tanítványok, a testvérek, barátok és akik ismerték és szerették Jenő bácsit. Már délelőtt megtelt a gyülekezet, ahol Balázs László a gyülekezet presbitere szolgálatát hallgathattuk meg, aki személyesen utoljára találkozott a kórházban Szigeti Jenővel, és azzal az utolsó vázlattal emlékezett meg róla, amit a kórházban a betegágyánál kapott meg néhány nappal a halála előtt. Elhangzott még hat vers, amelyek jellemezték Szigeti Jenő életét, látását és az emberek felé tanúsított szeretetét.

A déli szünetben a helyi gyülekezet szeretetvendégséggel várta a távolból érkezőket, így a szendvicsek mellett beszélgethettünk, felidézhettünk egy-egy tapasztalatot a régmúltból.

A délutáni órában az alkalomra megjelent emlékkönyv bemutatójával folytattuk  együttlétünket. „Keresem az Istent” címmel mutathattuk be az előző nap megjelent értékes könyvet, ami a család kérésére került most kiadásra.

A több mint 100 jelenlévő a beszámolókon keresztül egy-egy tapasztalattal emlékezett vissza Szigeti Jenőre, a Hídemberre. Prof. dr. Tokics Imre lelkész a tanítvány és legközelebbi barát és munkatárs; Hoffer Zoltán, aki 30 évig munkatársa lehetett Jenő bácsinak; és Balázs László a közel ötéves ismeretségről mondott néhány tapasztalatot. A család nevében dr. Szigeti István köszönte meg a résztvevő testvéreknek, vendégeknek, hogy eljöttek, és elmondta, hogy egy év után is velünk él a kiadványokban és a felvételekben a testvér, Szigeti Jenő szellemisége, tanításai, ami az utódok számára is fontos.

A szolgálatokban közreműködött Tokics Mária költeménnyel és a kórus egy csodás énekkel   csakúgy, mint Kormos Tivadar, aki szólóénekkel tette feledhetetlenné a megemlékezést. Végül a résztvevők beszélgethettek egymással és több mint 200 db könyvvel gazdagodva térhettek otthonaikba.

Köszönet azoknak, akik a budapesti gyülekezeteken kívül eljöttek Sopronból, Szombathelyről, Veszprémből, Pilisszántóról, Szolnokról, Kiskőrösről és Kecskemétről.
A megjelent emlékkönyv – Keresem az Istent – kapható az Advent Kiadóban.
Köszönjük a helyiek vendégszeretetét, hogy együtt emlékezhettünk Isten Hídemberére, Szigeti Jenőre.

Hoffer Zoltán

Közhírré tétetik…

A nyár folyamán sikerült elindítani Lovasberényben is az élő közvetítést, eleinte csak tesztüzem szerűen, mostanra pedig élesben. Erre a célra jött létre a „Lovasberényi adventisták” névre hallgató YouTube-csatorna, melyen minden szombat délelőtt várjuk nemcsak személyesen, hanem online is vendégeinket. Vannak rendhagyó alkalmak, mikor nemcsak délelőtt, de délután is közvetítünk. Az ilyen alkalmakról, illetve minden egyéb információt a gyülekezet Facebook-oldalán osztunk meg, mely szintén a „Lovasberényi adventisták” néven található meg.

Egyenlőre még eléggé gyerekcipőben járunk, van még hova fejlődnünk, de Isten segítségével tanulunk a hibáinkból és alkalomról alkalomra mindig jobb minőségben tudjuk közvetíteni Isten üzenetét mindazoknak, akik személyesen nem lehetnek jelen a gyülekezetben.

N. N.

Youtube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCpd64G98Igs-So47qcBqWNg

Facebook oldal: https://www.facebook.com/lovasberenyiadventista/

„Istenem, tiéd az életem…” – VIRÁGZÓ NŐK ISTEN KERTJÉBEN

Kedves Olvasó! Egy kedves, érzékeny és szeretetteljes nő életét szeretném bemutatni, aki férjével egész életét Isten szolgálatának szentelte. Ócsai Gyuláné életét lelkész férje mellett, az Isten iránti hűség jellemezte.

 

– Kedves Erzsike néni, mesélj a gyermekkorodról, szüleidről?

– 1943-ban egy kis faluban, Farmoson születtem. Nővéremmel együtt szerető családban nőttünk fel. Három éves voltam, mikor édesanyám megismerte Istent, és elfogadta az igazságot, ezután az adventista hitelvek szerint neveltek minket. A Farmosi Gyülekezetbe jártunk, ahol gyermekként nagyon sokat jelentett számomra a szombatiskola. Az ott tanultak nagyban meghatározták a későbbi döntésemet. Tanítóinkra tisztelettel néztünk fel, életük példa volt számukra, így egyre erősödött bennem az Isten iránti hit és szeretet. Örömmel vettem részt a szolgálatokban.

A Farmosi Gyülekezet az ′50-es években 80 taggal egy tevékeny, lelkes közösség volt. Lelkészünk, Sztodola Mária felkarolta a fiatalokat, zenei szolgálatokat szervezett, és sokat dolgozott a gyülekezet egységéért. Mi vendégeket hívtunk a faluból, akik szívesen töltötték velünk a szombatot.

 

– Melyik gyülekezetbe jártál keresztséged után?

– Tizenöt éves koromban, 1957-ben szövetséget kötöttem az Úrral, és még odaszántabban igyekeztem szolgálni Őt. 1962-ben házasságot kötöttem Ócsai Gyulával, aki szintén a Farmosi Gyülekezetben nőtt fel, így gyerekkorunktól kezdve ismertük egymás, és együtt is keresztelkedtünk. Ezután már együtt jártunk az Isten útján, és együtt szolgáltuk Őt.

 

– Mikor és hol kezdted a férjeddel a közös életet?

– Farmosról Budapestre költöztünk és a Szőlő utcai, majd a Székely Bertalan utcai gyülekezet tagjaiként végeztünk különböző szolgálatokat, amelyekre az egyháztól megbízatást kaptunk.

1969-ben megszületett kislányunk, Tünde. A róla való gondoskodás jelentette ekkor számomra a legfontosabb feladatot.

Férjem ez idő tájt szerzett lelkészi képesítést, de majd csak jóval később az 1975-ös események után bízták meg lelkészi feladatokkal. Sokszor költöztünk, ami nehézséget okozott, de mindig megtapasztaltuk a jó Isten gondviselését, vezetését, oltalmát. Otthonunkban gyakran adtunk helyet az összejövetelek számára, az ezzel járó háziasszonyi feladatokat szívesen vállaltam.

 

– Szolgálatod során mi volt a legnagyobb kihívás, próba?

– Legnagyobb kihívást számunkra a Pécsre való helyezés jelentette. Mindent fel kellett számolnunk ennek érdekében, pesti lakást, órásműhelyt, munkahelyet. De szívesen tettük, mert meg voltunk győződve arról, hogy az Úr művéért tesszük. Sok nehézséggel kellett megküzdenünk ebben az időben.

A pécsi szolgálat után ismét Budapestre költöztünk és a Kelenvölgyi Gyülekezet tagjaiként 25 évig végeztünk különböző szolgálatokat. 20 évig voltam a gyülekezet pénztárosa, ezenkívül testvéreink megbíztak a tábeai és diakóniai feladatokkal is. Férjemmel látogattuk, lelkigondoztuk a pesti és Pest környéki testvéreket. Gyakran jártunk kórházakba, betegeinknek, idős testvéreinknek vittünk élelmet, vigasztalást, bátorítást. A missziómunka mindig szívügyünk volt. Az otthonunkban tartottunk bibliaórákat, ezekre az alkalmakra meghívtuk a szomszédainkat, ismerőseinket. Az volt a célunk, hogy minél több emberrel megismertessük az Isten szeretetét.

 

– Mit jelentett számotokra a 2015. évi csatlakozás?

– A Magyar Unióhoz való csatlakozás után is a szolgálat volt a legfontosabb az életünkben. A Gödöllői Gyülekezet tagjai lettünk. A gyülekezetben Szilvási József testvér és felesége így köszöntött minket: „Nagyon nagy szeretettel üdvözlünk benneteket, nem fogok kérdezni semmit arról, mi történt a múltban, mert meg vagyok győződve arról, hogy hithű adventisták vagytok.” Ez a mondat nagyon sokat jelentett nekünk. A testvérek is nagy szeretettel fogadtak, bevontak a szolgálatokba.

 

– Hogyan szolgáltok ma az Úrnak?

– Az idős kor sokszor akadályoz bennünket a szolgálatainkban. Hisszük, hogy az Úr ezekben a nehéz időkben az aprónak tűnő tettekben is megáldja életünket és munkánkat. Amíg élünk és erőnk engedi, hűségesen szolgáljuk Istent. Ő az, aki erőt adott nekünk a nehézségek között, bátorított, mikor csüggedtünk, mellettünk volt és nem hagyott egyedül a próbákban.

Az alábbi bibliaszöveg végigkísérte szolgálatunkat: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti” (Zsolt 37:4–5).

 

– Kedves Erzsike néni, nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk életed jelentősebb eseményeit. Kívánok nagyok sok áldást az életedre!

Tonhaizer Anikó
NSZO munkacsapattag

Úgy van jól, ahogy Isten vezet – VIRÁGZÓ NŐK ISTEN KERTJÉBEN

Gyürüsné Horváth Anna (Panni) testvérnő hosszú éveken át végezte kreatív tevékenységét Egyházunk Női Szolgálatok Osztályának munkájában, mint alapító tag. Sokoldalú egyénisége maradandó értéket teremt közöttünk, úgy is mint lelkésznő és mint lelkészfeleség. Kedvessége, szerető szíve és nyitottsága az emberek iránt mindig segíti őt a kapcsolatteremtésben. Hite és reménysége mások számára is példaértékű.

 

– Tudom, a saját életemet csak a magaméhoz tudom mérni, többet értem el, vagy kevesebbet, mint a másik. Te mit nyertél azzal, hogy lelkész férjed van és te magad is lelkésznő vagy? Milyen eredményedre vagy a leghálásabb Istennek?

– Szombathelyen volt egy 16–18 főből álló csoport. Ez a csoport lett a magja a később elinduló Bibliai Szabadegyetemnek, ahová több százan eljöttek. Közülük még mindig tartok kapcsolatot öt személlyel. Ez hálával tölti el a szívemet.

 

– Ki által kerültél kapcsolatba a Hetednapi Adventista Egyházzal és mikor keresztelkedtél meg?

– Szüleim és nagyszüleim is mindkét ágon adventisták voltak. Az apai nagypapámmal és a nagybátyámmal együtt keresztelkedtem meg 1965-ben, tizenöt évesen. Édesapám hiteles keresztény életvitele a legnagyobb hatást jelentette számomra. Édesanyám és édesapám is könyvevangélisták voltak, akik egyik könyvevangélista gyűlésen ismerkedtek meg. Anyukám a legeredményesebbek közé tartozott, annak ellenére, hogy az országunkban tanult meg magyarul. A régi „Idők Jelei” folyóiratban gyakran szerepelt a neve az első három személy között. Úgy gondolom, tőlük örököltem a missziós lelkületemet.

 

– Mikor ismerkedtél meg a férjeddel és milyen szép emléked van abból az időből?

– Egy zsúfolt vonaton ismerkedtünk meg 1979-ben. A háromórás utunk alatt leginkább a vallásomról, a hitemről beszélgettünk. István katolikus volt. Tartottuk a kapcsolatot, és ő egy év múlva megkeresztelkedett, ezt követően összeházasodtunk.

Két dolgot szeretnék kiemelni a kapcsolatunk elejéről. Az egyik, hogy nem vásárolt számomra jegygyűrűt, hanem annak az árán 38 db Bibliát vettünk, ez lett a jegyajándékunk, ami abban az időben – 1980-ban – kuriózumnak számított, mivel akkor csak ritkán lehetett hozzájutni a Szentíráshoz. Ezeket a Bibliákat a nem adventista rokonainknak, valamint az ő egyetemi osztálytársainak ajándékoztuk, mondván, hogy ez a mi jegyajándékunk. Azt az örömöt, amit akkor éltünk át, azt hiszem, csupán gyermekeink születése múlta felül. A másik örömünket és emlékünket az jelentette, amikor Istvánt egyházunk meghívta a szolgálatba lelkésznek. Ekkor gépészmérnökként dolgozott, nagyon jó fizetéssel, és lelkészként pontosan az egyharmadát kapta annak, amit előtte keresett, mégis a teljes életét az Isten szolgálatára szentelte.

 

– Összetartó család vagytok. A fiadról és a lányodról, a családodról, a lelkészunoka menyedről, kérlek, ossz meg néhány gondolatot!

– Igen, van két harminchat éves gyermekünk. Anikó Dunaújvárosban él, szociális gondozó és ápoló egy fogyatékkal élők otthonában. Szereti a drága Jézust, szépen fuvolázik, és mély empátiás képessége van. Szívesen meghallgat másokat és együtt érző, ahol tud segít másokon.

Fiunk, Máté szintén nagyon szereti Jézust, a családját, a tündéri feleségét és két szép fiát. Benedek három és féléves, Dávid pedig hat hónapos. Gyömrőn élnek és a helyi gyülekezetbe járnak, ahol szolgálnak. A fiam és a menyem különlegesen sokoldalú személyek, Szandra figyelmes, gondos, türelmes édesanya, Máté pedig igazi édesapa-fia kapcsolatot ápol mindkét gyermekével. Igyekszik mindent megtenni a családjáért.

 

– Tudom, sokat költöztetek a szolgálatotok során. Hány helyen szolgáltatok?

– Igen, hét különböző körzetben szolgáltunk és több mint tízszer költöztünk.

 

– A pihenés és az egyedüllét Istennel, a közösséggel, békével tölti el az embert. Hogyan nyertél áldást a szombati napokon?

– Örültem, amikor a szemekből azt láttam szombaton, értik, amit mondok a prédikációban. Annak ellenére, hogy számomra a szombatok megterhelőek voltak. Némelyik gyülekezetben már 8 óra 30 perckor elkezdődött az imaóra és a szombatzárás után indultam haza. Többször tartottunk délidőben bizottsági ülést, és lelki beszélgetés is. Viszont az elmúlt időszakban a pandémia számomra rengeteget különlegességet hozott. Ugyanis, szinte minden szombat délután elmentünk Istvánnal a közeli erdőbe és a tópartra sétálni, felfedeztük a közelben levő csodaszép helyeket, ahol szinte csak a madár jár. Tartalmas beszélgetéseink alkalmával csodáltuk a táj szépségét. Együtt voltunk és „egyedül Istennel”. Mivel most már mehetünk újra a gyülekezetbe, minden szombaton lehetőségünk van a szolgálatra.

 

– Valószínűleg sokaknak segítettél a hit útjára lépni, és a lelki életben járni. Van-e olyan történeted, amit őrzöl magadban, és szívesen megosztanád?

– Ó, igen. 1975. és 1980. között nem a Budapest, Székely Bertalan utcai gyülekezetbe jártam. Később, amikor fiatal házasok voltunk, a férjem rábeszélt arra, menjünk el ismét ebbe a gyülekezetbe. Leültünk a bal oldal hátsó részébe. Akkor még a ruhafogasokat ott helyezték el. Ahogy leültünk, még nem kezdődött az istentisztelet, egy párbeszédre lettem figyelmes. Két testvérnő beszélgetett.

– Te, az ott nem a Horváth Panni? – kérdezte a mellette ülőtől.

– Én nem tudom, nem ismerem – válaszolta.

– De, szerintem az a Horváth Panni – mondta.

– Nem ismerem, sajnálom – felelte.

– Pedig én azt gondolom… – kezdte, és ekkor én hirtelen megfordultam, és azt láttam, hogy egyikük nekem integetett.

– De jó, hogy látlak! – mondta.

Azonban én nem ismertem meg őt. A szünetben beszélgettünk, s elmondta, hogy közös munkahelyen dolgoztunk, de mindegyikünk más-más laboratóriumi szobában. Én minden reggel átmentem az ő laboratóriumukba, s az egyik ott dolgozó adventista lánnyal közösen fogyasztottuk el a reggelinket 8 óra és fél 9 között. S ez idő alatt megbeszéltük a szombatiskolai tanulmány aznapi leckéjét és még a reggeli dicséretet is átbeszéltük, majd imádkoztunk. Azután én visszamentem a saját munkahelyi területemre. Ő pedig ezt éveken át figyelte és a nyitott ajtón keresztül hallgatta a beszélgetésünket a Bibliáról. Ekkor mondta el nekem: „Tudod, a ti Istenbe vetett hitetek és életetek nagy hatással volt az életemre, ezért úgy döntöttem, hogy eljövök a gyülekezetbe, és már meg is keresztelkedtem.”

 

– Az ember úgy talál magára, ha egy tágabb képet lát meg a világból. Volt-e alkalmad külföldre utazni a lelkész férjeddel?

– Igen, a legemlékezetesebb utunk során, amikor Ausztráliába mehettünk, csodás élményben volt részünk. Az egyik ott élő, magyar testvér hívott meg minket, így öt hetet tölthettünk ezen a szép földrészen. Akkor mindketten úgy éreztük, ez az a nyugalom, a békesség, amire szükségünk van. Jártunk még együtt Európa különböző országaiban, Ausztriában, Németországban, Hollandiában, Szlovákiában, Horvátországban. Szeretünk felfedezni újabb és újabb tájakat, megismerni különböző kultúrákat. Hiszem, hogy hamarosan majd néhány bolygót is felfedezhetünk közösen.

 

– Kértél-e olyat Istentől, amivel szép tapasztalatot szereztél?

– Visszatekintve úgy látom, több kérésemre nem jött válasz az Úrtól, vagy nem akkor jött, amikor szerettem volna. Azok, amelyek megtörténtek az életemben, végül is a legjobbak lettek számomra. Sokszor nem értettem, miért nem válaszol Isten, mivel minden jel azt mutatta, jó dolog az, amit kérek az Úrtól, mégsem tapasztaltam, hogy az imádságom meghallgattatott. Viszont idővel mindig bebizonyosodott, úgy volt jó, ahogy Isten vezetett.

 

– Kreatív testvérnő vagy, aki nagyon sok kézimunkát készítesz. Melyik a legkedvesebb történeted ezzel kapcsolatban?

– Több városban hoztam létre kreatív klubot azzal a céllal, hogy megismerkedjek emberekkel, akikkel alkotás közben Istenről lehet beszélgetni. Annak is nagyon örülök, amikor örömöt tudok szerezni a kézműves darabjaimmal az embereknek. Nemrég jelent meg a negyedik könyvem. S amikor ezt ajándékba adom valakinek, igyekszem mindegyikbe egy-egy saját készítésű, a Bibliából vett igével ellátott kártyát tenni, ezzel is örömöt szerezni. Valaki elmondta nekem, hogy még mindig őrzi azt az kavicsot, amire ráírtam egy gondolatot, és tőlem kapta ajándékba. Ilyenkor mindig jó érzés tölt el és meghatódom.

 

– Mint keresztények, napjainkban egyre többet beszélünk a jövőről. Te, hogyan látod, mutatják-e a jelek Jézus második eljövetelét?

– Ha az elmúlt több mint negyven éves lelkészi szolgálatom összes prédikáció-vázlatát összegyűjteném, akkor azt látnám, hogy annak a 80%-a a mennyről, az új földről, Jézus második eljöveteléről, a jelekről, a felkészülés fontosságáról szól. Nemrégen az egyik gyülekezetben az óravezető megkérdezte tőlem: „Kiválasztottad, hogy melyik legyen a kezdő ének?” Azt mondtam neki: „Nem. Segítenél ebben?” Erre ő ezt felelte: „Mivel ismerlek, úgy gondolom, hogy Jézus eljöveteléről fogsz beszélni. Tehát olyan éneket keressünk, ugye?”

A napokban jelent meg az „Őszike” magazin harmadik száma, amely az újjáteremtett földről, az új otthonunkról, a második Édenről szól. Ez a legeslegkedvesebb téma, ami foglalkoztat. Hihetetlen, hogy mennyire érdekli az embereket az „utolsó idők eseményei”, melybe a szüleink is szerettek volna bepillantani, ez most a mi szemünk előtt zajlik. Többször elmondom: ha édesapám valami csoda folytán feltámadna, elámulna, mennyire közel kerültünk Jézus visszajöveteléhez.

 

Mit üzensz az AdventInfo olvasóinak?

Három dolgot szeretnék üzenni.

  1. „Az aggodalom aggá tesz!” Ne engedjük, hogy a félelem úrrá legyen rajtunk. Jézus Krisztus úr minden felett, és végül VELE győzni fogunk!
  2. Próbáljunk meg sokkal szerényebben élni! Ugyanis mindent itt kell hagynunk a földön. Éppen ezért, nem nagy tragédia, ha nem tudunk megvenni, elérni mindent, amit megálmodtunk, vagy amit a szomszéd elért.
  3. Végül pedig a legfontosabb: Töltsünk több időt Jézussal! Figyeljük Őt! Olvassuk a Bibliát és imádkozzunk sokkal gyakrabban. Törekedjünk hiteles kereszténynek lenni!

Igyekezzünk örömteli, pozitív kisugárzású emberekké válni, hiszen van reménységünk. Van örök életünk. Legyünk hálásak és elégedettek! Legyünk boldogok! Ne panaszkodjunk, mert a mi otthonunk a mennyekben van, ahonnan a mi drága Jézusunk visszajövetelét várjuk!

 

Köszönöm a beszélgetést. Kívánom Isten áldását életedre és családodra!

 

Tokics Marika
NSZO munkacsoporttag

A szombat és a lecsófőzés esete

Immár második alkalommal, hogy a lovasberényi testvéreinket nem az imaházban, hanem a falu központjában levő téren, a „Lecsófőző és mesetúra” elnevezésű rendezvényen lehetett megtalálni. Az első alkalom jó tapasztalataitól felbátorodva, örömmel fogadtuk el a meghívást, hogy jelen legyünk az eseményen.

Szombat reggel, egy rövid áhítat után, sok szorgos kéz segítségével állítottuk össze a sátrakat, és a helyére parkolt a mozgó egészségközpont is, melyben különféle egészségügyi mérésekkel és tanácsadással vártuk vendégeinket. Akik az egészséges táplálkozás iránt érdeklődtek, sátrainknál megtalálták a különféle édes desszertektől kezdve, a növényi krémeken, fasírtokon át a gluténmentes ételeket és különlegességeket. De a gyermekekről sem feledkeztünk meg, nekik arcfestéssel és kézműves foglalkozással készültünk.

Jó volt látni a csillogó szemeket, és a mosolygó arcokat. Örülünk, hogy beszélgethettünk olyan emberekkel, akikkel a gyülekezetben még nem találkoztunk, és hálásak vagyunk a visszatérő látogatókért is. Az önkormányzat részéről is csupa pozitív visszajelzést kaptunk, köztük azt, hogy jelenlétünkkel színvonalasabbá tesszük az eseményeket.

Sikerült közvetlen kapcsolatot kialakítanunk a helyi rendezvényszervezővel, így az ő segítségével a mostani pozitív élményeket reményeink szerint hamarosan tovább gazdagíthatjuk egy újabb eseményen, ahol gyülekezetünk újra találkozhat a falu lakóival.

N. N.

Ismét a Veszprém megyei Bakonybél

Nem is tudom hol kezdjem, idén kicsit üresnek éreztem mindent, amikor a nyár derekán beléptem a Bakony Hotel kapuján, mert tudtam, hogy nincs Szigeti Jenő bácsi. A szállás körüli első sétámon egymás után törtek fel a tavalyi emlékeim. Örök emlékek!

A tábornyitó kezdetén két kisfilm lejátszásával és utolsó három versének felolvasásával emlékeztünk meg Jenő bácsiról, hiszen az elmúlt 15 tábornak ő volt a lelki vezetője. Ezt követően figyelmesen hallgattam a bemutatkozásokat, amikor rám került a sor, elmondtam, hogy a múlt évben megtapasztaltam a közösség áldásait, és meg voltam győződve arról, hogy ez idén sem lesz másképp. Igaz is volt. Újra maximálisra gyarapodott lelki egészségem.

Az odaút fárasztó, de nap végén a pihenés nyugodt és kényelmes volt. Minden reggel újult erővel indultunk közös áhítatra, ahol imaközösséget is tartottunk. Ezt követően Széplaki Hunor irányításával reggeli tornán vettünk részt, majd reggelivel folytattuk a napot. A reggeli a Hotel éttermében egészséges, tápláló és elegendő volt mindannyiunk számára. De ez még nem a java, hiszen nem csak kenyérrel él az ember! Napi útravalókat kaptunk és esti lélekápolást előadónktól, Végh Józseftől Jézus életéről és a bibliai próféciákról. Bár eleinte nehezen értettük meg Dániel próféciáit, de a tanítás, amiket kaptunk segített a megértésében.

Napközben kirándultunk és túráztunk. Bejártunk ungot-berket. Voltunk Zircen, Eplényben, a bakonyi Gyilkos-tónál és szebbnél szebb helyeken. Láthattuk ismét, milyen csodálatos az Úr munkája. Szabadidőnkben lehetőségünk volt szaunázni, csocsózni, olvasgatni és sétálni a faluban, vagy akár készülni a csütörtöki pingpongbajnokságra.

A hét folyamán vendég előadóink is érkeztek. Szerdán az evangéliumról és az életmódról tartott előadást Kökényes Zsuzsa a DET nyugalmazott lelkésze. Csütörtökön könyvbemutatókkal egybekötött előadást tartott a Szentírás és az életmód témájában prof. dr. Tokics Imre egyetemi tanár.

Örvendett a szívünk, amikor eljött a péntek napnyugta. Zenés áhítattal és közös énekléssel dicsértük Istenünk nagy nevét. Szombat reggel kibővültünk a Veszprémi Gyülekezet egy részével. Csoportos beszélgetést tartottunk a nyugtalanság gyökeréről, ezután istentisztelet következett. Fantasztikus nap volt!

Szomorúak voltunk, amikor feleszméltünk, hogy eljött a táborzárás ideje. A búcsúesten megosztottuk egymással a héten szerzett tapasztalatainkat és élményeinket. Köszönetet mondtunk Hoffer Zoltán táborvezetőnek és Végh Józsefnek, a tábor lelki vezetőjének. Együtt töltöttünk egy hetet. Együtt, egy közösséget alkotva kedves barátokat, felejthetetlen pillanatokat és új, örök emlékeket gyűjtöttünk. Bátorkodom a tábor összes résztvevője nevében mondani, egy családdá forrtunk. Nem is lehetett volna ennél szebb hét – gondoltam emberi ésszel –, de az Isten megmutatta, mégis lehet. Három lélek döntött Isten szolgálata és a keresztség mellett. Emberi szavakkal kifejezve, talán ez volt a hab a tortán.

Jövőre is visszamegyünk! Ceruzával írva már ott van az én nevem is a listán. Ha te is kedvet kaptál, akkor már most jelentkezz, nehogy lemaradj; mert ez a tábor hamar megtelik! Hálásak vagyunk Istennek kimondhatatlan kegyelméért és szeretetéért!

 

Cucin Imre

Jótékonysági egyházzenei hangverseny a Terézvárosi Gyülekezetben

„Vivaldi: Négy évszak – Ősz” címmel tartott jótékonysági, egyházzenei hangversenyt a Hetednapi Adventista Egyház Terézvárosi Gyülekezete abból a célból, hogy a koncert során összegyűlt adományokkal segítse a kerületi Terézvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ szolgálatát.

Az összegyűlt adományokat Hegedűs Éva fejlesztőpedagógus asszony vette át, aki egyben bemutatta az intézményükben folyó áldozatos munkát, amely a gyermekek nevelésének fontosságát tartja elsődleges feladatának.

A zenekar előadásában felcsendült művek között szerepelt Vivaldi: Négy évszak – Ősz tétele. Áchim Kovács Anikó hegedűművész magas szintű előadása olyan élményt nyújtott, hogy annak elismerése vastapsra ösztönözte a jelenlevő hallgatóságot.

Ez a zenei darab különösen alkalmas – a végtelen és a véges találkozásának metszéspontjában – végiggondolni a teremtést és az évszakokat, amelyek a Szentírásban megtalálhatók. Vivaldi, a mélyen vallásos zeneszerző a 21. század emberére is óriási hatással van a zenéje nyomán.

Tóka Szabolcs orgonaművész különleges tehetségével játszotta el J. S. Bach: G-moll fantázia és fúga darabját.

A program során elhangzottak még szólóénekek. Mészáros Angéla előadásában hallhattuk J. S. Bach: Magnificat: Quia Respexit c. zenei darabot, és Chelcin Dorin gyönyörűen énekelte az „Újra hull a fák levele” kezdetű éneket.

A zenei tételek között költemények hangzottak el, bemutatva, hogy milyen különleges az Isten által teremtett világunk.

A zenekari műveket ismert és kimagasló művészek adták elő, köztük Novák Zita hegedűművész, továbbá Farkas Dávid, Karsai Ildikó és Kaposvári Tamás.

A program összeállítását és megszervezését Tajti Enikő karnagy, a gyülekezet zenei vezetője végezte.

Bodnár János, a gyülekezet támogatólelkésze, az igei gondolatok során hangsúlyozta: „Jézussal találkozni mindig öröm, különösen a zenehallgatás során.”

A Terézvárosi Gyülekezetben immár évtizedek óta hagyománya van a Művészeti Esteknek, mivel a közösség ars poétikája szerint a művészet az Istenhez vezető út egyike.

 

Tokics Mária

Ajándék Istentől

Gyülekezetünk gyerekserege egy újabb ajándékkal gazdagodhatott, Döbrei Sámuel megszületésével. Néhány héttel ezelőtt, Bodnár János lelkésztestvér vezetésével kért áldást a Terézvárosi Gyülekezet Judit és Gábor gyermekére, a kis Sámuelre. Az igei gondolatokban felelevenítésre kerültek Sámuel próféta születésének körülményei, kiemelve édesanyja, Anna különleges fogadalmát, hitét és lemondását kis gyermekéről annak érdekében, hogy megtartsa Istennek tett ígéretét.

A fuvolaszolgálaton túl a rokonság közül ketten is mély gondolatokat ébresztő verssel készültek erre az alkalomra és a gyülekezet kórusszolgálatai is az áldáskérésről és háláról csendültek fel.

Bodnár testvér az imáját követően felemelt kézzel mondta el az ároni áldás jól ismert sorait a családnak: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” (4Móz 6:24–26).

Az ünnepélyes pillanatokat, lelkésztestvérünk igehirdetése zárta, mely mintegy folytatása volt a gyermekbemutatáson elkezdett gondolatoknak Sámuel próféta életéről.

Mint gyülekezet egésze, hálásak vagyunk az újabb kis csöppségért, akit szülei az Úr és a gyülekezet elé hoztak, és kívánjuk életükre vonatkozóan megvalósulni mindazt a sok szépet és jót, ami ezen a délelőttön elhangzott.

V. Zs.