Értékteremtő Konferencia

Idén, március 10–11-én került megrendezésre Budapesten a nyolcadik Értékteremtő Konferencia az Ifjúsági Szolgálatok szervezésében a Dunamelléki Egyházterület támogatásával. 150 résztvevőnek volt lehetősége a három főelőadás és két szeminárium segítségével körüljárni egy nagyon érdekes témát: Elveszítem a vallásom? – Vallás a XI. században.

Vendégünk, az alkalom főelőadója Dejan Stojkovic volt, a Transzeurópai Divízió Ifjúsági Szolgálatok Osztályának a vezetője. Határozott, Krisztus-központú előadásaival a hallgatók figyelmét sikerült egyértelműen Jézus Krisztus hatalmára, csodás személyére, életünkben végzett munkájára irányítani.

Szombat délután a résztvevők, dr. Gyetvai Gellért és dr. Kormos Erik vezetésével boncolták tovább a konferencia témáját.

Az éneklésben, Isten dicsőítésében a RANDOM PROJEKT énekegyüttes vezette a résztvevőket.

Hálásak vagyunk az áldásért, amit ezen alkalom által adott nekünk Isten!

 

kp